Nincs is annál jobb, mint egy nehéz, izzadós hét után kirándulni a természetben, nemde? A FUN Labs nevű indie csapat vadászós-túlélős játéka, az Open Country ideális választás lenne esős vagy túlságosan is fülledt hétvégékre, ám ebben a virtuális észak-amerikai vadonban túra helyett tortúra vár ránk!
A játéktér kidolgozottságára nem lehet panasz: három hatalmas, nyárias, őszies és havas pálya áll a rendelkezésünkre, amelyeket őzek, szarvasok, hódok, borzok, farkasok, medvék és más állatfajok népesítenek be. Az Unreal Engine erejének köszönhetően egy-egy szikláról letekintve szédítő látvány tárul elénk, a vízeffektusok rendben vannak, viszont a karaktermodellek elnagyoltak, a textúrák pedig közelről néhol mosottasak. A tesztverzióban a fejlesztők által kiadott több patch után sem lehetett az igen fapados menüben 1280x720 fölé menni (nagyjából csak a felbontást lehet állítani), ami egy mai 4K-s kijelzőn sokat ront az élményen. Hogy ezzel csak a tesztverzióban vertek-e meg minket a FUN Labs-es srácok, az majd kiderül a megjelenés után, de ha a PC-változatban ez így marad, akkor jár nekik a tockos, főleg, hogy az Open Country multiplatform játéknak készült. A helyzeten ront, hogy kurzor hol volt, hol nem volt, és ha volt, a játék akkor sem mindig fogadta el az egérrel kiadott parancsokat.
Több, rendkívül amatőr, vicces és kevésbé vicces buggal is találkoztunk. Az igen szegényes karakterkészítőben létrehozott vadászunk sokszor beragadt a tereptárgyakba, ha nem a kijelölt útvonalon közlekedtünk vele, ami nyílt világú játék esetében roppant kínos. Kapunk egy kutyát is, aki leginkább csak púp a hátunkon, mert bármilyen parancsot adunk ki neki, borzalmas az útkeresése, és csak elijeszti a vadakat, ami még nehezebbé teszi lelövésüket, minthogy a rettenetes egér érzékenység miatt nehéz célozni. Ha megetetjük a blökit, a kajája gyakran a levegőben lóg, ő meg a „földet eszi”, simogatáskor pedig vadászunk a fejétől tíz centire végzi a buksisimit. Hasonló, arcpirító hiba, hogy például a fák és a növények is rendre a levegőben lógnak, és találkozunk igen bosszantó küldetésbugokkal is. Háromszor kellett újrakezdeni a játékot, hogy az első nagyobb küldetésben feltűnjön célpontunk, a hímszarvas, nagyjából 25 óra játék után pedig jött egy, a végigjátszást újfent megakasztó programhiba: egy ritka növény sehol sem volt abban a sötét barlangban, ahová a derék fejlesztők tereltek minket.
A játékmenet alapjai nem lennének persze rosszak: a túlélőjátékokból ismerős módon tábort húzhatunk fel, rendszeresen inni, enni és aludni is kell, a megfelelő nyersanyagokat pedig értelemszerűen az erdőből, a természetből és prédáinkból tudjuk beszerezni, illetve a küldetésadó vadászbisztróban üzletelhetünk. A bajok ott kezdődnek, hogy bár van baltánk, fákat nem tudunk kivágni, márpedig ágak és fahasábok csak bizonyos területeken fellelhetők, így olykor kilométereket kell gyalogolni, hogy begyűjtsük a begyújtáshoz és az építkezéshez szükséges alapanyagokat.
Menteni kizárólag az alvós helyeken (menedék, vadászházak) lehet – na, lakókocsinkban, amellyel a területek között (gyorsutazással) közlekedhetünk, nem, de ne kérdezzétek, miért, nincs benne logika! Erről és olyan alapvető dolgokról sem tájékoztat minket a játék, hogy például tiszta vizet honnan és hogyan szerezhetünk, így ha nem jövünk rá, hogy vagy a folyóvízből iszunk, vagy forralunk a tűznél, akkor szomjan halunk, illetve a piszkos állóvíztől parazitánk lesz, melyet a túl nagy és ehhez képest túl üres pályákon szétszórt, orvossághoz szükséges nyersanyagok híján nem lesz egyszerű kikezelni. Ugyanígy megszívjuk az egyéb sérülésekkel (például a lábtörésekkel), amelyek a megfelelő skillek (lehet fejleszteni a zuhanásokkal szembeni állóképességünket) hiányában még az egy-másfél méter magasból ugrások esetén is előfordulhatnak. Karakterünk pedig képes egy meredek lejtőről is magától leugrani, ha nem vánszorgunk vele.
Van amúgy egy irtó béna, irreális sztori (hősünk megunja a nagyvárosi életet, és vidéki vadászoknak áll be „küldetéseket teljesíteni”), tele unalmas, a bugok miatt olykor két-háromfejű, bárgyú hangon beszélő karakterekkel, akik tipikus grindolós feladatokkal látnak el minket: ölj meg X számú állatot, hozz el ezt meg azt, de lehetőleg a pályák másik végéből, úgyhogy garantált az álmosító, monoton barangolás. Utazásunkat a láthatatlan falak és a labirintusszerű turistautak mellett a mindig túl hamar érkező este nehezíti, amikor semmit sem lehet látni, még elemlámpával sem, szóval, ha nem találjuk meg időben a célhelyszínt, nagyon szenvedni fogunk. Ha 10-20 percet baktattunk, és a semmiből ránk támad egy farkas vagy egy medve, akkor igen, az automatikus mentés fapadossága miatt kezdhetjük elölről az egész tortúrát a korábbi mentési ponttól. Igaz, ha van sörétesünk, annak már a képernyő harmadát kitölti a célkeresztje, így egyetlen lövéssel kivégzünk egy barnamedvét is. Leonardo DiCaprio hőse A visszatérőből irigy lenne!
Ugyan vannak (vezethető) járművek is az Open Countryban, ám igen borzalmas például a kanyarodásnál minduntalan túlpördülő, tereptárgyakba beakadó, pattogó kvad irányítása, melyet amúgy is csak bizonyos küldetésekhez használhatunk. De ne is pazaroljunk több szót erre a fércműre! Ezt a tesztet tényleg csak azért volt értelme megírni, hogy figyelmeztessünk titeket: ha vadászós-túlélős játékra vágytok, akkor ennél csak jobbakat találtok!
