A modok készítése a játékipar egyik legjobb aspektusa, hiszen a hosszú múltra visszatekintő, hobbi- vagy épp profi szinten űzött elfoglaltság az évek során nemcsak szórakoztató variációkkal örvendeztette meg a közönséget, hanem sorozatok, bizonyos esetekben pedig egész játékstílusok születtek meg egy-egy játék elemeinek továbbfejlesztéséből és újragondolásából. A modderek egy nagyon élénk és kreativitástól duzzadó közösséget tudhatnak magukénak, amelyben egymás ötleteiből táplálkozva folyamatosan érkeznek az érdekes megvalósítások. Persze nem minden bravúros, ami a fórumok bugyraiból a felszínre kerül, sőt minden zseniális programra jut legalább 10-20 teljesen felesleges skin vagy fegyver, amire ügyet sem vetünk, ám szerencsére mindig találni valamit, amire felkaphatjuk a fejünket és elégedetten mondhatjuk: ez igen! Épp ilyen a Portal Stories: Mel is, a játékosok pedig imádják, méghozzá nagyon jó okkal, a moddereket tömörítő Prism Studios munkája ugyanis igényes és roppant mód szórakoztató lett.
ÚJRA KINYITOTT AZ APERTURE
A naptár 1952-t ír, az Aperture pedig elkezdte vad és őrült kísérleteinek sorozatát. Cave Johnson vezetése alatt az ekkor éppen aranykorát élő vállalat kutatóit lényegében semmilyen szabály vagy biztonsági előírás nem korlátozta, csak egy dolog számított: hogy új mérnöki csodákkal álljanak elő, és teszteljék ezeket. A játék főszereplője egy kísérleti alany, Mel, aki az ártatlannak hangzó Short-Term Relaxation Vault kísérletre jelentkezett, amelynek során a rövid ideig tartó hibernáció hatásait próbálták volna ki rajta – de semmi sem úgy alakult, ahogy az a tervekben szerepelt. A sztáziskabin meghibásodik, hősünk pedig sok évvel később, egy romokban heverő kutatóbázis gyomrában tér magához, miközben egy, magát Cave Johnsonnak kiadó hang tereli előre, a kijárat felé.
A Portal Stories: Mel összesen 22 pályával várja az érdeklődőket, de ha már régen játszottál az alapjátékkal, akkor ildomos alaposan felkötni a gatyát. A készítők nem fogták vissza magukat, a Valve játékaiban látottakhoz képest sokkalta nehezebb tesztkamrákba dobnak be, amelyek teljesítéséhez jó erősen megmozgathatjuk a szürkeállományunkat – pár intermezzót leszámítva minden esetben a logikánkra kell támaszkodni, és nem arra, hogy megtaláljunk egy-egy portál-kompatibilis falat a terem másik végében, miközben a sztorit hallgatjuk, ahogy azt a Portal 2-ben többször is muszáj volt. Az ügyes, néhol talán már túlzottan is csavaros feladványok több mint tíz órára elegendő szórakozást biztosítanak, amit kiválóan megkomponált, a Mike Morasky (a Portal 2 zeneszerzője) retrofuturisztikus elektronikához nagyon jól passzoló, egyedi zene kísér, valamint a játékuniverzumot bővítő új, bár nem a hivatalos kánon részét képző helyszínek és karakterek. A körítés egyetlen gyenge része a mostanra már kopottas grafika és a szöveg, ami csak helyenként jó, többnyire inkább túljátszott; érezhető, hogy lelkes amatőrök munkája, mintsem profi szinkronszínészeké.
THIS WAS A TRIUMPH
A Prism Studios alkotása minden ízében igazi Portal-játék, ami hű marad az alapanyaghoz, de közben nem fél a saját ötleteivel kiegészíteni azt – valami ilyesmi lenne, ha a Valve nekiállt volna bővíteni a történetet, ennél nagyobb dicséret pedig talán nincs is, ami egy ilyen modot illethet. Tényleg nagyon jól sikerült, olyan jól, hogy akár pénzt is kérhettek volna érte, e helyett azonban az egész ingyenes, csak egyetlen feltétele van annak, hogy kipróbáld: hogy a Steam könyvtáradban ott legyen a Portal 2, ám telepíteni nem kell az alapot jelentő programot. Ki ne hagyjátok, Portal-rajongóknak pedig egyenesen kötelező!
