Persze a VirtuaVerse nem távolodott el annyira a jövőben, mint amennyire Resolutiion teszi. Itt már lépten-nyomon robotokba, hatalmas high-tech szerkezetekbe és mesterséges implantátumokkal teletömött szereplőkbe botlunk, miközben amnéziás főhősünk segítségére ezúttal is egy barátságos AI lesz a kaland során. A felütésben néhány gyereket láthatunk játszani egy esőáztatta lakótelepen, majd egyikükkel odább bandukolva egy lányba botlunk, akit valami megmagyarázhatatlan, fénylő aura leng körbe, de amint közelebb érnénk hozzá, jön a filmszakadás és immár a jelenben (pontosabban a távoli jövőben) térünk magunkhoz. Egy emlékkép? De mi a jelentősége számunkra? Egyáltalán ki lehetett az a lány? Ezekre a kérdésekre is választ kell kapjunk, miközben utunk egyre barátságtalanabb helyszínekre vezet bennünket, mélyen a háborúk sújtotta romvárosok szívében.
Az ember a Fellegvárban
A rendkívül fejlett Cloud City-ben kezdünk, ahol előbb meg kell találnunk a már említett AI-t (Alibii), aki majd vezet minket és tanácsokkal, illetve információkkal lát el. Hivatalosan mi az Infinite Empire beosztásában állunk, és feladatunk az, hogy Alibii-t elkísérjük útján, valamint megvédjük az ellenséges területeken, hogy belülről bomlasszon szét egy terrorista-hálózatot. A sztori szerencsére nincs túlbonyolítva, és sokszor csupán információmorzsákat kapunk társunktól, a teljes képet magunknak kell összeraknunk. Ezt segíti elő, hogy a legtöbb helyszín igazán beszédes, például egy rommá lőtt városban egyértelmű, hogy nem az idő vasfoga ütött hatalmas lyukakat a házak falán. De megfordulunk még sivatagi környezetben, vízalatti városban, erdőkben, sőt a VirtuaVerse-hez hasonlóan itt is eljuthatunk egy szeméttelepre, ami úgy tűnik, kötelező elem minden disztópikus játékban, könyvben vagy filmben.
A Resolutiion viszont iszonyú lassan indul be. Az első fél óra céltalan fel-alá mászkálással telik, mert hiába találunk rá Alibiire, utána megkapjuk a borzalmas, átláthatatlan térképet, és a játék elengedi a kezünket, mondván: tessék, itt egy kijelölt pont, ahová el kell jutnod, de én egy percet sem fogok segíteni neked! Ez eleinte sokak kedvét elveheti, azonban, ha kitartóak vagyunk, és túltesszük magunkat a kezdeti nehézségeken, a Resolutiion bizony sokszorosan meghálálja a rááldozott időt.
Szép új világ?
A pixel art látványvilág tetszetős, és a kellemes, elektronikus, már-már a synthwave felé kacsintgató soundtrack is abszolút helyt áll, ami ráadásul helyzettől függően változik. Például, ha már csak egyetlen találat kell a Game Over-hez, akkor a zene is torzul, ezzel is tudatva, hogy nincs sok hátra. Életünket visszatölteni – a mentési pontokon túl – piros matériákkal tudjuk, amiket szétverhető tárgyakban találunk, úgyhogy érdemes tényleg mindent lezúzni, amit csak találunk a pályákon. A játékmenet erősen emlékeztet a HLD-ben (Hyper Light Drifter) látottakhoz, azaz hack & slash módjára hadakozhatunk itt is, fegyverrel és puszta kézzel egyaránt. Viszont míg a HLD inkább csak a látványos akcióra fókuszált, addig a Resolutiion esetében adva van egy erős történetszál (személyes drámánk), illetve egy megkapóan érdekes háttérsztori (a disztópikus világ, melyben járunk), amik végig vezetnek és sokszor komolyan elgondolkodtatnak a befejezésig.
Menet közben lehetőségünk van több fegyvert is felvenni, de a játék sava-borsát úgyis a különféle power-up képességek jelentik, amik változatos és hasznos tulajdonságokkal ruházzák fel hősünket. A helyszíneken kvázi bárkit nyugodt szívvel legyilkolhatunk (az erdőben akár ártatlan nyuszikat is), szóval tulajdonképpen mi választhatjuk meg, hogy protagonista vagy antagonista szerepkörben küzdjük végig magunkat a végkifejletig, bár én ennek semmi hatását nem láttam a sztorira nézve. Az irányítás szerencsére átállítható, de azért egy kontrollert erősen javaslok hozzá.
Nem a casual, inkább a tapasztaltabb játékosoknak merném ajánlani aktuális alanyunkat, hiszen kihívás éppenséggel akad benne bőségesen: már a kezdeti órákban is komolyan meggyűlhet a bajunk néhány táposabb ellenféllel, és a bénácska térkép erre csak rátesz néhány lapáttal. Persze akik kedvelik ezt a stílust, vadásszák a kihívást, és tetszett nekik mondjuk, a tavalyi Children of Morta, azok bőven megtalálhatják a számításaikat. Pláne, hogy helyenként igen humoros is, például a sivatagban valamiért egy óriási Dűne-Macska nehezíti életünket, aki iszonyú cuki, de egyetlen találatával képes megölni. Összességében az ARPG rajongók nyugodtan rámehetnek a Resolutiion kínálta sci-fi utazásra, mert hibái ellenére ez egy felettébb érdekes és szerethető játék. Viszont mindenképp kössék fel a gatyát, mert bizony nem lesz egy sétagalopp!
