Nos, azt hiszem még egy darabig várniuk kell, mivel az Overclockedet talán azok fogják dicsérni, akik maximum a feléig vitték el. Az intróban véres sebektől ziháló fiatal lány pisztollyal a kezében kóvályog alsóneműben a zuhogó esőben, majd feltekint az égbe és elüvölti magát – hogy miért, az soha nem derült ki. Üdv az Overclockedban, ahol David McNamara bőrébe kell bújnunk. Hősünk foglalkozását tekintve egy leszerelt katonai pszichiáter, de most New Yorkba hívják, hogy kezeljen öt tinédzsert, akiket sokkos és öntudatlan állapotban találtak város utcáin.
Ez tehát az alapkoncepció, ami egész ígéretesen indul, de egy idő után a játékélmény csúfos hullámvölgybe ér, hogy aztán ott is ragadjon. Egy hagyományos point ’n click matériáról van szó, megspékelve egy elsőre érdekesnek tűnő történetmesélési metódussal, ami úgy néz ki, hogy McNamara nyomozónak valahogy kapcsolatot kell teremteni a fiatal betegekkel és emlékeket kell kicsikarni belőlük. Ez a folyamat hasonlít a Lost flashbackjeire; ilyenkor átvesszük az irányítást az emlékjelenetekben, azaz mind az öt tini bőrébe belebújhatunk hosszabb-rövidebb ideig. Eztán jön a fekete leves: piszok erőltetett szituációk és animációk, blőd, hülye jelenetek, és maga a játékmenet is roppant lineáris marad. Nálam ott gurult el a gyógyszer, amikor két bandita elkap a mólón, megbilincselnek, bevágnak a vízbe, majd látom, ahogy magatehetetlenül süllyedek kb. 10-15 méter mélybe és megrekedek a fenéken, miközben a gazfickók vadul lövöldöznek utánam a habokba. Ezután snitt, majd a várt stáblista és vége felirat helyett a Hudinit is megszégyenítő David McNamara fókastílusban lubickol kifelé a rakpartra. Innentől a játék teljesen elvesztette a komolyságát, és gondoltam, ennek a végét látnom kell! Nem kertelek, a lezárás borzasztó béna, unalmas, tárgykeresgetős szerencsétlenséggé alakul, de még abból is a silányabbik fajta, mert alig van pár „aktív” pont a helyszíneken, sőt, legtöbbször egyáltalán nincs.
Az angol szinkron tűrhető, a háttérzene egyetlen dallam mindvégig, de azt legalább eltalálták, egyébként meg egy újabb cím, ami áldozatául esett a „futószalag” effektusnak, mert mostanság a nagy kalandjáték-krízis kezd a visszájára fordulni és elöntik a piacot ezek az alsó kategóriás szörnyetegek. Ami nem feltétlenül baj, mert legalább van – de mennyivel jobb lenne, ha lélek, kreativitás, és szellem is lakozna bennük. Az Overclockedben nincs, és ráadásul bugos is: sikerült kiakasztanom, mert valahol hamarabb kapcsoltam le a kapcsolót, mint ahogyan a játékban eltervezték. Köszönjük!
Ez tehát az alapkoncepció, ami egész ígéretesen indul, de egy idő után a játékélmény csúfos hullámvölgybe ér, hogy aztán ott is ragadjon. Egy hagyományos point ’n click matériáról van szó, megspékelve egy elsőre érdekesnek tűnő történetmesélési metódussal, ami úgy néz ki, hogy McNamara nyomozónak valahogy kapcsolatot kell teremteni a fiatal betegekkel és emlékeket kell kicsikarni belőlük. Ez a folyamat hasonlít a Lost flashbackjeire; ilyenkor átvesszük az irányítást az emlékjelenetekben, azaz mind az öt tini bőrébe belebújhatunk hosszabb-rövidebb ideig. Eztán jön a fekete leves: piszok erőltetett szituációk és animációk, blőd, hülye jelenetek, és maga a játékmenet is roppant lineáris marad. Nálam ott gurult el a gyógyszer, amikor két bandita elkap a mólón, megbilincselnek, bevágnak a vízbe, majd látom, ahogy magatehetetlenül süllyedek kb. 10-15 méter mélybe és megrekedek a fenéken, miközben a gazfickók vadul lövöldöznek utánam a habokba. Ezután snitt, majd a várt stáblista és vége felirat helyett a Hudinit is megszégyenítő David McNamara fókastílusban lubickol kifelé a rakpartra. Innentől a játék teljesen elvesztette a komolyságát, és gondoltam, ennek a végét látnom kell! Nem kertelek, a lezárás borzasztó béna, unalmas, tárgykeresgetős szerencsétlenséggé alakul, de még abból is a silányabbik fajta, mert alig van pár „aktív” pont a helyszíneken, sőt, legtöbbször egyáltalán nincs.
Az angol szinkron tűrhető, a háttérzene egyetlen dallam mindvégig, de azt legalább eltalálták, egyébként meg egy újabb cím, ami áldozatául esett a „futószalag” effektusnak, mert mostanság a nagy kalandjáték-krízis kezd a visszájára fordulni és elöntik a piacot ezek az alsó kategóriás szörnyetegek. Ami nem feltétlenül baj, mert legalább van – de mennyivel jobb lenne, ha lélek, kreativitás, és szellem is lakozna bennük. Az Overclockedben nincs, és ráadásul bugos is: sikerült kiakasztanom, mert valahol hamarabb kapcsoltam le a kapcsolót, mint ahogyan a játékban eltervezték. Köszönjük!
