Az Awakening egy igazán komoly fordulópont a Path of Exile életében, hiszen sikerült néhány nagyon fontos kényelmi funkciót összekötni olyan áramvonalasításokkal, amikről csak most derült ki igazán, hogy mennyire jól jönnek. A régen csak üzletelés árán megszerezhető skillkövek döntő többségét folyamatosan, potom pénzekért árulják a városokban elhelyezett NPC-k, így görgetve kevesebb akadályokat a játékosok elé, legalább ezen a fronton. Eltűnt néhány kevésbé népszerű időhúzó zóna is, az új fejezettel együtt pedig debütált a Deterministic Lockstep mód, amely egy teljesen új netkódot takar.
Egy netkódot, ami nemcsak vak feltételezéseket tesz pozíciónkról és állapotunkról, hanem megvárja, amíg az inputunk elér a szerverhez, és csak utána mozgat. Ez magyar viszonylatban, az új frankfurti szerverekkel számolva azt jelenti, hogy csekély 30-50 ms-os késleltetésért cserébe megszűnik a PoE legnagyobb mumusa, a „visszateleportálsz az előző csapat szörny közé, mert valójában mégsem futottál el mellettük”. Ez játékosok tízezreinek életét keserítette meg, a potenciális karakter-buildek felét ellehetetlenítve (mert azok túl sokat támaszkodtak a sok mozgásra) – az új korszakban azonban minden lehetséges. Fantasztikus érzés félelem és kétség nélkül játszani akár a teleportalapú skillekkel is, több év frusztráció után – le a kalappal, GGG!
AZ EGYIK KEZEMMEL ADOK, A MÁSIKKAL ELVESZEK
Elérkeztünk a kritikus ponthoz, a játék új tartalmához. Ez új végjátékot, új map-rendszert, új kapcsolódó ligákat és egy teljesen új játszható fejezetet jelent – és hát finoman szólva is felemás a fogadtatás. Én a magam részéről picit próbálok elvonatkoztatni attól, hogy a legtöbb hardcore rajongó már ragaszkodik bizonyos kényelemhez, bizonyos rövidítésekhez. Ez alatt azt értem, hogy az Awakening előtti tartalomban akadtak olyan erős kombinációk, skillek, amelyeket választva szinte túl egyszerűvé vált a játék tartalmának jelentős része. Ezek a kombók javarészt megszűntek létezni az új rendszerben, helyüket pedig egyelőre semmi ennyire túlzott erős kombó nem vette, nem vehette át. A játék végjátékát jelentő térképekből pedig, akármilyen jó is vagy, szinte lehetetlen annyit szerezni, hogy folyamatosan csak azokat játszd – ez régen szintén másképp volt. Végül, de nem utolsósorban: bődületesen nagy nehézségi szakadék van az első három fejezet és a negyedik között. Nem szeretnék túlozni, de úgy érzem, hogy még most, a többszörösen gyengített főellenséggel együtt is hatalmas fejtörést jelent majd a kezdőknek túljutni Malachaion, illetve az előtte lévő bossokkal zsúfolt zónákon. Szinte tökéletesen játszani, megérteni, hogy mi a gond, átalakítani a skilleket úgy, hogy a lehető legdefenzívebb legyél... nem lesz egyszerű menet.
Pedig produkció terén már nincs miért szégyenkeznie az Act 4-gyel a Path of Exile-nak: az új helyszíneket a magasabb textúrafelbontás és a szépen kialakított színvilágok, effektparádék miatt sikerült olyan szépre megalkotni, hogy simán oda lehet tenni a náluk jóval nagyobb büdzsével dolgozó Diablo III pályák mellé, és nem lenne egyértelmű győztes. A zenék is fantasztikusak lettek, de ami végképp felteszi a hangulatra a koronát, az a sztori. A PoE eddig sem tolta az arcunkba a történetet, gyakorlatilag csak akkor találkoztál vele, ha kerested, most azonban sikerült átvezetők nélkül, továbbra is monológokra építve megszerettetni velünk olyan karaktereket, akik eddig egydimenziós gonoszokként vagy eltévelyedett vezetőként mutatták magukat. Ha szeretted a D2 visszafogott utalásait, vagy a Dark Souls margóra vetett lore-darabkáit, akkor ezt is imádni fogod.
NEM VALÓ MINDENKINEK
A Path of Exile különleges darab, ami biztosan nem való mindenkinek. Hardcore játék a javából, amiről sokaknak csak a Final Fantasy X-et megszégyenítő skill-fa meg a kezdetben unalmas, lassú gameplay jut az eszébe – nos, az a fa csak még összetettebbé vált, a gameplay pedig már pörgősebb, de továbbra sem azokhoz szól, akik már öt perccel a játék indítása után félisteneknek akarják érezni magukat. Dedikációt, időt, türelmet és kísérletezést – sőt: újrakezdést – követel meg a játékosoktól, cserébe azonban valódi mélységgel, korrektül kiérdemelt örömökkel jutalmaz.
