Viszonylag könnyű helyzetben vagyok ezzel a játékkal, merthogy sosem játszottam a korábbi Samurai Warriors játékokkal. Hogy ez miért könnyíti meg a helyzetemet? Nos azért, mert így úgy mondhatom el milyen a Spirit of Sanada, hogy nincsenek bennem előítéletek, nem hasonlítgatom az elődökhöz, és azok is érteni fogják, akik hozzám hasonlóan ugyanúgy nem tudják, mi merre hány lépés. És éppen ez a jó ebben az epizódban, mert a Samurai Warriors 4 spin-offjaként megszületett Spirit of Sanadához nem is kell ismerni igazán az előzményeket, a legfontosabb információkat pedig a játék a párbeszédekben vagy az utazásaink során bővülő naplóban szépen leközli.
Üsd és vágd
Na de azért tisztázzuk az alapokat. A Samurai Warriors: Spirit of Sanada egy a japán hadakozó fejedelemségek korába visszavivő, hamisíthatatlan hack and slash, amiben az egyetlen és legfőbb célunk a fejünkre pályázó seregek agyonütése. De tényleg rengeteg embert lehet taccsra tenni, egy nagyobb csatában – márpedig abból bőséggel akad a játékban – a kicsapott ellenfelek száma a több ezret is verdesheti.
Egyszerű? Nos, nem az! Sajnos nem az, mert ez egy alapvetően PlayStationra legyártott játék, a PC-s változata meg egy meglehetősen hitvány port. Az egeret, ami nagyon jól jönne a játék folyamán, el lehet felejteni, mert az nincs a játékban. Billentyűzetről irányítani meg nem a legegyszerűbb. Azok, akik a „nyíl billentyűkhöz” vannak szokva (mint én), jobban megküzdenek majd a dologgal, mert azokra pont nem lehet semmit sem ráopciózni, de ezt még tovább bonyolítja, hogy a karakter jobbra-balra fordulása és a kamera jobbra-balra fordulása is külön-külön billentyűről működik. Tehát egy elfajult csatában csak az irányításhoz hat gombot kell nyomni, plusz ott van még a két támadásgomb, plusz egy billentyű a védekezésnek, egy pedig a Rage képesség elszabadításának (minden megindított támadássorozat növeli a Rage energiánkat, amit ha maximumon aktiválunk, egy atombomba erejével vágunk rendet az ellenséges seregek sorában). Szóval a csaták hevében garantáltan le lesz foglalva mind a tíz ujjunk – s mindez elkerülhető lenne egy egérrel…
Úgyhogy azt mondom, mielőtt leülsz a Spirit of Sanada elé, mindenképpen szerezz be egy kontrollert, mert azzal jóval könnyebbé válik az irányítás, és végre a játékot is élvezhetjük a hajunk ritkítása nélkül. Mert játékmenet szintjén ez bizony egy élvezetes program.
A non-stop csihi-puhit változatos feladatok dobják fel, például el kell juttatni az utánpótlást a frontvonalra – ilyenkor természetesen védenünk kell a felszerelésekkel megrakott talicskát –, vagy az ellenfél parancsnokait kell likvidálni, meg ilyenek. Persze nyilván minden egyes célig ezer rosszarcú lecsapását át vezet az út, de köztük is elég nagy a difi. Például vannak afféle alparancsnokok, s amíg őket nem küldjük a másvilágra, addig a mezei harcosok végtelen számban özönlenek. Persze ezek az alparancsnokok erősebbek, szívósabbak, nehéz őket agyonütni. De vannak a zsebkendőnyi területtől az egész erődöket átfogó térképeken íjászok, páncélos muksók és pajzsos figurák is, hogy csak párat említsek azok közül, akik bizony megnehezítik a csihi-puhit.
Az egész mókához nagyban hozzájárul még, hogy összesen 61 hős közül választhatunk (négy új, a többi az előző játékokból ugrott át – de némelyik csak a Chronicle Mode-ban érhető el, a sztorimódban nem). Mindegyiküknek más-más fegyvereik és képességeik vannak, és természetesen a játékbeli ténykedésünkkel (gyűjtögetés, előrehaladás, újrajátszás, stb.) oldhatjuk fel őket, hogy aztán még tovább erősítsük alapfegyvereiket (vagy vásároljunk nekik újabbakat), képességeiket, és így tovább. Szóval bőven van mit csinálni, és akkor arról még szót sem ejtettem, hogy két küldetés között egy-egy rövid időre szabadon felfedezhetjük az addig bejárt pályákat – ilyenkor is belefuthatunk ellenségekbe, azok száját szépen el kell kenni.
Nagy dobás még a sorozatban újdonságnak számító Multi-Stage Battles. Ezek nagy területre kiterjedő, több fázisból álló csaták, amik egymásra hatnak. Azaz ha, teszem azt, az egyik csatában leölöd az erőd parancsnokait, akkor a következőben könnyebb dolgod lesz. Mivel ezek általában időre menő harcokat jelentenek, igen komoly odafigyelést és meglehetősen szórakoztató kihívást jelentenek.
Háborús zóna
A játék látványvilága nagyon jól fest. Bár a japán történelemben nem igazán vagyok otthon, a neten több helyen is olvastam, hogy a játék szinte minden téren (karakterek, épületek, fegyverek) történelmileg olyan közel áll a hitelességhez, amennyire egy ilyen műfajú videojáték állhat. A stílus tehát jó. Maga a grafika minősége olyan se nem csúnya, se nem szép. A karakterek az anime vonalat erősítik, de egy fabábuba is több élet szorult.
Ami viszont bosszantó, hogy a Spirit of Sanada rendkívül rosszul optimalizált. Már a minimum gépigény is húzós ahhoz képest, amit mutat, de az egyenesen röhej, hogy azon a gépen, amin a The Witcher 3: Wild Hunt, a Battlefield 1 és a Mass Effect: Andromeda röccenésmentesen elfut high beállítások mellett, ez a játék néha diavetítést produkál. És nem csak akkor, ha százan nyüzsögnek a képernyőn, öt-tíz ember is képes komoly fps zuhanást eredményezni.
Végítéletre fel!
A Samurai Warrior: Spirit of Sanada összességében szórakoztató játék. A sorozatot kedvelők szerintem élvezni fogják ezt is, és azoknak is ajánlom, akik csak egy agykikapcsolós zúzdára vágynak. A sztori sem rossz, de tapasztalatom szerint az elsikkad az ütés-váltások sokaságában. Ugyanakkor az optimalizálatlanság komolyan levon az értékéből, hát még az, hogy billentyűzet-egér kombóval irányíthatatlan.
