PC-s játékosként gyakran irigykedünk a különféle konzol-exkluzív címek láttán, egy Forzát vagy egy God of Wart nézve pedig el-elgondolkozunk egy PS4 vagy egy Xbox One vásárlásán. Szerencsénkre néhanapján a kiadók úgy döntenek, hogy a hardverek vásárlását ösztönző szuperprodukcióikat átültetik személyi számítógépekre is, és ennek mi természetesen rendkívül örülünk. Így esett, hogy 2014 októberében végre megjelent PC-re a harmadik Microsoft-konzol egyik nagy nyitócíme, a Ryse: Son of Rome, mely játék gyakorlatilag nem sokat változott az eredeti formájához képest.
TE IS FIAM, MARIUS?
No, nem mintha sokat kellett volna neki, hiszen a Ryse pontosan úgy jó, ahogy van. Már tavaly novemberben megírtuk a róla szóló tesztünket, amelyben részletesen beszámoltunk arról, milyen remekül sikerült a német fejlesztőknek összeállítaniuk egy olyan játékot, ami annak ellenére marad szórakoztató, hogy olyan egyszerű, mint a Tetris, eredetiséget pedig porszemnyit sem tartalmaz. A Ryse nem akarja megváltani a világot. Nem akar újat mutatni, nem akar elgondolkodtatni, nem áll szándékában több lenni annál, mint ami: egy vérgőzös, látványos, szórakoztató akciójáték. Annak pedig majdnem tökéletes.
Már az első képsorok is meggyőznek minket arról, hogy itt bizony nem fogunk unatkozni. Barbár hordák dúlják Róma utcáit, mi pedig Néró császár testőrségének élén igyekszünk kardélre hányni mindenkit, akin több borosta van, mint rajtunk. Két csapás jobbra, hárítás balról, katt-katt-katt, peregnek a képsorok. A háttérben felrobban valami őrtorony, beugrunk egy rögzített hajítógép mögé, és elkezdjük szórni az áldást abból is. Egyik átvezető jelenet követi a másikat, a dramaturgia és az operatőri munka pedig a legdurvább akciófilmeket idézi. Még szép, hogy jól szórakozunk! Kár, hogy a popcornt nem tudjuk tömködni a szánkba, mert foglalt mind a két kezünk.
BELLA, HORRIDA BELLA
Tény viszont, hogy a Ryse végigjátszásához egyáltalán nem lesz szükségünk különösebb videojátékos ismeretekre. Ez a világ legegyszerűbb szórakoztató terméke, amiben a kihívás mértéke csak akkor növekszik, ha valamiből többre vágyunk annál, mint amit alapból nyújt – erre még visszatérünk. Lényegében egy kaszabolós akciójátékról van szó, amiben egy Marius Titus nevű testőrt alakítunk, aki a nyitójelenet után Néró császárnak igyekszik elmesélni, milyen események vezettek a városban uralkodói káoszhoz. Ezeket a történeteteket élhetjük át újra Marius szemszögéből, aki gyakorlatilag szétkaszabol mindenkit, aki csúnyán néz rá, legyen szó akár dühös barbárokról, vagy erőszakoskodó pretoriánusokról.
A harc tehát a Ryse központi elemét képezi, e köré épül minden. PC-n mi inkább hanyagoltuk a kontrollert, és egér-billentyűzet kombóval vágtunk neki Róma megmentésének, és ez az irányítási metódus - forma tulajdonképpen tökéletesen működik. A bal egérgombot lenyomva a kardunkkal csapkodunk, a jobbal a pajzsunkkal vágunk oda, a szóközzel pedig háríthatjuk a támadásokat. Van egy úgynevezett fókuszmérőnk is, amit feltöltve lelassíthatjuk az időt, és villámgyors támadások keretén belül apríthatjuk darabokra ellenfeleinket.
Bár a harc már önmagában is szuperlátványos és pörgős (nagyon hasonlít a Batman-szériában látottakhoz), különféle kivégzések gondoskodnak arról, hogy mindez még brutálisabb, szemkápráztatóbb legyen. Kivégzésekből több tucatnyi található a Ryse-ban, valamint a játék során pedig tapasztalati pontot is gyűjthetünk, amelyekből továbbiakat oldhatunk fel. Ezen kívül számtalan környezet-érzékeny kivégzésnek is tanúi lehetünk, ha mondjuk szakadék szélén, vagy valamilyen tüskés helyszín közelében likvidálunk valakit.
Mivel egy-egy kivégzést végrehajtva feltölthetjük az életerőnket, ezért aztán gyakorlatilag lehetetlen meghalni. Ezen persze viszont könnyen változtathatunk úgy, hogy meghatározzuk, hogy a kivégzések során a HP helyett mitlyen bónuszt adjon a játék: több XP-t, nagyobb sebzést, vagy épp fókusz-visszatöltődést. Gyakorlatilag ezt kapcsolgatva változtathatjuk a nehézségi szintet, erre utaltam fentebb a kihívás mértékével kapcsolatban. Ha nagyon lemegy az életerőnk, akkor egyszerűen átváltunk HP-visszatöltésre, kivégzünk egy-két flótást, aztán mehetünk tovább a következő harcjelenetig. Láthatóan a készítők igyekeztek mindent kihozni abból, amit ez a stílus nyújthat: kapunk fejlődési rendszert, kombókat, látványos, lassított kivégzéseket, és egy remek sztorit.
Mindezeken túl a Ryse tartalmaz egy többszereplős játékmódot is, amelybe annak ellenére érdemes lehet bekukkantani, hogy egy ilyen címtől nem sokat vár az egyszeri játékos. Lényegében egy kooperatív küzdelemről van szó, amiben egy gladiátort alakítunk, akinek a feladata az, hogy társával szórakoztassa a vérszagra gyűlt tömegeket. Az aréna mindig véletlenszerű blokkokból épül fel, feladataink pedig ezek alapján változnak. A multi különlegessége, hogy hősünknek feloldhatunk különféle felszerelési tárgyakat is, amiket egy klasszikus, szerepjátékos öltöztetőbabán helyezhetünk el. Gyakorlatilag ez a rész is legalább annyi időre képes lehet lekötni bárkit, mint az 5-6 óra alatt végigtolható kampány.
MINDENT A SZEMNEK
A Ryse értékelésekor nem szabad és nem is lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez a játék tulajdonképpen a legszebb képernyőre varázsolt cím, amihez valaha szerencsénk volt. A program az alatta futó CryEngine motornak, na és persze a kivételesen tehetséges és kompromisszumokat nem ismerő grafikusoknak, modellezőknek és programozóknak hála úgy néz ki, mint valami brutális CGI-film, aminek minden képkockája maga a vizuális mennyország. A karakterek arca, a szájmozgás, az utolsó csatig felépített páncélok, az animáció és minden, amit látunk, tökéletes illúzióját kelti annak, hogy mi most Róma megmentéséért harcolunk. Mindemellett a szinkron és a színészi játék is briliáns, minden másodpercnyi átvezető videót élvezi a néző, és meg sem fordul a fejében, hogy elnyomja azokat.
És hogy PC-n mennyivel szebb mindez, mint konzolon? Nos, igazából nem sokkal, hiszen ezen a látványon már tényleg nehéz javítani. Tény, hogy a PC-s verzió lényegesen gyorsabban betölt, mint a konzolos, de a grafika terén nem sok változást vesz észre a fürkésző szem. Kevesebb a háttérben elmosódott alak, élesebben elválnak a háttértől a növények levelei, és még pár apróság. A teljesítmény viszont sokat javul személyi számítógépen. A képkocka-frissítés felkúszhat másodpercenként 60-ra is, illetve akár 4K-s felbontásban is futtathatjuk a játékot, szemben a konzolos 900p-s megoldással. Természetesen mindennek megvan az ára is:, minél magasabb minőségre és felbontásra vágyunk, annál erősebb gépet kell a Ryse alá tolni, de ez már csak így van. Viszont a program rendkívül jól skálázható grafikus beállításokat kínál, aminek köszönhetően széles rétegek kipróbálhatják, hogy mit tud a gépük.
VENI, VIDI, VICI
Esetenként előfordul, hogy a leegyszerűsödés irányába elmozduló videojátékos -ipar termékeire nem nézünk túl jó szemmel, d. De amíg egy Call of Dutyval nem igazán tudunk elnézőek lenni, a Ryse esetében nem éreztünk késztetést arra, hogy elkezdjük forgatni a kést benne. Hogy miért? Mert kihoz mindent abból, ami ebben a stílusban benne van. Egy pihentető, szórakoztató, remek kikapcsolódást nyújtó alkotás, ami egészen elképesztően néz ki. PC-n pedig még inkább. Ráadásul az ára se olyan vészes, hiszen 8000 forintért vásárolható meg az első naptól, ami pár hónap múlva akár még ennél is lejjebb kúszhat. Így hát csak ismételni tudjuk magunkat, amikor azt mondjuk: a Ryse egy maximálisan látványos, frenetikusan hangulatos Gladiátor-utánérzés, amit mindenkinek látnia kell.
