Ethan Winters élete nem könnyű. 2014-ben elvesztette a feleségét. Ez persze teljesen mindennapi dolog, az viszont már kevésbé, hogy Mia három évvel később üzenetet küldött Ethannek, egy louisianai kúriából. Ezzel elkezdődött hősünk túlélő-túrája a Baker-birtokon, ahol a vérszomjas családon felól paranormális tevékenységek és szörnyetegek keserítették meg az életét.
Szerencsére túlélte, Miát is kimentette, és újszülött gyermekükkel Európában folytathatták az életüket. Azonban négy évvel később a Resident Evil-játékok egyik legismertebb hőse, Chris Redfield csúnyán belerondít az idillbe. Ethan újra az életéért küzdhet, ám ezúttal egy hegyek közt megbúvó falucskában, ami mintha megrekedt volna a középkorban.
Anyuka receptje
A Resident Evil 7: Biohazard első látásra sok mindennek tűnt, csak Resident Evil-játéknak nem. A Capcom ugyanis 2017-ben, 19-re lapot húzva, alaposan újragondolta a kissé megfáradt és a gyökerektől eltávolodott szériát. Belső nézetre váltott, visszahozta a túlélő stílust, eltakarította a zombikat, és visszatértünk a rusztikus helyszínekhez. A döntés sikert hozott, így nem csoda, hogy a Capcom a legújabb résznél sem változtatott a recepten, inkább csak kicsit megfűszerezte.
Először is, a fejlesztők helyszínt váltottak, aminek hála a Village hangulatában markánsan eltér a Resident Evil 7-től. Az atmoszféra a múltban megrekedt, kelet-európai falucskával és romos kastéllyal nagyon közel áll a sokak szerint legjobb epizódhoz, a Resident Evil 4-hez. A játék története szintén erős, talán a legerősebb a szériában. Már az előző résznek is jót tett, hogy szakítottak a klasszikus zombikkal és mutánsokkal, itt pedig a rejtélyek sorára még rátettek egy lapáttal. Lesz néhány komoly meglepetés, ami új megvilágításba helyez néhány dolgot. Ráadásul jó ütemben adagolják a válaszokat, így a késztetés, hogy rájöjjünk, mibe keveredett Ethan, a játék végéig kitart.
Maga a falu is komolyabb újdonságnak számít, ez ugyanis egy kevéske – de épp csak egy falatnyi – open world elemet csempész a Resident Evil-franchise-ba. Úgy képzeljétek el, hogy a falu afféle központi hubként szolgál, innét indulhatunk el a területet uraló lordokat levadászni. A település egyes területei a sztori előrehaladtával, fokozatosan nyílnak meg, újabb és újabb kincseket feltárva.
Ami viszont a falun túl van, az a megszokott, lineáris, fejtörőkkel és rémségekkel teli akadálypálya. Ráadásul meglehetősen változatosak a helyszínek, a bányáktól a szörnygyárakig mindenféle területet megjárunk. Szerencsére ezt a grafika is szépen támogatja, a játék maximális beállítások mellett elképesztő gyönyörű, ám ez bizony komoly vasat követel.
Hősünk szintén továbbfejlődött, például immár képes védekezésből visszatámadni, ezzel ellökve magától az ellenfelét. Ráadásul nemcsak fegyvereit, de önmagát is fejlesztheti, hála Duke-nak, a pályák különböző pontjain feltűnő kereskedőnek. Helyi valutáért cserébe nála vehetünk fegyverfejlesztéseket, lőszert, életet (utóbbi kettőt magunk is megalkothatjuk az összegyűjthető alapanyagokból), és persze nála adhatjuk el a faluban fellelt kincseket.
Ethan emellett leöldösheti a faluban rekedt jószágokat, úgymint csirkéket, cocákat, kecskéket és néhány különleges állatot. Az így beszerzett húst aztán odaadhatja Duke-nak, aki megfőzi nekünk. Ezekkel az ételekkel fejleszthetjük Ethan különböző képességeit, például az életerejét vagy a védekezését.
Vérfarkasok és vámpírok
Mindez nagyon jól működik, de hiába a fűszerezés, ha a régi receptből hiányzik valami. A Village-be sajnos belerondít az, hogy inkább akciójáték, mint túlélőhorror. Ugyan a játék nagy része még nem éri el a Resident Evil 6 szintjét, ám így is sok a lövöldözés, egy szakaszon meg színtiszta FPS-é válik a program. Ez még önmagában nem lenne tragédia, csakhogy az ellenfelek sem jelentenek kihívást.
Bár az alap szörnyetegek hajlamosak félreugrani, Ethanhez olyan lassan közelítenek, hogy közben elfogyaszthatunk egy kellemes kávét, és még maradna időnk becélozni őket. Ha mégis harapástávolságba érnek, elég csak védekezni és ellökni őket, hogy aztán bevégezzük, amit elkezdtünk.
Ugyanígy, hiába van a Tyranthoz és Nemesishez hasonló, folyton a nyomunkban caplató ellenfél, azt nagyon könnyű kicselezni, részben azért, mert ez sem siet el semmit. És még a boss fightok sem izzasztóak, mert piszok gyorsan rá lehet jönni, hogyan kell megölni őket. Sőt, az egyik jószág ellen a játék szinte belerágja a szánkba, hogy mit kell csinálni. Az egész játék alatt mindössze hat alkalommal haltam meg standard nehézségi fokozaton. Ebből kettő a saját hibámból történt, a maradék négy eset meg három bossnál jött össze. És mind a négy alkalommal a lassúságom okozta szegény Ethan halálát, nem az ellenfél keménysége.
A slusszpoén, hogy bár a program hajlamos azt az illúziót kelteni, hogy nincs elég gyógyító löttyünk vagy lőszerünk, valahogy mindig dugig leszünk mindennel, mire komolyabb ellenségekkel kerülünk szembe. Ha máshol nem, a boss fészkében találunk egy kisebb hadsereg kiiktatására elég lőszert. Apropó, itt már nincs zöld, kék, piros virág, csak egyfajta növény, abból lehet megalkotni a csodalötyit, ami a kacsónkra öntve a legdurvább sérülést is teljesen felgyógyítja.
Éppen ezért ez a Village nem annyira félelmetes, mint az elődje, és igazi kihívást is csak Hardcore fokozaton kezd nyújtani (emellett van egy negyedik szint, ami az első végigjátszás után nyílik meg). Bár a nyomasztó hangulat végig megmarad, és van pár remek, hátborzongató pillanat, de összességében nem ér fel a Resident Evil 7-hez.
Méltó folytatás
Ugyan a fentiek talán kicsit negatív képet festhetnek a Resident Evil Village-ről, az újítások, a sztori és a hangulat miatt mégis azt kell írnom, hogy ez egy jól sikerült folytatás. Talán nem lesz akkora közönségkedvenc, mint elődje, de szégyenkezni sincs oka. Ha szeretted a Resident Evil 7-et vagy a Resident Evil 4-et, akkor ezt se hagyd ki.
