Azt gondolnánk, hogy egy grand strategy csak valami nagyon komoly dolog lehet, olyan, amit görbe hátú történelemprofesszorok lektorálnak, és végül az adott kor centire lemásolt viszonyai körbe ragyogják a játékost. Hát nem… A Plebby Quest ugyanis a műfaj mókamájsztere, jelesül a 12. századot felforgató stratégiai játék szereplői például téglalappá zanzásított minifigurák. A kor kicsavart hírességeit megszemélyesítő animált lapok mögött pedig rengeteg a vicces sztori és a popkult kikacsintás. Ettől mondjuk még kemény, mint a vídia…
A keresztes háborús téma kibontását egy néhány fejezetből álló történet is segíti, és nem árt észben tartani a játék nyitó mondatait, nevezetesen, hogy bármiféle egyezés a történelmi eseményekkel, valós karakterekkel csakis a véletlen műve. Így bukkanhat fel II. Roger szicíliai király mellett Niccolo Machiavelli, Torquemada főinkvízitor vagy épp Szent Péter. És Lara Croft… A célok is jó értelemben véve furák, Rogert például rendszeresen pumpolja a lánya, és olyan mély csődben van az állam, hogy a templom egere hozzájuk képest Krőzus, de a szeldzsukok szultánja, II. Kilidzs Arszlán sem valami ”nemes” okból hódítaná meg a világot, hanem ugye a háremhölgyek… Mindemellett a koreai fejlesztők gondoskodtak freeplay részlegről is, ráadásul egész komoly térképarzenállal, úgyhogy a Közel-Kelettől az Ibériai-félszigetig elég sok néppel lehet játszogatni, bár úgy láttam, hogy magyarokkal épp nem.
Nemcsak humor…
A látszólag hangyás fazonok mögött egy egész okos kis körökre osztott rendszer van. Ugyanis minden kör egy hónappal tolja odébb az idő szekerét, és bizony számít, hogy épp milyen hónapban járunk, hiszen februárban érkezik a keleti kereskedő, aki lovakat és takarmányt vásárol, áprilisban az arab üzletember jön és hozza a cukrot, májusban, pedig a feketepiacról verbuválhatunk egzotikus harcosokat. A nyersanyagokkal való bűvészkedés egyébként nem könnyű, a katonák feltöltése, fejlődése mellett még az ostromok elindításához is többféle matériára van szükség, de ahogy a játékbeli figuránk megjegyzi, itt a vallás is csupán bújtatott adószedés, a diplomáciáról már nem is beszélve. Utóbbinál például konkrét számokban van kimérve a környező államokkal való kapcsolat, és ha a számérték történetesen a háborún áll, hadat üzennek, de ugyanígy, ha a kereskedésig toljuk fel, csak akkor jöhet az üzleti partnerség, később pedig a szövetségi státusz. Ám a skálán kizárólag ajándékokkal vagy havi állandó befektetésekkel (kokettálás vagy konzulátus címszó alatt) tudunk feljebb kapaszkodni.
Fej vagy írás… Öröm vagy sírás…
Ahogy a főszerelőnk fejlődik, úgy gyűjthet maga köré egyre nagyobb tábornoki gárdát, és mivel a körönként végrehajtható akciók száma kizárólag a szereplőkön múlik, ugyanis minden figuránk csupán egy konkrét cselekményt hajthat végre az adott fázisban, így aztán ezt a részt (öt karakter) érdemes minél hamarabb kimaxolni. Az egyiket elküldhetjük például a mecsetbe/kolostorba, hogy a minijátékokkal nyersanyagot gyűjtsön, a másik eközben lázadásokat verhet le, rablókat űzhet el, vagy kipofozhatja a védműveket, és persze terjeszkedés címszó alatt bármelyik seregvezért ráuszíthatjuk a szomszédos városokra. Azért vélhetően a legtöbben az előző ütközet nyomait fogják kipihenni, egy szép vaskos summáért az ivóban. Ami a minijátékokat illeti, a Plebby Questben kétféle van, egyfelől néhány ügyes logikai szösszenet, például a generálisok toborzásánál a kitalálós vagy a fejlesztési pontokért menő könyvpakolgatós, másfelől meg a legtöbbször előrángatott érmeforgatós agyrágás, ahol nagyon sok múlik azon, hogy képesek vagyunk-e a pörgő érméket a megfelelő felüknél megállítani… A zsinatokon, amikor egy adott ország egyházi kiközösítéséről vitatkozik két párt, a sajátunk meggyőző ereje, na vajon mitől függ? Az érmeforgatástól. Az eladható bor minősége vagy a számszeríjászoknak kiosztott medál hatékonysága szintén fej vagy írásban dől el, az ereklyevadászat sikeressége dettó.
Irány a vár!
A hódításnál tudnunk kell, hogy a játékban háromféle település létezik, – erőd, város és kastély –, eltérő védelmi képességekkel, ami leginkább a tornyok és védművek számában mutatkozik meg, de nyilván az erődökkel van a legnagyobb szívás. A jó hír, hogy a seregeink is vihetnek magukkal ostromtornyot, variálhatunk a katonák összetételével, és előbb-utóbb a rutin is meglesz, mert a védművek mintázata nem változik, legfeljebb csak a seregek. Az alkalmazott metódus egyébként egy szimpla balról jobbra nyomulós 2D-s tower defense, ahol a parancsokat kék (!?) postagalambokkal küldjük a csapatok után, ezekből korlátozott számú van, és ahogy haladunk előre, annál nagyobb spéttel érik utol az ukázok a harcosokat. Nem kell bonyolult utasításkészletre gondolni, például egy mezőt előre vagy hátra, folyamatos előrenyomulás, stop parancsokból áll a mozgási rész, és helycseréből, illetve lovassági rohamra buzdító üzikből a taktikai. Jellemzően egy menetből ritkán sikerül egy vaskosabb ostrom, de nem is ez a cél, mert elég, ha lebontunk egy tornyot, és jól megtépázzuk az ellenséges sereget. Történetesen ugyanis az ellenfelünk is csupán egy-egy akciót hajthat végre a szereplőivel, a vert hadat elküldi pihenni, a másik tábornok a ledöntött tornyot építi újra, mi meg friss erőkkel újra kopogtathatunk…
Könnyed szórakozás? Aha…
A Plebby Quest a mókás külső mögött tartogat vaskos meglepetéseket, például a fővárostól távolodva egyre növekvő korrupciót, aztán azt sem néznénk ki a körítésből, hogy minden tábornoknak saját hangulati skálája van, a katonáknak úgyszintén egyedi morálja, és persze tapasztalati pontok, szintlépések garmadája mindenhol. Évente ülésező parlament, egyházi zsinat, rabszolgatartás, lefizethető rablóvezérek, úgyhogy egy bonyolult, addiktív kis rohadék ez. A hibái persze megvannak, elég sok az ismétlődő, kiszámítható elem, de azért nem szabad lebecsülni az ellenfeleket, mert könnyen beletörhet a bicska, ha két vagy három szomszédnál egyszerre megy fel a pumpa…
