A sétaszimulátorok zsánere töretlen népszerűségnek örvend az indie fejlesztők körében, és nem is nehéz belátni, hogy jó eséllyel azért, mert ez a játékipar egyik legmegengedőbb területe. Itt nem feltétlen kell bámulatos grafikát, hatalmas nyílt világot vagy vadonatúj mechanikákat villantani: amíg az adott címnek van egy remek története, addig a játékosok jó eséllyel minden más hiányosságát elnéznek neki. De vajon mi a helyzet, ha a sztori csak középszerű? Nos, akkor kapunk olyan alkotásokat, mint amilyen a Paws and Soul.
Újjászületés farkasbőrben
Pedig a Paws and Soul első ránézésre egy abszolút ígéretes indie alkotásnak tűnik: a sztori szerint egy nemrég elhunyt férfit alakíthatunk, aki farkasként születik újjá egy misztikus erdőben. A feladatunk innentől kezdve az, hogy minden szegletét bejárjuk ennek a különös vadonnak, és a fák között megjelenő szellemeket felkutatva fényt derítsünk saját múltunkra, ezzel kiderítve, mégis mit keresünk itt. A készítők ráadásul azt ígérték, hogy a játék alaposabban is belemegy a reinkarnálódás témájába, így látszólag minden adott egy igazán remek kis sétaszimulátorhoz.
A valóságban azonban a Paws and Soul pont ott a leggyengébb, ahol igazán villantania kéne valami felejthetetlent, a játék története ugyanis végtelenül kiszámítható és unalmas. Az egyes karakterekben nincs semmi érdekes vagy egyedi, és ezért a köztük lévő dráma javarészt kimerül egy sor olyan konfliktusban, amit máshol már ezerszer láttunk. Így pedig az egész játék elveszti a varázsát, hiszen mégis ki akarna felderíteni egy olyan történetet, aminek a legtöbb fordulatát messziről lehet látni?
Ez pedig már csak azért is gond, mert a Paws and Soul játékmenete önmagában igencsak fapados. Az erdő ugyan elsőre egy nyitott terepnek tűnhet, azonban valójában a legtöbb helyen csak fix utakon tudunk benne barangolni, a szellemek felkutatásán és néhány egyszerűbb platformer részen túl pedig csak az utunkba kerülő energiagömbök gyűjtésével foglalhatjuk el magunkat, és ezzel nagyjából ki is fújtak a lehetőségeink.
Negatív karma
Ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az átlagos történet mellett a Paws and Soul technikai oldala sem sikerült túl fényesre. Farkasunkkal lazán belesétálhatunk a nagyobb kövekbe és fákba, arról nem is beszélve, hogy az animációk is nagyon baltával faragottnak tűnnek: karakterünk például úgy ugrál egyhelyben, mint egy nyúl, néhol pedig a legkisebb kiszögelléseken is elakad, mert valamiért nem tud fellépni rájuk. Az irányítás sincs a helyzet magaslatán: farkasunk például van, hogy egyszerűen nem hajlandó ugrani, ami a néha felbukkanó platformer részeknél lehet bosszantó.
Ami a grafikát illeti, itt is elég vegyes a kép. Ez az elnagyolt stílust, amit a Paws and Soul is képvisel, meg lehet oldani nagyon szépen és nagyon rondán, a játék pedig e között a két véglet között található, nagyjából félúton. A barlangok a legtöbb esetben például kifejezetten rondán néznek ki, nagyjából úgy, mint a PUBG valamelyik pályája, amikor nem töltött be teljesen, ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy akad néhány nagyon szép jelenet is a játékban, főleg akkor, amikor a magasból tekintünk le az alattunk elterülő erdőre.
Ebből nem lesz újjászületés
Mindent összevetve a Paws and Soul sajnos nagyon messze elmarad a benne rejlő potenciáltól. Alapötlete nagyon érdekes, és a játék színhelyéül szolgáló erdő is fel tud vonultatni néhány gyönyörű helyszínt, azonban a játék technikai megvalósítása jóval gyengébb az átlagnál. A néhol egymásba csúszó modellekkel és a helyenként röhejes animációkkal még nem is lenne gond, azonban a furán viselkedő irányítás már okozhat komolyabb kellemetlenségeket, főleg az esetenként feltűnő platformer részek miatt.
Azonban mindez még megbocsátható lenne, ha a Paws and Soul egy valóban érdekes sztorival állna elő, erre azonban itt hiába várunk. A játék története és karakterei sajnos nagyon sablonosak, a cselekmény ennek hála pedig szinte semmi meglepetést nem tartogat, cserébe még unalmas is. Így a Paws and Soul maximum azoknak ajánlható, akik nagyon, de tényleg nagyon érdeklődnek a reinkarnáció témája iránt (itt ráadásul a Lost Ember már remekelt), és minden alkotásra kíváncsiak, ami ezt a kérdéskört dolgozza fel. De még ők is jobban járnak, ha várnak egy emberesebb leárazásig.
