A Puzzle Agent nem titkoltan egy vadonatúj sorozat első epizódja, pontosabban „pilotja”, már amennyiben ez a tévészériáknál ismert kifejezés egy játék esetében megállja a helyét. A Telltale Games eddigi címei sem éppen arról voltak híresek, hogy ész nélkül rohanva végigjuthattunk rajtuk, ez a játék pedig kimondottan a szürkeállományunkat igyekszik megmozgatni. Mechanizmusa a végletekig le van egyszerűsítve, az előrejutáshoz ugyanis nem kell mást tennünk, mint válaszolni néhány kérdésre, kirakni pár kirakóst, és nem egy esetben kicsit latba vetni a matematikai és vizuális képességeink keverékét. 

„Titkos ügynök vagyok, mindenki a földre!”

Nelson Tethers, a játék címszereplője nem mindennapi állást tölt be -- ugyanis tényleg különleges ügynök, a szó lehető legszorosabb értelmében: ő az FBI egyetlen rejtélykutatója, feladata bonyolultabbnál bonyolultabb feladványok logikus megoldása. A játék elején is éppen egyik kedvenc keresztrejtvényét igyekszik megfejteni. Gondolataiba merülve mindig munkaidőben sikerül a legjobbat szundikálnia, ezért követve a jól bevált szokást, álomra hajtja a fejét, íróasztalát párnaként használva. Tán a lelkiismeret-furdalás miatt, tán a túlerőltetett agy tréfájából, a pihentető alvást hamar rémálom követi. Nelson ijedtében még a kedvenc rejtvényét is cafatokra tépi, amit elég hamar megbán, ezért úgy dönt, összerakja. Itt kapjuk meg az első feladványunkat, melyet megoldva rejtélyes telefonhívás érkezik magától az elnöktől, aki elpanaszolja, hogy a minnesotai Scogginsben valami nagyon furcsa dolog történik: az ottani radírüzem napok óta nem szállít, így a Fehér Ház is hiányolja a jól bevált irodaszert, és ez bizony komoly fennakadásokhoz vezet -- a helyzet tehát sürgős megoldást kíván. Ki más lenne erre alkalmasabb, mint az egyébként halálra rémült Nelson, aki igazán csak akkor lepődik meg, mikor meglátja a rejtvényre írt szöveget, amit eddig mindvégig álomnak gondolt: Scoggins!

„Rejtélyek… túl sok rejtély…”

A viszonylag egyszerű felvezetés után a készítők egyből bedobnak bennünket a „mély vízbe”, illetőleg viszonylag rövid időn belül már jön is a következő feladvány, melyekből a PC-s verzióban pontosan 37 darabot kell megoldanunk a játék befejezéséhez, és bizony ez valóban nagyon kevés. Amiből viszont ennél jóval több van, az az újabb és újabb elvarratlan szál, ezeket pedig ez a bevezető rész nyitva is hagyja: ahogy haladunk előre a történetben, nem hogy megoldanánk valamit, egyre nagyobb titkokba botlunk. 

Sajnos a feladványokon kívül nem igazán van interakció, tehát a továbbjutáshoz nincs szükség különféle holmik használatára vagy egymással kombinálására. Egy-egy tárgy itt csupán utalás valamire vagy a sztori eleme, de konkrét fizikai szerepe nincs -- kivéve a különböző pontokon fellelhető rágókat. Ezeknek ugyanis az a nemes feladatkör jutott, hogy Nelsont segítsék a gondolkodás közben. Egy puzzle megoldásához három segítséget vehetünk igénybe, mindegyik egy rágóba kerül, és amennyiben kifogytunk ezekből, úgy magunkra maradunk. Szerencsére erre elég kicsi az esély, hiszen szinte bárhol találunk „elfekvő” rágógumit. 

A játék egyébként teljes mértékig point ’n’ click rendszerű, azaz az irányításhoz pusztán az egerünkre van szükség. A történeti szálhoz kapcsolódó párbeszédek képregényszerű buborékokban jelennek meg, sajnos csak angolul, ami némi problémát okozhat a nyelvet nem beszélő vagy kevésbé beszélő játékosok körében, lévén előfordul pár szójáték, aminek a megoldása más úton aligha kivitelezhető.

„Ott fogok megfagyva, talán századokig pihenni”

Szerencsére az említett apró frusztrációkat hamar feledteti a játék egyedi humora, ami olyan, semmire sem hasonlító, horrorisztikus környezetben van tálalva, hogy igazán nincs okunk e tekintetben panaszkodni. A „Puzzle Agent” nem használ 3D-s megoldásokat, minden egyes képkocka kézzel rajzolt és mégis azt merem mondani, hogy remekül néz ki. A stílust Graham Annable, a Grickle széria szellemi atyja adta (lásd a szövegdobozt), míg a grafikai kivitelezés, illetve a képernyőre alkalmazás Mark Darin keze munkáját dicséri -- mindkét úriember neve garancia a minőségi munkára és az egyediségre. Maga a látvány itt-ott nyíltan hajaz egy-egy sikersorozatra, és a helyszín is klisés hatást kelthet, de úgy vélem, ez utóbbiak csak afféle sztereotip megnyilvánulások: attól, mert valaki már megmutatta, hogy egy fagyos kisvárosban hamar pánik és rémület lesz úrrá egy rejtély hatására, illetve hogy az eredendően depresszív környezet felnagyítja a félelmeket, nem jelenti még azt, hogy mindezek ne jelentenének újra és újra egyedi hangulati elemeket.

„...a hangok!... suttognak...”

A szinkronhangokra egy panaszszavunk sem lehet: az átélés tökéletes! Még azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Bjorn (akivel a játék elején találkozunk) hangszínésze tényleg a szájába fogott egy pipát a hitelesség kedvéért... Ezzel szöges ellentétben áll azonban a játék zenei felhozatala; nem azzal van baj, ami van, hanem ami nincs. Környezeti zajok elvétve ugyan akadnak, illetve a játék alatt szinte végigkísér minket egy kellemes dallam, de klasszikus értelemben véve zene, mint olyan, nem hallható. Az átvezető videók hanghatásai viszont szintén a pozitív irányba billentik a mérleg nyelvét -- kár, hogy az egyébként remek főcímzene után az az egyetlen dallam, ami megszólal, hamar monotonná és megunhatóvá válik. 

Szerencsére ez nem, illetve talán csak részben mondható el a feladványokról. Arra ne számítsunk, hogy fel kell törnünk egy NASA-szintű kódot, de nyugodt szívvel merem állítani, kevés olyan ember akad, aki rávágja a megoldást az összes feladatra. A puzzle-k többnyire elgondolkodtatóak, de nem rémisztően nehezek, ebben a tekintetben szerintem a fejlesztők megtalálták az egyensúlyt. A fejtörők erőssége is logikusan változik, egyik sem véresen komoly, tehát némi logikával elég hamar meg lehet fejteni akár a legnehezebbet is, ami egyfelől pozitívum, más felől viszont az egyik legnagyobb negatívum is: az a mennyiség, ami ebbe a részbe jutott, mint már említettem is, borzasztóan kevés. Ha valaki igazán nekiveselkedik, akár 1-2 óra alatt is végigjuthat az egész játékon, ami kritikán aluli rövidséget jelent. Természetesen a végkifejlet úgy van megírva, hogy 90% biztonsággal kijelenthető: lesz folytatás, de azért az emberben marad némi kétely ama tíz százalék miatt, mert úgy érzi, a mi kígyónk a saját farkába harapott. Az átlagvásárló ennél többre vágyik, a célközönség pedig esetlegesen más címek felé fordul, az érdektelenség pedig ellehetetlenítheti a következő epizód megjelenését. Igazán nagy kár lenne érte, mert egy hosszabb, komplexebb, talán jobban átgondolt második felvonás esetlegesen kedvet adhat eme előzmény megismerésére, még azok számára is, akik amúgy óvakodnak ettől a stílustól. 

...venni vagy nem venni?…

Mivel a játék jelenleg kizárólag letölthető formában vásárolható meg, erősen tartok tőle, hogy sok ember az „egyszerűbb” utat követve illegális megoldások után fog nézni. Én szeretnék erről lebeszélni mindenkit, bár tudom, hogy ez szinte falra hányt borsó. Örülnék neki, ha elég sikeres lenne ez az epizód ahhoz, hogy legyen folytatása -- szerintem megérdemel ennyit. Adjunk neki egy esélyt! Ha csak arra az 1-2 órára is, ameddig játszunk vele, önfeledten szórakozunk rajta, jusson eszünkbe: lehet, hogy ez a cím ezeknek a játékoknak talán az egyik utolsó képviselője!