Néhány éve a tesztalanyt szállító portugál stúdiónak már volt egy ígéretesen induló 4x játéka, a Dawn of Andromeda, ami a korai hozzáférés kereteit átlépve aztán mégsem váltotta meg a világot. A Grey Wolf persze nem adta fel, még nagyobb ambícióval vágtak bele a Pax Novába, de ezúttal a világűr meghódítása visszatért a körökre osztott gyökerekhez (az Andromeda valós idejű volt), és mint egy hatalmas olvasztótégelybe, úgy szórták bele a műfaj legnépszerűbb elemeit, a bolygófelszín beépítésétől az űrben is megvívható csatákig. A probléma csak az, hogy így most a 4x mindkét ágán, a felszínen és az űrben is olyan címekről kéne leverni a koronát, mint az Endless Legend vagy a Stellaris…
Bibliai igazság, hogy nincs új a nap alatt, és úgy tűnik, hogy a Pax Nova sem fogja megreformálni a sci-fi irodalmat. A háttértörténet a haldokló Földről, aztán a tömeges migrációról, amelynek nyomán új hazára lel egy csomó fura földlakó, eléggé elkoptatott klisé, ahogy persze az sem újdonság, hogy az új galaxis közepén (EOS) természetesen lennie kell egy rejtélyes anomáliának (The Rift), és a földönkívüliekből álló üdvözlő bizottság sem a díszlövések miatt súrolja a plazma ágyúkat. A 4x műfajban ez egyébként még a jobb kezdőlöketek közé tartozik, és külön élmény a 15 induló frakció biográfiáját olvasni, főleg a humánokét, akik a nagyobb emberi civilizációk-kultuszok vagy világrendek leképezései, olyan beszélő nevekkel, mint a Rá dinasztia, a Templomos rend, vagy a tibeti Lótusz testvériség. Más kérdés, hogy ebben a felosztásban, ideértve az idegen fajokat is, csak a frakcióválasztó képernyőn látott alaptulajdonságok, és egy-két exkluzív fejlesztés különbözteti meg az egymásnak feszülő arcokat. Ahogy leérsz a bolygó felszínére, lehetetlen megmondani, hogy épp kinek a városába botlottál, mert annyi a különbség, hogy az egyik lila, a másik meg piros, de az épületek és az egységek is mindenkinél ugyanúgy néznek ki. Aztán, ha a felszínt még jobban megkapargatjuk, akkor kiderül, hogy a fejlesztésektől a kormányzati döntésekig szintén csak a copy-paste működött…
Mielőtt végleg eltemetnénk a Pax Novát, hadd jegyezzem meg, hogy ettől ez még nem egy rossz játék, csak épp ott fog kullogni a műfaj olyan nagyágyúi mögött, mint az Endless Legend, mert a házi feladatból kihagyta a szorgalmi részt. De nézzük azt, ami nagyon is jól működik! Történetesen ugye ez is egy bázismaggá alakuló transzportegységgel indít, amely a kezdő város központját adja, és ha okosan akarjuk elhelyezni, akkor a farmok öntözése miatt legyen a közelben folyó, az ipar (bányák) miatt hegy, és legalább egy különleges nyersanyag-lelőhely a szomszéd hexen. A profik persze arra is rámehetnek, hogy a későbbi terjeszkedés erdőket is találjon a közelben, melyek a környezetszennyezést tudják csökkenteni. A városkánk fejlődése ugyanis egyrészt egységnyi populációval való bővüléseket jelent, ami újabb kerületek felhúzásához – katonai, kutató, üzleti vagy lakóövezetekhez nyújt munkaerőt, másrészt a település határai is fokozatosan terjeszkednek, és vonnak be újabb érdekes és hasznos hatszög alakú földterületeket. A koncepció szépsége, hogy a népesség és a területi növekedés egymástól független (más-más dolgok befolyásolják), utóbbi például a harmóniától függ, hogy mennyi káros anyagot bocsátanak ki a kerületek, van e elég kaja, így aztán, ha nem együtt fejlődnek, akkor korunk rákfenéi – túlnépesedés, környezetszennyezés – könnyen utolérik a csillagok közé kiránduló utódokat is.
eXplore, eXpand, eXploit, and eXterminate!
A bolygófelszínen tehát a szokásos 4x recept szerint expandálunk – újabb settler egységek kiküldésével, majd várossá alakításával, illetve extermináljuk a többieket az összelegózható katonai egységekkel. Az Endless Legendhez hasonló módon itt is bármely gyalogos egység kaphat új, modernebb fegyvert, extra sebzés biztosító modulokat, ahogy a tankok páncélzata is frissíthető a már kifejlesztett, erősebb védőlemezekre. Az alapváz, legyen szó akár űrhajóról, mindig csupán egy platform, amit 1-2 kellékkel kolonizáló vagy akár inváziós járművé alakíthatunk. És ez jó… bár a földi taktikában kétségkívül nem lesz köszönet! Az egységek nem összevonhatók – minden tank, gyalogos külön mozog –, és átlagosan 2 pontnyi akció engedélyezett az erősen szabdalt terepen, tehát komoly taktikai variációk nincsenek, mert erről a 2 hexnyi távolságról nézünk farkasszemet, és aki először pislant (mozdul), az sebezhetővé válik, hiszen, ha belép a hatótávunkba, több egységgel tudjuk egyszerre támadni. A látvány mondhatjuk, hogy átlagos, a bolygófelszín korrekt – a színvilággal sincs baj, de sem a kivitelezésben, sem stílusában nem mutat semmi extrát. A kezelőfelület jól működik, igaz, komoly ”én ezt már láttam valahol” benyomásokat gerjeszt, főleg a fejlesztés és diplomáciai részlegnél, ezzel szemben meg egy bazi nagy piros pontot érdemel a kormányzati ediktumok és a filozófiai felfogás (négy választható útvonal jutalmakkal) kibontása.
A játékban egyébként több éra fejlesztéseit találjuk, miközben minden éra ténylegesen egy új korba vezet és új lehetőségeket nyit, a térhajtóművel például a világűr meghódításához – a bányászat, kolonizálás, invázió műveletek kiterjesztéséhez, no meg emellett egyre több különleges nyersanyag kerül képbe az infrastruktúrához és a hadászathoz. Hasonlóak, mint a Galactic Civilization vagy (bocs, az unalmas párhuzamért) az Endless spéci ásványai. Ami emellett még kivételesen ügyes ötletnek tűnik, hogy nagyfokú mozgásteret és szabadságot kapunk. Az első űrkikötő-kerület megépítésével megérkeznek az űrhajók, amelyek a kilövés gombbal túljuthatnak a bolygó légkörén, és megjelenik egy új réteg, az otthont körülvevő naprendszer feltérképezése. Innen egy újabb ugrással megint egy új réteg következik, a galaxis felfedezése, és ezen rétegek, valamint a már felfedezett bolygók között váltogathatunk – egy rövid, de azért zavaró spéttel. Érdekes módon az űrprogramot meg is lehet ”spórolni”, mert minden bolygón találunk átjárókat, amelyek egy másik bolygóra – új fajok közé vezetnek, majd innen újra és újra tovább lehet lépni, tehát kvázi földi haderővel is terjeszkedhetünk.
Lassú víz…?
A kezdeti városépítős-terjeszkedős fázis kissé laposra sikeredett, főleg, ha egy békésebb civilizáció képét öltjük magunkra, ilyenkor ugyanis nincs sok teendő, előfordul, hogy 10-15 körön keresztül csak az automatára állított felfedezők útját nézzük, és várjuk, hogy összejöjjön egy új városszint, vagy megkapjunk egy találmányt. A játék mögött egy fakultatív kampány is felfedezhető, nem túl izmos történeti szállal – egyszerűen teljesíthető küldetésekkel, úgyhogy inkább a sandbox univerzum varázsában bízzon, aki vásárlásra adná a fejét. A szokásos töltelékanyagból ugyanis nincs hiány, a pályákon felfedezhető roncsok-kincsek-ősi ereklyék halmaz mellé ugyanígy beépültek a kereskedő frakciók, és a mindenkit vegzáló helyi élővilág. És ugye építhetünk űrállomásokat, előretolt helyőrségeket, felfedezhetünk rengeteg bolygót, bányászhatunk aszteroidákon, az űrben kalózokkal egyezkedhetünk, miközben a kezdeti beállításoktól függően ez akár egy hetekig tartó kalandozás is lehet.
Béke veled!
Összességében tanulságos és reménykeltő alkotás a Pax Nova, mert világosan látszik, hogy a Master of Orion/Galactic Civilizations vonal összeboronálható az Endless Legendével, kvázi a bolygófelszín-űr közötti hézagot ki lehet tölteni. Persze reméljük, hogy a legközelebbi próbálkozó tényleg különleges fajokkal teszi, kicsit átgondoltabb taktikai csatákkal, de innen is érdemes lehet majd elemelni néhány részletet…
