Igazán izgalmas hónapokon lehetnek túl a tradicionális szerepjátékok rajongói, hiszen idén már nem is egy, de rögtön két, az Év játéka címért egyaránt jó eséllyel induló versenyző is megjelent – és a fejlesztők nemcsak a játékok megjelenéséig követték figyelemmel a rajongók igényeit, hanem igyekeztek a megjelenés után is extra tartalmakkal, finomításokkal erősíteni az alapjáték élményét. Jelen esetben ez egy kétrészes kiegészítőt jelentett, amiből az első, a Pillars of Eternity: The White March Part 1.
JEGES SZELEK VÖLGYE
Ha van évszak, ami finoman szólva is alulreprezentált volt a változatosság hiányával aligha megvádolható alapjátékban, az talán a tél volt. Hogy mindez tudatos volt-e a fejlesztők részéről (hogy elkerüljék az Icewind Dale párhuzamokat), azt nem tudnám megmondani, de az biztos, hogy a kiegészítő helyszíne, a White March már bepótolja ezt az „elmaradást”. Míg partink az alapjáték területein egyre nagyobb hírnévre tesz szert, addig a kegyetlen időjárású Stalwart lakói ennél nyersebb, keményebb problémákkal néznek szembe, ami egy ősi törpe legendához, a legritkább egzotikus fémeket is feldolgozó, abból fegyverek garmadáját gyártó Durgan's Batteryhez kapcsolódik. Ezt a rég nem üzemelő erődöt persze különféle mágikus csapdák, soha nem látott erők védik – és mint ilyen, tökéletes célpont a Woedica-hívők és a rejtélyes szándékkal érkező gonoszok számára egyaránt. És itt jövünk mi a képbe.
„Na, hol ez az extra dungeon?”, teszi fel a kérdést a bátor kalandozó, és meglepetés várja: pontosan úgy, ahogy a játék többi része, Stalwart és az azt körülvevő White March zónája tele van megoldásra váró problémagócokkal, szenvedő és elnyomott ártatlanokkal, és a mások szenvedésein élősködő gazfickókkal. A kezdeti ogreinvázió csak egy felütés, amely megadja az alaphangot, majd ami ezt követi, az egy újabb, több mint egy tucat játékórára lekötő kaland (feltéve, ha tényleg a maximumra törekedsz). Az a bizonyos erőd persze fontos, és játékmenet szempontjából sem elhanyagolható: nagyjából az alapjáték Endless Pathjához hasonlítható, csak jóval koncentráltabb dizájnnal és egy kisebb, háromszintes felépítéssel. De hogy mi vezetett oda, hogy már ilyen legendás erejű varázstárgyak után indul a hajsza, az a White March igazi története. (És csak a margóra jegyzem meg: Sawyer, jó ez az időzítés! Salvatore nem pont most fejezte be a négy-öt éve futó sztoriját, ami egy ősi, újra beindított törpe erődöt helyezett főszerepbe?! Még hogy nincs Forgotten Realms kapcsolat!)
MAGASABB FORDULATSZÁMON
A White March expanzió az új zónákkal és az új kihívásokkal együtt egy rakás tartalmi bővítésnek is otthont nyújt, ami az alapjátékot hivatott felturbózni, a régi és az új játékosok számára egyaránt. Ha már elég sok idő telt el az első végigjátszás óta, akkor erősen ajánlott egy teljesen új mentést kezdened, hiszen a 2.0-s patch rengeteg balanszmódosítást is tartalmaz, ami miatt egészen más játékélményben lesz majd részed, mint a megjelenéskor. De miről is van szó pontosan?
Talán a legfontosabb bővítés a parti-MI megjelenése. Eddig minden egyes harcban manuálisan kellett megadnod az egyes karaktereknek, hogy mit kell tenniük, mostantól azonban ez sokkal könnyebbé, áramvonalasabbá válik. Ha szerettél például az FFXII-ben a gambit-rendszerrel trükközni, akkor örülhetsz: itt is kifejezetten összetett szisztémában gondolkozhatsz, ahol az általános viselkedési formák (defenzív, agresszív, kiegyensúlyozott stb.) mellett megjelennek a kasztspecifikus extrák is, hogy tényleg lecsökkentsd a könnyebb vagy közepesen nehéz összecsapások játékidejét, és ne kelljen mindig annyi parancsot kiadni. Ha pedig egy nehezebb bunyó következik, akkor a partinézetben egy-egy gombnyomással ki és bekapcsolhatod az MI-viselkedést, így megőrizvén a tökéletes kontrollt, amikor szükséged van rá.
És ha már csapattársak: a kiegészítőben két új potenciális cimbora is megjelenik, akik megint képesek kibővíteni a játék világának már alapból is színes spektrumát. SPOILER – ha nem akarod lelőni magadnak a poént, ugorj a következő bekezdésre! Egyikük egy önsanyargató szerzetes, aki Durance után egy egészen pozitív, már-már szórakoztató oldalát mutatja be a játék vallásainak. Másikuk, a Devil of Caroc az animancy sötétebb oldalának elszenvedője: egy lélek robottestben, annak minden negatívumával és különlegességével; ha a Fullmetal Alchemist sztorija megérintett, akkor készülj, hogy ismét támadnak az érzelmek!
Aztán itt vannak a Soulbound tárgyak, amelyek a sima cucokhoz képest már egy egészen más szintet képviselnek, és nemcsak jók, de fejlődnek is, a rajtuk feltüntetett feltételek (vigyél be x sebzést, csinálj meg valamit y alkalommal) teljesítése után. A negatívum? Minden fegyver/pajzs csak megadott kasztokkal kompatibilis, és amint odaadtad valakinek, már rajta is marad, Valamit valamiért, ugye: a PoE alapjátékának mantrája idáig is elér. Új képességeket, kasztokon átívelő talenteket, új tárgyakat, és megnövelt szinthatárt is hozott a kiegészítő, amely a játék mélységét megint alakítja, formálja, méghozzá a pozitív irányba.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni, hogy a 2.0 frissítés egy jelentős része az expanzió nélkül is javít az élményeden: a továbbfejlesztett lopakodás rendszere (végre nemcsak az egész partid, kizárólag a felfedezett karaktereid jönnek ki a kvázi láthatatlanságból), az MI, és a temérdek egyensúly-finomítás (látjuk már a találati esélyeket is!) egyaránt eljutott mindenkihez, aki elindította a játékot az elmúlt napokban. Ez abból a szempontból is bizakodással tölt el engem, mert a Part 2 fejlesztésekor már viszonylag kevés olyan dolog juthat a hardcore RPG-játékosok eszébe, ami valóban komolyabb fejlesztést igényel: a Pillars most ismét tökéletesebb, szórakoztatóbb formába lendült, pedig már eddig is műfajának egyik csúcsát képviselte.
BŐVÍT, NEM CSERÉL
Még mielőtt nagyon belelendülnék az ömlengésbe, érdemes tisztázni néhány dolgot. A legfontosabb, hogy a White March nem egy olyan kiegészítő, ami alapjaiban definiálja újra a Pillars of Eternity játékélményét. Történet szempontjából csak egy új kezdetet jelent, amit valószínűleg a Part 2 majd szépen kibont – de addig is nem más történt, mint a játékmenet magjának revitalizációja, új csapattársakkal, feladatokkal, lehetőségekkel való kibővítése. Mély levegőt vesz a játék, a kifújás pedig minden bizonnyal fantasztikus lesz – de arra még várnunk kell. Egy biztos: volumenben azért még lehet nagyobbat álmodni annál, mint amit a White March Part 1 vállalt.
Megéri a kiegészítő az árát? Ha terveztél újra játszani a Pillarsszal, és esetleg egy teljesen új végigjátszást nyomnál: mindenképpen.
Ha azonban csak az új tartalom érdekel, akkor megteheted azt is, hogy bevárod a Part 2-t, hogy egy monumentálisabb csomaggal térj vissza a játékhoz a veterán partiddal. Egy biztos: jó tudni, hogy még mindig remek kezekben van a játék, és hogy a fejlesztők nem álltak rá egy másik fejőstehénre, hanem igenis megtesznek mindent annak érdekében, hogy a Pillars of Eternity releváns RPG-remekmű maradjon több év távlatából is.
