A Monster Jam-sorozat lassan három évtizede szórakoztatja az óriásautók amerikai rajongóit, és bár a széria csak ritkán lép a kontinensen kívülre, alkotói rájöttek, hogy videójáték formájában mindenkivel megismertethetik ezt a látványos sportot. A Monster Jam: Maximal Destruction 2002-ben jelent meg, majd a további részek szépen végigjárták hatodik/hetedik konzolgeneráció szinte összes platformját, de egyik sem tudott kitörni a középszer mély mocsarából. A Monster Jam Steel Titans, bár megpróbált javítani az élményen, szintén nem lett egy szórakoztató program, így kíváncsian vártuk, hogy a Rainbow Studios mit kínál a második résszel.
Nyitott vagy zárt? Nem mindegy!
Nos, sajnos nem sok mindent. Egy pár perces tutorial (hogyan induljunk el, hogyan álljunk meg, hogyan tolassunk) után rögtön az első világban találjuk magunkat, egy dimbes-dombos, tavakkal teleszórt helyen. A játék mechanikájának a felfedezése innen indul: találhatunk versenyeseményeket, titkokat, zárt kapukat, melyek nyitjára már az első óra után fény derül. És itt kezdődnek a gondok: a Monster Jam Steel Titans 2 már ekkor megmutatja, hogy mit kínál, utána pedig csak a különböző világok (Camp Crashmore, a kutyás témára épülő Bark Park, a futurisztikus Highlands stb.) eltérő kinézete jelenti a változatosságot.
Hogy miért? Azért, mert a stadionversenyek és a szabadban zajló futamok minden világban ismétlődnek. Nyerj meg egy egy-egy elleni kieséses küzdelmet! Két keréken mutass be minél több trükköt! Rombolással szerezz minél magasabb pontszámot! Haladj át elsőként a szabadversenyeken az ellenőrzőpontokon! Juss elsőként a célba! Ennyi… A versenyek túlságosan rövidek ahhoz, hogy élvezni lehessen ezeket, és az sem segít az immerzión, hogy bár a stadionokban a pálya kellően kidolgozott, a távolban elvesznek a részletek: közönséget nem nagyon lehet látni. Adott számú verseny után a kapuk kinyílnak, megnyílik az új, eltérő tematikájú világ, és minden kezdődik elölről.
Repülő szörnyek
A játékban több tucat autócsodát lehet összegyűjteni, melyek között megtalálhatók a legnagyobb licencelt nevek (pl. Grave Digger, Ice Cream Man vagy éppen a Whiplash). Vezetésük alapvetőn élvezetes, de az látszik, hogy a fejlesztők nem sokat törődtek a fizikával: az egész túlságosan arcade-es, és hát elég furcsa azt látni, hogy egy több tonnás jármű többszáz métert repül egy gyorsító után, vagy éppen visszapattan a pálya széléről, annak közepére.
Minél többet vezetünk egy járművet, annál jobban fejlődik. Ennek elsősorban a stadionversenyek esetében van szerepe, hiszen, ha a szabad terepen a környezeti viszonyok miatt felborul a jármű, akkor pörög erre, pörög arra, amiből ugyan ki lehet hozni a járgányt, de csak ügyes kormányzással, vagy éppen a reset gomb megnyomásával, de ezzel értékes másodperceket lehet veszíteni. A járművek egyébként rongálódnak, de nem koszolódnak. Emiatt és az előbb elmondottak miatt a Monster Jam Steel Titans 2-ben inkább rövid távon lehet némi élvezetet találni.
Monster Truckok versenye
Ez pedig nagy kár, hiszen a Monster Jamben jóval több van, mint amit az elmúlt két évtizedben kiadott programok megmutattak a nagyközönségnek. Az új résszel ideig-óráig el lehet lenni, de gyorsan unalomba fullad, és egyszerűen nem elég változatos, érdekes ahhoz, hogy a teljes, 30 dolláros árat megérje kifizetni. A Steel Titans 2-nél jóval több élvezetet lehet találni a tavaly októberben bemutatott Monster Truck Championshipben, de ha kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen lehet ilyen hatalmas autókkal a nyitott területen versenyezni, akkor várjatok, legalább az első komolyabb leárazásig.
