És akkor erről most beszélgessünk, egyfajta anonim körként, ahol mondjuk, én vagyok a legrosszabb helyzetben, hiszen fel kell fednem kilétem. Sziasztok, Gábor vagyok, a többit már tudjátok, a helyzet pedig az, hogy a PC-re idén megjelent első rész (a 2017/03-as Guruban írtunk a portról) után már a második is elérhető ebből a játékból. Klára kicsit lemondó volt az előzmény tesztjénél, ahol felvezette a kebelbarátnők történetét, miközben elég sok karaktert szánt a nem mellesleg fontos testrészekre is – bár a legnagyobb baj talán az eredetileg 2015-ös produkció PC-s változatának minőségével volt. Valljuk be, ez egy kétéves játéknál nem meglepő, a folytatás, a Bride of the New Moon azonban Japánban is csak néhány hónapos, sőt immáron a technikai megoldásokat sem kellett a Vita képességeihez igazítani, avagy a második rész eleve némi előnnyel indít. Már ha folytatásként tekintünk rá, hiszen játékmenetét, történetét és megoldásait tekintve simán lehetne remake, egyfajta esztétikai beavatkozás kevéske plasztikázással (talán még egy kis szilikon is becsúszott – vannak rendellenesen elhelyezkedő keblek is a programban), ami viszont kimondottan jó hír a frissen érkezetteknek. Merthogy felesleges a korai verzióval bajlódni, ha van jobb is, és ez a Nights of Azure esetében teljesen igaz.
KEBELBARÁTNŐK 2 – ÚJRAMELEGÍTVE
Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne valami pornófilmes belcímet írjak, de nem akarom ezzel degradálni a programot, noha a sztori megérdemelné. Történet terén nincs nagy változás, a márciusi teszthez képest minimális az eltérés, mondjuk Azure-szűzként nekem ez így jó is volt, mert egy újszülöttnek ugye minden vicc új. Szóval volt a Nightlord, aki a gonosz megtestesítője a játék történelmében, de sikerült legyőzni, vére azonban esőként terítette be a világot, hogy átváltoztasson minden élőt, akit ért. Így született egy rakás démon, szörnyeteg, hogy aztán a sötétséggel teli birodalmat félelemmel telítsék meg. Persze vannak hősök, vagyis hősnők, mellbőség terén szépen eleresztett harcosok és varázslók, ők küzdenek a mindent megrontó erőkkel.
A kulcsfigura Aluche (az első rész hősnőjének átkeresztelt, kicsit módosult változata), aki a régóta nem látott Lilianával történő találkozása során elképzelhetetlen kalandok részesévé válik. Őt irányítva futottam össze a barátnéval, akit aztán a főtanács áldozati báránynak választ: ő lesz a Hold Menyasszonya (Bride of Moon), akit a Holdkirálynő (Moon Queen) oltárán fel lehet áldozni, ezzel elérve a békét. Szóval a barátnő sorsa igen hamar kiderül, és bizony ez is rányomja a bélyegét a hangulatra, mert nem jó móka úgy indítani a sztorit, hogy „te, itt van a kis pajtásod, de ne nagyon kedveld meg, mert meg kell halnia”. Aztán alig haladtam tovább, egy komolyabb összecsapás egy igen hirtelen halálesettel és tragédiával zárult, ami némileg meg is lepett. Emiatt aztán csak pislogtam az első órában, mint hal a szatyorban, kicsit úgy érezvén, hogy valami szappanopera részévé váltam, viszont ezzel sikerült a figyelmemet is megragadni, hogy kezdeti ellenérzéseimmel szemben tök jól szórakozzak a Nights of Azure második epizódjával.
A KÜLSŐ MEGRAGAD, A BELSŐ MEGTART
A bajok az indításnál kezdődtek, mikor a telepítés utáni kis ablakban angol nyelvet nyomokban sem véltem felfedezni, ráadásul a felbontás terén is elég rossz opciók álltak rendelkezésre. Aztán valahogy sikerült kivarázsolni a nyelvválasztáson túl az 1080p mellett élvezhető képet, amihez 60 fps társul, szóval csak megnyugodott a lelkem. Komoly probléma ezután már nem is akadt, maximum a nagyjából óránkénti összeomlás, ami miatt gyorsan megtanultam, hogy mindig mentsek, ha a központi helyszínre kerülök. Amúgy meg jött a sztori, a sok akció, szóba került a sötét úr, a Holdkirálynő és a többi, bár bevallom, sokszor nem tudtam a történetre összpontosítani az ugráló, izgő-mozgó, idővel lengébb ruházatba öltöztetett mellek látványától.
Maga a Nights of Azure kellemes keveréke a hagyományos JRPG és a musou stílusoknak. Nincs benne annyi ellenfél és csata, mint mondjuk egy Warriors-játékban, viszont így is dögivel özönlenek elő az opponensek. Másfelől szerepjáték is csak visszafogottan érhető tetten, kicsit lehet fejlesztgetni, váltogatni a karaktereket, választani az elérhető küldetések közül, de valamennyire nyugodt, lazító keretek között. Egyedül az időkorlát bonyolítja a dolgot, Aluche ugyanis sérülései, elváltozásai miatt csak egy ideig bírja ki a távollétet, adott időközönként vissza kell térni a szállásra, különben kezdheted újra az aktuális küldetést az utolsó mentéstől. Viszont minden szintlépésnél megnő az időtartam, az pedig teljesen rajtad áll, hogy éppen mit akarsz kezdeni a napoddal – segítesz az egyik lánynak a kutatásaiban, tisztogatod az ellenfeleket vagy haladsz a sztoriban. Egyetlen apróságra figyelj közben: a Hold minden egyes nap folyamán egyre inkább árnyékba kerül, néha egy-egy főellenfelet kell legyőzni ahhoz, hogy az árnyékos rész visszaszoruljon, avagy muszáj haladni a történettel, különben game over.
Minden teljes 3D-ben pompázik, a harcok valós időben zajlanak le, menedzselheted a segítőidet, választhatsz a küldetések között – egy szavad nem lehet a játékmenetet figyelve, ráadásul a környezet is jobban ki lett dolgozva, ahogy a karakterek is sokkal szebbek. Persze a Koei játékai soha nem indulhatnak a ’legszebb játék a piacon’ elnevezésű kategóriában. Viszont a harc tényleg élvezetes, változatos, sokféle kombó vethető be, amikhez különböző extrák is társulnak, így a társakkal közös csapások is kivitelezhetők, sőt még ezeket is kombinálhatod. Ha pedig Szolgok, ahogy Klárink nevezte el a támogató szereplőket, akkor érdemes megjegyezni, hogy immáron egész sok paranccsal menedzselhető a három muskétás: két kisebb lény, akik akár titkos járatokat is megnyithatnak, meg egy fontosabb karakter, akivel néha romantikázni és flörtölni lehet.
Van minimális érzelmesség, meg egy kis erotika, de messze még a hentai mélysége, a központi hubként funkcionáló hotel fürdőjében is inkább csak dresszre vetkőznek a lányok, amit viszont (a további megnyitható ruhák társaságában) később a rendes pályákon is be lehet vetni, és ettől az átöltöztetett hölgyek különösen attraktívan festenek a harcok közben. Persze van némi ismétlés, avagy sokszor vissza kell térni ugyanarra a helyszínre, a terepek meg nem azok a látványos területek, amik egy Witcher, Dark Souls esetében mondjuk megszokottak, de az egyre durvább támadásokkal, a nagyjából finomra hangolt kezeléssel és élvezetes kaszabolással sikerül elérni, hogy egy percig se legyen unalmas a móka.
SIMÁN CSAK JÓ
Vagyis a játéknak ténylegesen megvannak a hibái, amik részben a japán játékfejlesztéssel és igényekkel kapcsolatosak, de emellett bőven szerethető, a sztorijában vannak érzelmek, maga a játékidő pedig 10 óra felett van. Mindenképpen a produkció ellen hozható fel az ára (ez is tipikus a Koei kiadásainál), hogy technikailag nem versenyezhet a modern nagy címekkel, minden más téren viszont ajánlható, főleg azoknak, akik az egyszerűbb előzménnyel nem találkoztak.
A Bride of the New Moon nem nevezhető valódi folytatásnak, drága is, nem is igazán szép, de van benne valami, ami kifejezetten megragadja az embert. A klasszikus muzsika találkozása a gitárral, a látványos kombók egyaránt felelősek azért, hogy nem lehet mellette unatkozni, na és persze a lányokat se felejtsük el a domborodó idomaikkal.
