Alig találni olyan indie játékot, amely ne merítene kisebb-nagyobb mértékben valamelyik régi vagy modern klasszikusból. Ezzel azonban önmagában még semmi gond nincs (sőt, egy jó referencia remekül meg tudja adni a biztos alapokat), a fő kérdés sokkal inkább az szokott lenni, hogy új ötleteken és megoldásokon keresztül képes-e a játék saját egyéniséget formálni. Aktuális tesztalanyunk, az Ocean's Heart pedig remek példa arra, hogy tényleg nem kell mindig az innovációt hajszolni, hiába idézi meg ugyanis már első pillantásra is a klasszikus Zelda-kalandokat, megfűszerezve az egészet a 16-bites éra JRPG-inek hangulatával, a végeredmény így is egy olyan fogás lett, amit most, 2021-ben is szívesen elfogyasztunk – és még csak éhesek sem maradunk utána!
Az Ocean's Heart hősnője Tilia, aki eltűnt apja nyomába ered, hogy aztán olyan kalandokba keveredjen, amikre talán maga sem számított. És ezt tessék többé-kevésbé szó szerint érteni. Max Mraz játékának ugyanis hiába van egy fő történetszála, valójában úton-útfélen arra csábít, hogy letérj a kijelölt ösvényről. Az Ocean's Heart felépítése kicsit a Pokémon-RPG-ket idézi, hiszen leginkább nagyobb városok, illetve szörnyekkel teli erdők és egyéb lakatlan területek váltogatják egymást, előbbiekben pedig rengeteg NPC-vel találkozhatunk és beszélgethetünk – ez (meg a pixelart grafika) adja elsősorban az említett JRPG-s bájt. Ez pedig természetesen nem céltalan, hiszen ilyen módon különféle mellékküldetéseket vehetünk fel, melyek között akadnak nagyon egyszerű, helyben és néhány perc alatt teljesíthető darabok, de olyanok is, amik szinte az egész játékon végigkísérnek bennünket.
Az említett mellékes teendők természetesen teljesen opcionálisak, és magam is úgy vágtam neki a végigjátszásnak, hogy majd a végére hagyom őket, hogy tisztább képet kaphassak a fő történetszálról. Ebből aztán végül nem lett semmi, az extra küldetések ugyanis nagyon szórakoztatóak, nemes egyszerűséggel berántják az embert. Sokszor még érdekesebbek is, mint a soron következő kötelező feladat, ráadásul nincsenek híján a humornak, a negyedik falat ledöntő kikacsintásoknak és az egyéb kreatív megoldásoknak sem – arról nem is beszélve, hogy természetesen a jutalom sem marad el. Lényeg a lényeg: az Ocean's Heart remekül ráérzett arra, miről is kellene, hogy szóljanak a mellékküldetések – nem a játék hosszát mesterségesen megtoldó, ötlettelen plusz tennivalókról van szó, hanem nagyon jópofa kis történetekről, melyek tényleg feldobják a végigjátszást.
Hogy mennyire jó érzékkel összerakott játékról van szó, azt jól mutatja, hogy soha nem éreztem úgy, hogy az Ocean's Heart túlzásokba esne. Nincsenek például kódexnyi monológok vagy végtelenségig elhúzott történetszálak, maga a játékmenet pedig jó érzékkel egyensúlyoz a beszélgetés-kutakodás, a harc, illetve a felfedezés és a logikai feladványok között. Tilia eszköztára a történet előrehaladtával folyamatosan bővül, mint ahogy varázslatokra és extra szívekre is szert tehetünk, valamint kardunkat vagy páncélunkat is erősíthetjük a kovácsoknál, így növelve esélyeinket a keményebb ellenfelekkel szemben. Összességében azonban így is azt mondom, hogy a harc a legkevésbé hangsúlyos és kigondolt része az Ocean's Heartnak. Félreértés ne essék: nem rossz, sőt teljesen rendben van (egyedül a hitboxok furák néha), inkább csak arról van szó, hogy nem igazán van értelme leállni harcolni, amennyiben el tudunk futni a szörnyek mellett, mert nagyon ritkán dobnak csak tárgyakat, ráadásul az ezekből craftolható varázsitalok sem olyan hasznosak, mint amilyennek elsőre tűnnek. A végigjátszás második felére pedig egész egyszerűen olyan erőssé válunk (már ha csináljuk a mellékküldetéseket), hogy a rengeteg gyógyító itemmel a tarsolyunkban még a támadások kikerülésével sem kell foglalkoznunk, egyszerű tank stratégiával szétcsaphatjuk akár a bossokat is. Kihívás tehát (legalábbis a harcot tekintve) nincs túl sok az Ocean's Heartban, de a játék mentségére szóljon, hogy az összképet tekintve annyira nem is hiányoltam.
Itt-ott tehát vannak elnagyolt megoldásai Max Mraz alkotásának, egyszemélyes projektként azonban ez elnézhető neki. Már csak azért is, mert összességében az Ocean's Heart egy egészen remek „zeldalike”, amely elsősorban a régi időket igyekszik megidézni, közben még sincs olyan érzésünk, mintha egy 30 éves játékkal játszanánk. Retró és modern kiváló egyvelege tehát, egy olyan világgal, amit tényleg élmény felfedezni, kalandunk során ugyanis nemcsak érdekes történetekbe botlunk, hanem rengeteg titok, rejtett dungeon és mindenféle egyéb izgalmas dolog vár ránk, így akár 15 órát is könnyedén beletehetünk egy végigjátszásba. Az Ocean's Heart tökéletes példa arra, hogy egy kifejezetten konzervatív, klasszikus értékek és koncepciók mentén építkező indie alkotás is hathat üdítően, ha a fejlesztő tisztában van azzal, mitől lesz a játéka igazán szórakoztató. Jelen esetben pedig ez maximálisan meg is van: az Ocean's Heart egy nagyszerű, jópofa, hangulatos kaland – nem is akar több lenni, de ez is elég ahhoz, hogy emlékezetes maradjon.
