1940-ben járunk, 12 évvel a nagy Démon Háború után. A világban már különféle egységek jöttek létre, melyek hatalmas mechákkal (itt Kóbuknak nevezik őket) védelmezik a lakosságot. A Japán Császári Hadsereg Tokió városába küldi Seijuro Kamiyamát, hogy keresse fel az ottani Virág Harci Egységet (Flower Division). Amint megérkezünk, rögtön szembesülhetünk vele, hogy a japán fővárosban egyszerre van jelen a tradicionális japán kultúra és a steampunk gőzgépekkel hajtott berendezések stílusosan összeolvadó fúziója. Elsőre talán kissé idegen, ám rögtön beszippantó alternatív történelmi korszakba kerülünk, ami itt-ott a 2004-es Steamboy képi világát idézi. Kamiyamának tehát a Virág Harci Egységhez kell csatlakoznia, azonban csak úgy, mint annak idején az animében Sakura Shinguji, úgy ő is nagyon meglepődik, hogy a helyszínen egy hatalmas színházat talál. Az egység tagjai ugyanis nem csupán harcosok, de egyben színészek is, minket pedig az igazgató hölgy rögtön arra kér fel, hogy vegyük át a parancsnoki szerepet. Természetesen kötélnek állunk, és ezután nekiláthatunk felfedezni magunknak a színházat és a társulat többi tagját is.
A meseszép Sakura Amamiya már régi ismerősként köszönt bennünket (ő egyébként gyerekkori barátunk), de többek között ott van még a kardforgató Hatsuho Shinonome, egy áthelyezett görög színésznő, Anastasia Palma, aztán Azami Mochizuki, egy rejtélyes ninja a Mochizuki-klánból, és Clarissa "Claris" Snowflake is, aki egy igazi könyvmoly, kivel rendre az irattárban fogunk összefutni. Epizodikus formában haladunk előre a történetben, minden fejezet végén egy kedvcsináló előzetessel az előttünk álló kalandokhoz. Itt jegyezném meg, hogy egészen ügyesen fűzték egybe a hazánkban is vetített Sakura háborúja anime és a jelen tárgyalt játék történetszálát, hiszen az egyik maszkos gonosztevő (Yaksha) olyasvalaki, aki az animében kulcsfontosságú szerepet kapott – legalábbis a látszat erre enged következtetni.
Párkapcsolati tanácsadás
Mindegyik játékbeli karakter egyedi, és még rajzolt viszonylatban is gyönyörű. Itt érdemes kitérnem arra, hogy a Sakura Wars bizony nem csupán egy akciójáték, hanem egyben randi-szimulátor is. Mivel egységünk csak női tagokból áll, elengedhetetlen lesz, hogy személyesebben is megismerkedjünk mindannyiukkal. Ugyan múltkori éménybeszámolómban már kitértem rá, de fontos megjegyeznem, hogy ezekben a pilanatokban jön elő választási lehetőségünk, hogy kinek mit mondunk, és így űzhetünk igazi románcokat (akár többekkel is), de csúfosan be is égethetjük magunkat, ha folyamatosan bunkóként viselkedünk, vagy perverz módjára leskelődünk. Igen, lehetőség van erre is, mert a színháznak van egy fürdője, ahová néha betér egy-egy karakter. Ilyenkor Kamiyamával választhatunk, hogy úriember módjára elhagyjuk a helyszínt, vagy belesünk, vajon ki ül a kádban? Ha utóbbit választjuk, akkor kapunk egy egészen igényes, félig-meddig erotikus képet az adott hölgyről, de utána olyan szinten kenik el a szánkat, hogy csak nézünk!
Kapcsolatrendszer van, és igazán fontos is, hiszen a játék akció szegmense elég adrenalindús, és szeret egyszerre sok ellenséget a nyakunba ereszteni. Ha mondjuk, démonok támadnak a városra (raid), akkor szeretett mechánkba pattanva rögvest a csata helyszínére sietünk, és kezdődhet a gyepálás! Na, ilyenkor jön jól, ha a csapatunkból inkább kedvelnek, mintsem ostoba szoknyapecérnek tartanak. Ha jó a viszonyunk velük, akkor a harci morált maximumra húzva vállvetve küzdenek mellettünk. Viszont ha nem…nos, akkor megnézhetjük magunkat, amint egymagunk állunk szemben 200 ellenféllel!
Mechákkal a démonok ellen
A küzdelmek kifejezetten dinamikusra sikeredtek, és szerencsére nem csupán kétféle alaptámadásra (normál- és erősebb ütés) kell szorítkoznunk, hisz lehetőségünk van ellőni speciális támadást, sőt később már a Team Attack is bejön a képbe. Ha többen is vannak a partiban, akkor az L1 lenyomásával váltogathatunk a karakterek között. Mindenki erős valamiben, érdemes kitapasztalni, hogy ki miben. Pro tipp, hogy ha Anastasiát választjátok, akkor jóval könnyebb dolgotok lesz, hiszen távolsági támadásként képes lövöldözni, ami nagyban megkönnyíti az összecsapásokat. A prológus durván egy órát ölel fel, viszont amíg eljutunk az első, a távol-keletről érkező videojátékokban eléggé jellemző, osztályzattal kiértékelős képernyőhöz, addig több mint két és fél óra (!) telik el. Nem mondhatjuk tehát, hogy a Sakura Wars elsietné a dolgokat (erre még később visszatérek), de a tutorialnak is felfogható első pár óra alatt szépen kiismerhetjük a játékmenet legfontosabb aspektusait, viszont érdemes tisztában lenni azzal is, hogy ilyen-olyan ismertetőket még a program közepén (!) is kapni fogunk.
Ez a sztori miatt alakult így, hiszen az csak az egyik feladatunk, hogy megvédjük a várost a random támadó démonoktól. Közben egységünk tagjainak ügyes-bajos dolgaival is törődnünk kell, illetve készülnünk a Harci Egységek Világjátékaira, ahol Sanghajjal, Londonnal és Berlinnel kell megküzdenünk. Ez utóbbi nem tér el sokban az alap összecsapásoktól, csupán arra kell figyelnünk, hogy az egész időre megy, és nekünk kell több ellenfelet leölnünk az arénában. Jól jön, hogy az arany ellenfelek bónusz pontokat érnek, illetve az sem hátrány, ha a már említett Anastasiát is beteszitek a háromfős csapatba, mert vele kvázi gyerekjáték az egész. Ha két fordulót egyhuzamban megnyertünk, akkor még le kell pofoznunk a rivális csapat tagjait is, ami már picit keményebb dió, de korántsem kivitelezhetetlen. Érdemes kilesni az ellenfél taktikáját, és nem fukarkodni a speciális támadásokkal. Én a London elleni harcot simán behúztam így sérülés nélkül.
Nagy kár, hogy túl sok helyszínt nem járhatunk be. A központi bázisként funkcionáló színházon (Grand Imperial Theater) kívül ellátogathatunk a vasútállomásra, egy sétálóutcába, egy parkba (ahol folyton nyávog egy macska, de az istennek sem jöttem rá, hogy honnét), valamint egy kávézóba, egy hatalmas steampunk óriáskerékhez, és még 2-3 egyéb helyszínre, de igazából ennyi a bejárható placcok létszáma. Jópofák, változatosak, tele vannak járókelőkkel, de még úgy is kevésnek éreztem őket, hogy a színház egyébként többszintes. Fő- és mellékküldetéseket is szép számmal kapunk, viszont nagy kár, hogy utóbbiak rendre kimerülnek némi beszélgetésben. Gyüjtögethetünk brómokat, illetve van egy Koi-Koi Wars nevezetű, pókerszerű minigame, amivel bárki kedvére elszórakozhat. Én speciel még úgy sem untam rá a sztorira, hogy nem vagyok egyáltalán Sakura Wars-rajongó, és az animét sem láttam soha. Ettől függetlenül napi 3-4 órát lazán beleöltem a Virág Harci Egység kalandjába, mert annyira lekötött a narratíva, és persze az sem utolsó dolog, hogy a Sega mennyire ügyesen alakította a nyugati elvárásokhoz a játékot. Ellenpéldának ott a nemrég megjelent Final Fantasy 7 Remake, ami néhol már túlságosan is japán lett, míg a Sakura Wars a rögtön beazonosítható gyökerei és helyenként elcsépelt animés kliséi ellenére is könnyed szórakozásként csúszik le az európai torkunkon.
Hölgyem, meghívhatom egy szakéra?
És ha megvolt a főétel, akkor jöhet a desszert, azaz a játék randiszimulátor oldala! Ágyba senkit sem vihetünk, aki ilyesmire számít, az inkább túrja fel a Steam korhatáros visual noveljeit, de egészen szoros kapcsolatokat alakíthatunk ki, amik végén – ha ügyesek vagyunk – teljesen lenyűgözhetjük szívünk választottját. Egy chibi-figurákkal ábrázolt Team Stats oldalon láthatjuk, hogy kivel mennyire vagyunk szoros viszonyban, és ha kellően sokszor mondunk valakinek szépeket, bókolunk neki, vagy csak növeljük a harci kedvét, akkor egyre jobban megkedvel bennünket. Ha pedig végképp bensőségessé válik a viszonyunk, akkor egy rózsaszín szív ikon jelzi a térképen, hogy némi romantikázás céljából betérhetünk hozzá. Ilyenkor le kell nyűgöznünk például azzal, hogy megdicsérjük az igéző tengerkék szemét, vagy megkérjük, hogy meséljen nekünk a szobájában található, számára fontos tárgyakról. Ha jól haladunk, akkor szerelmünk tárgya egyre közelebb és közelebb húzódik hozzánk (jó tipp: melleket sose bámuljatok), míg végül olyan szorosan áll előttünk, hogy szinte érezzük hajának illatát. Na, ilyenkor kell jól megfontolni, hogy mit mondunk. Többféle karakterspecifikus befejezés lehetséges, attól függően, hogy kit választunk kedvesünknek, viszont előre megsúgom: egyáltalán nem lesz könnyű a választás!
A LIPS (Live & Interactive Picture System) elnevezésű rendszer továbbra is remekül muzsikál. Általa választhatjuk ki, hogy kinek mit mondunk (figyeljünk, mert időre megy), és néhány esetben a hangnemet is szabályozhatjuk vele. Ezt úgy kell érteni, hogy például a harci morált igen nagyban befolyásolja, ha mindezt csata előtt ezt maximumra tornázzuk mondandónknál, így Kamiyama sokkal nagyobb elánnál szólítja fel a csapat többi tagját a győzelemre, mintha minimálisra véve csak suttognánk bele a nagyvilágba. Sokszor a három válaszadási lehetőség közül a legfelső a nyerő, ám nem minden esetben. Érdemes hát megfontolnunk, hogy mit mondunk, mert ha ez nem is befolyásolja sokban a történet alakulását, de a már említett harci morálra igen nagy hatással lehet. A romantikázást és a randikat pedig mindenki élje át maga, nem szeretnék poénokat lelőni – de annyit azért elárulhatok, hogy lesz temérdek kedves meglepetés az összes szereplő oldalán. Jópár add-on és bundle érkezik a játékhoz, amik között találunk fürdőruhás kiegészítőt is, szóval aki a szemét szeretné legeltetni a lányokon (esetleg Kamiyamán), az ezeket is opcionálisan megvásárolhatja.
Majdnem visual novel
Erősen bíztam benne, hogy a látványvilágon csiszolnak még. Korábban megírtam, hogy a harcoknál a környezet rettentő fapados, és ez sajnos azóta sem változott. De nem elég, hogy nem vátozott, konkrétan eltérő pályaszakaszokat sem kaptunk! Ugyanabban a terjedelmes, kohószerű létesítményben kell a sztorit tovább görgető missziókat abszolválnunk, ugyanarra a városi helyszínre szólít minden raid, és a Harci Egységek Világjátékai is állandóan ugyanabban az arénában játszódnak. Sajnos ezeknél a kamera sem áll mindig a helyzet magaslatán, az auto-lock miatt például képes olyan szinten megőrülni, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja venni, hogy mi zajlik éppen a képernyőn. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire jót tett volna a Sakura Warsnak némileg több helyszín. Nyilván, ha a sztori nem köt le valakit, és inkább csak végigszaladna a programom, akkor meg se forduljon a fejében a megvétele, hiszen itt a történet a központi elem, és köré rendeződik minden más. Ha pedig egyáltalán nem kelti fel érdeklődésünket Kamiyama és a Virág Harci Egység sorsa, akkor rettentő hamar unalomba fulladhat a játék, hiszen a sorra következő fejezetek nagyon repetitívek: némi mászkálás, beszélgetés, majd harc, majd megint mászkálás és beszélgetes, és kiértékelés. Utána pedig újra és újra ugyanazokat a köröket kell lefutnunk. A legérdekesebb viszont – és ez is jól jellemzi, hogy a Sakura Wars mennyire lassan építi a cselekményt –, hogy az igazi főkolompos csak a 6. fejezet végén fedi fel magát. Persze, így az anime-hatás sokkal jobban érvényesül, mert tényleg úgy érezhetjük minden, egyébként 2-3 órára is elnyúló fejezet végén, mintha egy teljes évadot láttunk volna kedvencünkből.
Összességében hibái ellenére sem tudok haragudni a programra, mert korrekt felvezetése lett egy remélhetőleg folytatásos szériának, ami, ha a jövőben nem is jelentkezik évente új résszel, de biztosan kapunk még belőle szép számmal. A steampunk Tokió látványa a rémesen egyszerű harci helyszíneket leszámítva megkapóan kidolgozott, a japán szinkron teljesen rendben van (bár sajnos nem minden beszélgetés kapott hangsávot), a zenét pedig méltattam már korábban is, most csak kiegészíteném annyival, hogy az intro dallamait az a Kohei Tanaka készítette el, akinek a One Piece bizonyos melódiáit is köszönhetjük. A Sakura Wars kellemes szórakozást nyújthat mindazoknak, akikhez közel áll az anime stílus, és képesek órákra belefeledkezni egy játék remekül megírt történetébe, mert itt ez viszi el a hátán az egészet. A mechákkal való aprítás pedig már tényleg csak az a bizonyos ropogós cseresznye az ízletes csokitorta legtetején.
