Veszélyes dolog, ha az ember egyrészt – hivatását tekintve – katonai újságíró, másrészt meg vagy 20 éve stratégiai játékokat és szimulátorokat tesztelő gamer. Könnyen megkérgesedik az ember. Ezért lepett meg annyira, hogy szó szerint a képernyőhöz szegezett egy történet: egy 2D-s szappanopera, minimál grafikával, mozgással, maximális mondanivalóval és egészen csodálatos zenével. Márpedig a Mutazione pont ezt nyújtja: Kai, a 15 éves, erős gyerekkorral rendelkező kamaszlány bőrébe bújva kell egyrészt kicsit megmenteni egy apró világot, másrészt embernek-felnőttnek tanulni. Most mondom: a második feladat sokkal nehezebb. Mint a valóságban is. Pedig a kerettörténet milyen egyszerűnek tűnik: na, jó, egy kis meteoros-mutációs csavar azért van benne.
Levél érkezik: a régen látott nagypapa haldoklik egy távoli, fura szigeten, ahol a Moon Dragon nevet kapott meteor becsapódását követően rengetegen meghaltak, s a túlélők mutánsok lettek. Két gyermekét egyedül nevelő lánya Kai-t küldi el, hogy az utolsó napokban a nagypapa mellett legyen. A történet a kikötői búcsúzkodással kezdődik, és már itt megjelennek az első infomorzsák arról, hogy egy merőben szokatlan utazás veszi a kezdetét a közepesen farkasemberre emlékeztető kishajó-kapitánnyal…
Emberi mese
Nem tudom. Nem tudom, mitől tetszett meg ennyire a Mutazione. A grafika tényleg fapados, a szereplők nem beszélnek, csak szövegbuborékok jönnek fel, és itt választhatjuk ki, hogy az adott helyzetben mit mondanánk. Van persze kaland is: a szigetet éltető és védelmező Papu-fa (mely a gyökerétől a lombkoronájáig számos lénynek ad otthont) haldoklik, és valamilyen misztikus kapcsolat van Papu és Nonno, a szigetet tanulmányozó tudós/sámán nagyapa között. S talán ha ő jobban lesz, az óriási csodafa csendes haldoklása is visszafordítható. Igaz, ehhez Kainak is rengeteget kell tennie, akit a szigetlakók, a macskaszerű vadász, Miu, a kifőzdét vezető Mori és unokája, Tung, a szépségszalonban egyedül dolgozó, várandós Ailin és a többiek segítenek. És tanítanak, hiszen a játék „háromfenekű”: Kai egyrészt Nonnót, a nagypapát igyekszik gyógyítani, de hamarosan már Papu, a mágikus fa és a gyökerei között élő Nagy Gomba egészsége, kapcsolata is legalább ilyen fontos lesz. De a játék – szerintem – igazi mondanivalója az, hogy az emberek nem jók vagy rosszak, hanem vannak, élnek, hibáznak, akkor hallgatnak, amikor nem kell, akkor tesznek be egy réges-régi szerelmes számot tartalmazó kazettát a buliban a magnóba, amikor nagyon nem kellene. Emellett sírnak, dühösek, szomorúak, megbocsátanak és örülnek.
A direkt leegyszerűsített, kétdimenziós, képregényszerű látványvilág, a finoman és okosan támogató hangeffektek, a háttérben lebegő, a hangulatokat mindig pontosan megtámogató zene, a hétköznapból ismerős konfliktusok hamar megmutatják, hogy egy egykor volt nagyvárosból (a tolókocsiban közlekedő, azaz mozgásában a közösségre utalt Yoké múzeumában egy monorail szerelvény is megtalálható…) a meteorbecsapódással fura és messzire elkerült mutánsszigetté váló Mutazione egy igazi kisváros, ahol azért persze mindenki tud mindenről…
Vagy csak azt hiszi. Szóval, kalandra fel, ínyenc olvasóim, ültessétek be mind a hét kertet és mentsétek meg… Magatokat. Rátok fér.
