A lakókocsi (kezdetek)

A Riedel Software Productions 1980-ban alakult, első játékuk a Spy vs. Spy volt. Főként gyerekjátékokat gyártottak Super Nintendóra, mígnem 1997-ben elegük lett az egészből, nevüket Running with Scissorsra változtatták, és kiadták első, nagyon-nagyon független játékukat, a Postal-t. (Elég nagy ugrás a gyerekjátékoktól…) A cím hamar rajongótáborra tett szert, így jött a kötelező kiegészítő, a Special Delivery, majd 2003-ban a… Postal 2!

Welcome to Paradise!

Haverom adta kölcsön a játékot, azzal a mondattal, hogy “ez nagyon beteg, sz’al szeretni fogod”. Fel is tettem rögtön és elindítottam. Kicsit megütköztem a menün, melyben mindenféle vallási/politikai/nemi hovatartozású emberek öldösték egymást (laikusok kedvéért: muszlimok, zöldek, homoszexuálisak), majd a nehézségi szintek bőséges számán (legalább húsz van, ha nem több). “Very Hard”-on indítottam el végül, mert ugye kemény játékot játsszunk keményen! Rövid intróban megismerjük Paradise City-t (Guns N’ Roses?), a kissé lepusztult régi bányászvárost és lakóit, akik - hogy is mondjam - színes közösséget alkotnak. És jön is az első pofon: a házunk.

Egy lerobbant lakókocsiban lakunk Paradise legszélén (Petrocelliék még mindig itt tartanak ?) a feleségünkkel, aki nem teljesen százas, az fix. Na nem baj, megkapjuk a napi küldetést, hogy aszongya… micsoda?…jól látok? Hozz tejet a boltból, vedd fel a fizetési csekked és váltsd be! Ez érdekes…talán valami Sims-féle játék lehet? Csak nem, ezért nem tiltják be több országban! Valami lesz még itt… Előveszem a várostérképet, ahol be vannak jelölve a célpontok, és kiválasztom a legközelebbit, vagyis a szupermarketet.

Paradise City egy nagy, szabadon bejárható terület, kisebb pályarészekre darabolva töltési kapukkal. A pályarészek általában különféle intézményeket jelentenek, mint pl. a kórház, a napalmgyár vagy a könyvtár, melyeket a játék során mind bejárunk. A környezet grafikailag nem nagy durranás; a házak korrektek, a fegyverek is, a karakterek nem igazán, de a legtöbb szereplő úgyis inkább karikatúra, mint emberi lény.

Welcome to Paradise, welcome to Hell!

Na, meg is érkeztem az üzletbe. Leveszem a tejet, és…és valami hülye törzsi, vagy nem tudom, milyen hangra leszek figyelmes: Hulululululu! A következő pillanatban muszlim csajok rohannak meg és shotgunnal szétlövik a fejemet. Egy ideig nézem a monitort: miért nyírtak ki? Miért?

Bizony, a játék egyszerűnek ígérkezik, viszonylag szimplán megoldható küldetésekkel, csakhogy ez a játék beteg!

Ja, ha ti úgy, akkor én is úgy! -- határoztam el magamban, fogtam a kerti ásót, és agyonvertem vele egy-két szegény járókelőt, elszedtem a fegyvereiket, és három shotgunnal, nyolc kilencmilissel és huszonöt katonai gépfegyverrel rohamoztam meg a szupermarketet. (Mert ilyenek, ugye, mindig vannak egy átlag amerikai járókelőnél.) Szóval bementem, kicsináltam mindenkit, elvettem a tejet és örültem, hogy fizetnem sem kellett.

Ilyen az egész játék. Őrült. De ha az ember túlteszi magát mindenféle morális vagy etnikai problémán, akkor rájön, hogy végül is rohadtul élvezi! Direkt olyan helyzeteket teremt, amit ha egy elmeorvos látna, rögtön a zárt osztályra küldené a programozókat. Egy-két példa: köztudott, hogy a Postal-játékokban van fejlevágás. Nos én véletlenül leütöttem valakinek a fejét (hehe…véletlenül), és lenyomtam csak úgy, “na most mi lesz” alapon a rúgás gombot. Hát, kérem szépen, aki a Fable-ben tiltakozott a “csirkerúgóverseny” ellen, az kerülje ezt a játékot! Itt komoly nemzeti sport a foci -- fejekkel. (Sőt, le lehet lassítani az időt egyes eszközökkel, így a dekázás is sima ügy.)

Jöjjön még egy elég guszta rész. Miért volt korszakalkotó film a Ponyvaregény? Mert John Travolta kiment vécére. A vécézés, az ember egyik legtermészetesebb igénye, a Ponyvaregényig tabutéma volt a filmekben, de Travolta ezt stílszerűen “leszarta”. Így a Postalban is -- férfi ember lévén -- bármikor előveheted a brét, és könnyíthetsz magadon. Rögtön adja is magát, hogy miért csak a vécébe hugyozzunk? Ott a többi ember! És csakugyan, a fejlesztők gondoltak erre. Ha kicsit “besárgítasz” egy másik komát, az nagy valószínűséggel elkezd hányni. Nem részletezem tovább...

Uncle Dave

A küldetéseket naponta kapjuk, minden nap négyet. A játék egy hét alatt játszódik: hétfőn indulunk, és pénteken fejezzük be. A feladatok, mint említettem, nagyon egyszerűek, dolgunkat csak Paradise lakói nehezítik meg.

Jellemző küldetések: ‘Get an Xmass tree!’ (Hozz egy karácsonyfát!), vidd vissza a kölcsönzött könyvet, vagy épp vidd el Dave bácsikádnak a születésnapi ajándékot. Megemlítem még kedvenc küldetéseim egyikét, amiben el kell menni a templomba meggyónni bűneinket. Angoltudók itt figyeljenek a szövegre!

A játék folyamán viszont egyre többen fognak téged utálni (értsd: szétlőni, ha meglátnak). Ezek a csoportok: muszlimok, környezetvédők (jelmondatuk: Save a tree, burn a book!), szülők az erőszakos videójátékok ellen (a Running With Scissors székház benne van a játékban, szóval akinek nem tetszik a cucc, az nyugodtan irtsa ki a fejelsztőket), redneckek (farmerek, parasztok) és hentesek. Ha bármelyikük meglát, minimum egy shotgunt kap elő. Természetesen Paradise rendfenntartó erői is aktívan részt vesznek a játékban, ezzel is nehezítve dolgunk.

Tools

Eszközök terén kevés FPS tudná megverni a Postal 2-t. A történet során, még ha nem is keresed a fegyvereket, akkor is összegyűlik 16-17 szerszámod. Ezek között van lapát, elektrosokk, pisztoly, de akár egész egzotikus is, mint példul a napalmos rakétavető, olló (nindzsacsillagként eldobandó), benzines kanna (húzz vele csíkot, majd gyufával gyútsd fel) és marhafej (!) is (ami biológiai fegyvernek tekinthető.) Az Apocalypse Weekend nevű kiegészítőben már van balta, kasza és sok egyéb is, továbbá az embereket is tovább lehet “bontani” (belső szervek, stb.).

Fontos szerepet kapnak még az úgynevezett segédeszközök is. Ide sorolja a játék a különféle ételeket (HP), a pénzedet, az aznapi újságot és a különféle ruháidat is. (Ebből én háromról tudok: a “dude clothes”-ról -- fekete dzseki, kék farmer --, a rendőregyenruháról és a szadomazó ruháról.)

Beteg dolog még a macskák használata. Először fölhúzhatod őket a shotgun (vagy géppisztoly) végére, másodszor el is dobhatod őket, ilyenkor pörgő “búgócsigaként” fogják ledarálni az ellent.

Két lyuk a lakókocsi oldalában

A játék utolsó napja, péntek, a legdurvább. Több ezer rendőr, katona és muszlim támad ránk, sőt, ennek tetejébe még felrobban egy macskaszállító gép is Paradise fölött, ami tömeges égőmacska-hullást eredményez. Utolsó feladatként vissza kell jutnod a lakókocsihoz, ahol már vár rád...(aki tudni akarja a végét, az játsszon vele.)

Vér, hányás, veríték..

Sokat támadják a Postalokat, brutalitásuk miatt. Véleményem szerint, a játékot ezért pont nem lehet támadni, három okból is.

Egy: aki megveszi, annak már a borítón is látnia kell, milyen játékkal van dolga. Ha valakinek nem jön be a stílus, az ne játszon vele! Kettő: a készítők álláspontja: “Annyira lesz durva a játék, amennyire a felhasználó azzá teszi.” Ez igaz és támadhatatlan kijelentés, hiszen a küldetéseket egy puskalövés nélkül végig lehet vinni, igaz, százszoros nehézséggel. Három: “aki erőszakos játékokkal játszik, az erőszakos lesz” – árad a médiából. Ezt írják fel harci lobogóikra mindenféle szülői szervezetek és politikusok. Szerintem az ilyen játékok pont az ellenkező eredményt érik el, mivel a felhasználó levezetheti a benne felgyülemlett feszültséget, így ezt nem embertársai ellen fogja irányítani.

Van mégis egy nagy probléma a játékkal, amin nem tudok túllépni, ez pedig a különböző felekezetek/csoportok kigúnyolása. Emberek vagyunk, mindenki szokott egy-két ízes tréfát elsütni valamilyen általa nem kedvelt emberről vagy csoportról, de ami ebben a játékban történik, az nem humoros, sokkal inkább ízléstelen...