A két sorozat meccse persze évek óta tart, még akkor is, ha az Electronic Arts játéka eladásokban rendre megveri a PES Productions/Konami szériáját. Mégis, mindkettőben van valami egyedi, valami különleges, ami miatt a rajongók kitartanak a kedvencük mellett. Tavaly a FIFA a történetmód bevezetésével nagyot lépet előre, a PES 2017 pedig a játékmenetet finomította szinte a tökéletességig. Ezek után kíváncsian vártuk, hogy mit fog nyújtani a szeptember közepén megjelent új felvonás. Nos, a látványos újdonságok ezúttal elmaradtak, de a játékélmény még jobb lett, ez pedig nem kis szó – még úgy sem, hogy a sorozat évek óta létező legnagyobb problémáján, a licencek hiányán most sem tudtak változtatni a Konami szakemberei. Annak kell hát örülni, ami van: a Bajnokok Ligája, az UEFA Európa Ligája, és néhány kiválasztott csapat ismét saját néven szerepel, de ez még mindig kevés az üdvösséghez és a korona elhódításához.
Változás
Az új részhez új mottó kell: a tavalyi „Urald a valóságot” szólamot a Konami lecserélte a „Miénk a pálya” jelszóra. A lényegen ez persze nem változtat, hiszen a fejlesztők a tavalyi epizódban debütált Real Touch nevet viselő labdakezelési rendszert alakították át úgy, hogy az még hihetőbb, realisztikusabb legyen. A múlt évi tesztünkben méltattuk a precíziós passzokat, a FIFA-nál is folyékonyabb labdajátékot és animációkat, a tényt, hogy egy szögletet is úgy rúghatunk, hogy megváltoztatjuk vele a meccs kimenetelét. És bár azt hittük, nem lehet tovább fokozni a játék élvezeti faktorát, ez mégis sikerült a fejlesztőknek, brávó.
Ehhez hozzájárult, hogy a meccsek sebessége érezhetően lassabb lett tavaly óta, ugyanakkor azok dinamikája semmit sem változott, sőt mondhatjuk, hogy még a 2017-es résznél is intenzívebbé vált, avagy nagyon oda kell figyelnünk mindarra, ami a pályán történik. A labdát a játékosok sokkal jobban lekezelik, egy távolról elindított bomba lövést most már teljes testtel fogadhatnak, ahogy a valóságban is. Ennek kihasználásához persze gyakorlás és még több gyakorlás szükséges: az oktatómódot érdemes kivégezni, akár kezdőknek, akár tapasztaltabb PES játékosoknak, mert a tavalyi finomhangolás miatt szinte újra meg kell tanulni játszani. A fejlesztők sok-sok apróságon javítottak: többek között változtattak a szabadrúgások, a szögletek mechanikáján, és a labda fizikáján is, ami egy fociszimulátornál ugye kardinális kérdés. Hihetetlenül élvezetesek a meccsek, mintha valódi közvetítéseket néznénk, amelyek eseményei a kívánságaink szerint alakulnak. Ez főleg akkor vehető észre, ha magas tapasztalati ponttal rendelkező játékosokat irányítunk, például Neymart, de még a kisebb csapatoknál is látható ez a folyamatosság. Állítjuk, hogy még a FIFA rajongóknak is érdemes tenniük egy próbát a Pro Evolution Soccer új részével.
Szerencsés módon a változtatások ellenére az irányítás ugyanolyan kiváló, mint tavaly volt, a keresztlabdás támadásokat, felvezetéseket pedig inkább díjazza a program, mint a nyílt rohamot, ergo taktikus játék nélkül semmit sem érnek a profi játékosok. A kapusok ismét remekelnek, egészen hihetetlen, hogy mit meg nem tudnak fogni, és csak annyit hibáznak, amennyi még hihető egy profi játékos esetében. Egy bal szélről indított támadás után a kapufán csattanó, majd onnan a gólvonal mögé jutó labdát nyilván nem tudnak kivédeni, de a teljesítményükkel így is elégedett lehet mindenki (nem úgy, mint a magyar focival, az Andorrával szembeni vereség után…). Ez azonban nem vonatkozik a bírókra, akik már a tavalyi felvonásban is képesek voltak érdekes döntéseket hozni, és ez sajnos idén sem változott. Szeretik osztogatni a különböző lapokat, az ítéleteiket pedig esetenként meg lehet kérdőjelezni. Ennek ellenére a hangulat, mint mindig, most is frenetikus. A bevonulások remekül festenek, a meccsek elején a játékosok integetnek a nézőknek, akik az ismert csapatok stadionjaiban (Camp Nou, stb.) képesek pokoli jó légkört teremteni. A bevilágítások és a grafika jobb lett, és ezúttal a PC-seknek sem kell szomorkodniuk. A Fox Engine még mindig képes lenyűgöző munkát végezni, annak ellenére is, hogy jónéhány éve ez a motor duruzsol a PES-játékok alatt. Az arcok, különösen a licencelt csapatoknál felismerhetők, de a London Northszal rúgva a bőrgolyót már csökken az élvezet. A kommentátori és a szakértői feladatokat ezúttal is Jim Beglin és Peter Drury látja el, de ahogy tavaly, most sem állnak igazán a helyzet magaslatán.
Változatlanság
Bár a legtöbb hiányosság és hiba elnézhető a remek játékélmény és a hangulat miatt, az kifejezetten dühítő, hogy a program tartalma szinte teljes egészében változatlan a tavalyi etaphoz képest. Igaz, találhatóak benne friss dolgok, de jórészt ugyanazokat a lehetőségeket kapjuk meg, a MyClub módtól kezdve a Master League-en át a Become a Legendig, melyben a saját virtuális alteregónkkal küzdhetjük fel magunkat a csúcsig. Az egy adott játékos irányítása elsőre szórakoztató, másodszorra azonban már unalmasnak hat. A MyClub a FIFA Ultimate Team helyi megfelelője, és mint ilyen, egy célja van: a létező legjobb csapat összeállítása, amit mind offline, mind online meg lehet tenni. Szerencsére a fejlesztők ehhez készítettek egy oktató részt, ugyanakkor az nem túl szép dolog, hogy egy Magyarországon elindítandó csapathoz is csak külföldi együtteseket lehet választani. A tökéletes klub felépítése azonban nem részidős feladat: ha ehhez támad kedvetek, jobb, ha kivesztek legalább két hét szabadságot. A kérdés az, hogy mit tettek be ezek mellé a fejlesztők. Nos, egy kooperatív játékmódot a MyClubban, a Master League-ben pedig egy jóval nagyobb kihívást nyújtó Challenge nevet viselő opciót – és ennyi. Utóbbi bekapcsolásával a vezetőedzői munka lesz jóval nehezebb, a játékosok könnyebben meglépnek, a tulajdonosok jóval könnyebben lesznek dühösek, ha nem mennek jól a dolgok. Ilyen és ehhez hasonló apróságokra kell felkészülni, míg a MyClub kooperatív módjában 3+3-as fellálásban lehet a meccseket végigküzdeni, offline és online egyaránt. Utóbbiról azonban elmondható, hogy bár a meccsek stabilak, megfelelő társat nehezen lehet találni, mindemellett pedig elképesztőan sokat tölt a PES 2018.
Szükséges a változás
Mindezen negatívumok ellenére a veterán játékosok ismételten élvezni fogják az új részt, illetve a sorozatba frissen becsöppenők is örömüket fogják lelni benne. Akkor mi a gond? Az, hogy a PES sorozatra ismét ráférne egy alapos ráncfelvarrás – és nem a játékmenet szempontjából, mert az ennél tökéletesebb nem is lehetne, hanem a játékmódok terén. Ezek szórakoztatóak voltak tavaly is (vegyétek elő a 2016/10-es Gurut, vagy olvassátok el tesztünket online), azonban ez a meg nem újulás, illetve a csak a „játékmenetet tökéletesítjük” hozzáállás előbb vagy utóbb meg fogja bosszulni magát. Hiszen lehet utóbbi akármilyen nagyszerű, a finomhangolásokkal, a grafika javításával együtt szinte ugyanaz a program jelent meg, mint tavaly ilyenkor, még a menürendszer sem változott. És persze a licencek hiánya ugyanolyan fájó pont, mind eddig. Bár a 15 licencelt csapat üdvözítő, az ST Yellow és az MD White még mindig rosszul érinti a játékosokat. Persze ezzel is el lehet lenni jövő szeptemberig, a frissítésekkel pedig a csapatigazolásokat is ki lehet igazítani (Paris-Saint Germain és Neymar, valaki?), de 2018-ban már nem lehet ismételten ezzel előállni.
