Számos példát láthattunk már rá, hogy az mekkora fegyver egy játékfejlesztő kezében, ha alkotásában lehetőséget biztosít arra, hogy a játékosok akár beépített pálya- és karakterszerkesztőkkel, akár külső moddolási eszközökkel saját tartalmat gyárthassanak. A Popup Dungeonnek, melyet a kis családi indie csapat, a Triple.B Titles, egy sikeres Kickstarter-kampány után már 2014 óta fejleszt a Humble Games támogatása mellett, ez az elem gyakorlatilag a fő fókusza. Ugyanis bár rendelkezésünkre áll egy központi történetszál, melyben az unatkozó öreg varázsló tornyába kell magunkat felküzdenünk, mellette pedig gyakorlásképp számos melléktörténetben vehetünk részt, a játék igazi csábereje, hogy bármilyen karaktert, ellenfelet, képességet, pályát, saját kampányt, animációt vagy akár játékmódot létrehozhatunk, mellyel, ha elegendő türelmünk van hozzá, a játék táblás társasjátékokat mímelő jellegéből fakadóan akár egy-az-egyben is lekoppinthatunk fizikai klasszikusokat.
Hagyd a kampányt, két hétig dolgoztam valami elképesztőn
Az alap játékmenet, miután a főmenüként szolgáló játékdobozban összeállítottuk maximum ötfős csapatunkat, és kiválasztottuk a teljesíteni kívánt küldetést, egy asztallapon játszódik, ahol a Dungeon Master az asztalra letett lapokkal lépteti a történetet. Ezek néha lehetőséget nyújtanak különböző döntésekre, vagy akár szerepjátékos hagyományokhoz híven különböző próbák dobására is a 20 oldalú kockával, az ilyen helyzetek sikere vagy bukása pedig megkönnyítheti vagy megnehezítheti dolgunkat. Majd ha ütközetre vagy főellenfél-harcra kerül sor, egy kartonelemekből összeállított táblára váltunk, ahol szintén papírból hajtogatott, szögletes hőseinkkel fedezhetjük fel a pálya szegleteit, rejtett loot után kutatva, és ütközhetünk meg körökre osztott, taktikai ütközetekben az ellenfelek hordájával.
A csata során minden karakterünk a rendelkezésére álló kártyalapokkal cselekedhet, melyek számos lehetséges kategóriába tartozhatnak az egyszerű támogatástól társak, ellenfelek buffolásán/debuffolásán/gyógyításán túl bizonyos esetekben automatikusan aktiválódó reaktív lapokig és idézésekig. A lapok kijátszásának elsődleges feltétele, hogy karakterünk elegendő mozgás- és akcióponttal rendelkezzen a saját körében (amit a feje fölött láthatunk, a játék pedig előzékenyen mindig jelzi, hogy az adott mozgás vagy cselekedet végrehajtása után mennyi marad), míg egyes esetekben számtalan tényező, a közelben álló játékosok vagy ellenfelek száma, a csapattársak sérülése is befolyásoló tényező lehet. Ez sajnos a rengeteg taktikai lehetőség mellett jár némi hátulütővel is.
Már a játék igen színes beépített karakterei között is (akik között megtalálható az alap fantasy szerepjátékos parti tagjain túl a maszkos DJ, a napszemüveges vámpírvadász, az internetes troll, és a két lábra állt, kigyúrt shiba kutyus is) van olyan, amelyik brutális, önmagát folyamatosan tápoló, minden helyzetben támadáskész terminátor, míg mások iszonyatosan bonyolultak és néha egyenesen használhatatlanok. A helyzeten pedig várhatóan egyszerre ronthatnak és javíthatnak a játékosok által létrehozott egyéni karakterek – bár féltem, hogy ezt a funkciót a megjelenés előtt nem fogom tudni kellően letesztelni, de néhány letöltés után már nekivághattam a kalandnak egy olyan partival, amit Tapsi Hapsi mémesített, túlsúlyos mása, Big Chungus, az internet népének perverz ogréja, Shrek, és Donald Trump alkotott.
Srácok, gyertek át
Sajnos a fenti mellett a játék rendelkezik jelenleg egy súlyosabb hiányossággal is: az online multiplayerrel. A Popup Dungeon humoros, aranyos esztétikája, ikonikus szinkronhangjai és rengeteg szerkesztési lehetősége mellett akár a tökéletes online partyjáték is lehetne – hiszen semmi sem akadályoz meg titeket abban, hogy például mindannyian a saját arcképetekkel, hangotokkal, rátok jellemző felszereléssel, képességekkel ellátott karakterekkel vágjatok bele egy kellően elborult dungeon master őrült történetébe. Közös játékra azonban jelenleg csak akkor van lehetőség, ha offline egy gép elé ültök le, vagy Steam Remote Playen keresztül minden játékos egy karaktert irányít, egy játékos pedig opcionálisan a szörnyeket. Ám még ez utóbbi opció sem hibátlan, mert amikor párommal megpróbáltam tesztelni, a játék folyamatosan kidobálta őt, még úgy is, hogy ugyanazon a wifin próbáltuk összehozni a közös játékot.
A Popup Dungeon így bár kiváló lehetőségeket kínál a játékosok számára, és akár indie klasszikus is válhat belőle, rengeteg múlik azon, hogy a játékosok mennyire lendülnek bele a saját tartalmak gyártásába. (Illetve erősen kérdéses még, mi valósul meg a Kickstarterben ígért Wii U-ra kiadott célkitűzésből/ígéretből, mely jelenleg a legnagyobb jóindulattal is kissé elavult célplatform lenne.)
