Készítsünk egy rablós játékot!

A Payday legfőbb erénye semmiképp nem a sztorija -- tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy ez kimaradt a fejlesztésből. Egy bandatagot alakítunk, aki cimboráival törvénytelen módon akar meggazdagodni, azaz a bankrablás rögös útját választja -- legalábbis ez jön le az ismertetők alapján. A játék azonban nem csak e törvénysértés, hanem minden olyan bűn körül forog, amellyel pénzhez juthatnak főhőseink. A csapat négy férfiból áll, akik mindannyian egy, a legutóbbi Batman-filmből ismerős maszkot viselnek, akcióink során pedig különböző helyszíneket járhatunk be: hatalmas bankokat, illegális szervezetek bázisát, és így tovább. Mindez nagyon jól hangzik -- nézzük, hogy a megvalósítás is ilyen jóra sikeredett-e!

A való életben is így csinálják?

A címbeli kérdésre a válasz: minden bizonnyal nem! A Payday ugyanis meglehetősen elrugaszkodik a valóságtól, lévén nehezen képzelhető el, hogy egy négytagú csapat leszámol több jól felszerelt rendfenntartó egységgel, majd lebukás nélkül ellopnak egy egész vagyont -- igaz, játékokban láttunk már ilyet, így próbálunk nem meglepődni. Persze van pár elem, ami nem tartozik a fikció kategóriájába, ám ezeket csak ötlet szintjén sikerült jól eltalálni, a megvalósítás kevésbé sikerült élethűre. 

Csapatunknak általában egy pénzzel teli termet kell kirámolnia, különböző eszközök segítségével (elektromos fűrész, C4 töltetek, stb.); ez még egyszerűen hangzik, ám itt jön képbe a játék kulcsmotívuma: egy-egy mackót nem lehet egy szempillantás alatt feltörni, így a folyamat alatt védenünk kell a célpontot az -- esetünkben rosszakaró -- rendőrök, illetve katonai erők támadásától. Tulajdonképpen az egész játék erre alapoz: helyezd el az automata felszerelést, majd védd meg azt; ez egy ideig odaszögez a képernyő elé, ám az ötödik alkalommal már frusztrálóvá válik. 

A Payday hat ominózus esetet mutat be csapatunk szemszögéből, így a teljes játékidő elég rövidre sikeredett (annak ellenére, hogy egy-egy küldetés során igen nagy ellenállásba keveredtem, ezért többször újra kellett játszanom a missziót). Az egyes helyszíneken felbukkannak civil NPC-k is, akiket túszul ejthetünk, majd kicserélhetünk egy elesett társunkra. Ezzel a módszerrel igen könnyű „életben tartani” cimboráinkat, ám ezt a lehetőséget ők már nem használhatják fel, ha mi szenvedünk komoly sérüléseket az akció során. 

A játék egyik legidegesítőbb része, hogy nagyon kevés információt kapunk az éppen végrehajtandó feladatról. Hiába kínlódunk akár fél órát, hogy megoldjunk egy részfeladatot, a program semmiféle tanácsot vagy bővebb infómorzsát nem ad küldetésünkről, így ne csodálkozzatok, ha egy misszió teljesítése akár órákba telhet...

Több szem többet lát

A játéknak természetesen van egyjátékos opciója is, a készítők azonban előtérbe helyezték a kooperatív móka lehetőségét. Egyszerre négy bajtársunkkal szórhatjuk az ólmot, a Steam rendszerének támogatásával. Érdemes amúgy hús-vér emberekkel belevágni a bűnözésbe (még az sem baj, ha ismeretlenekkel), mivel a mesterséges intelligencia meglehetősen ostoba, főleg saját csapattársaink esetében. 

A játék során szintet is léphetünk, ám ez a lehetőség igencsak le van butítva: a program egy előre meghatározott képességfán léptet minket automatikusan magasabb fokozatra, tehát nem mi választhatjuk ki a stratégiánkhoz legmegfelelőbb skillt. Emiatt ez az opció inkább mondható feleslegesnek, mivel a játékos nem érez motivációt ezek feloldására.

Szép és jó, de...

Ahogy említettem, a Paydayt a Diesel nevű motor hajtja, mely ugyan nem a legelterjedtebb erőmű, ennek ellenére a látvány elfogadhatónak mondható -- bár nem a legszebb, de a rendszerigény legalább alacsony. A textúrák nem túl kidolgozottak, ettől kicsit sivárnak tűnnek a pályák, ezt a készítők megpróbálták a civilek „beépítésével” kompenzálni. A fények viszonylag szépek, a karaktermodellek sem mondhatóak csúnyának, egyszóval átlagos grafikával állunk szemben. Ugyanígy a hangok sem hagytak túl mély nyomot bennem; bár a szinkronszínészek egész jó munkát végeztek, de a felcsendülő dallamok választéka nem túl nagy, jobbára csak a főmenüben hallhatunk ilyesmit. 

Összességében az audiovizuális körítés olyan, mint maga a játék, és viszont: szép és jó, de kicsivel nagyobb odafigyeléssel szebbet és jobbat is kihozhattak volna belőle a fejlesztők.