Bár a Minecraft és a Mojang fejlesztőcsapat felvásárlása anno a Microsoft egyik legimpozánsabb befektetése volt, furcsamód ez közel sem hozott annyi változást a sorozatra nézve, mint amennyit sokan vártak tőle. Bár az alapjáték a mai napig népszerű, a spinoffok a Telltale-féle kalandjátéktól a Niantic-féle (már megszűnt) AR mobiljátékon át a Diablo-stílusú Minecraft Dungeons-ig a nem rossz, jópofa, de különösebben nem kiemelkedő kategóriát gyarapították. Miután bejelentésre került a Minecraft Legends, mely a játék univerzumából egy stratégiái játékot készített, az első játékmenet-videók alapján úgy tűnt, ez is minden tekintetben az említett sort fogja erősíteni.
Az első benyomások viszont bármiféle túlzás nélkül kifejezetten ígéretesek voltak. Helyszínünk a Felvilág, egy méretes, random generált Minecraft sziget, különböző típusú zónákkal, miközben az egész felett a három természetfeletti lény uralkodik. Az idilli vidékre, melyen teljes harmóniában élnek creeperek, emberek, csontvázak, állatok és zombik, szemet vet az alvilágban tanyázó, orkok módjára viselkedő piglin horda, mely dimenziókapukon át inváziót indít a Felvilág elfoglalására, különböző törzseik pedig szélsebesen táborokat, bányatelepeket és erődöket emelnek. A vezetők ezért egy másik dimenzióból segítségül hívják Minecraft-hősünket (mármint egy hőst, akinek megjelenését bármikor megváltoztathatjuk, a jövőben pedig várhatóan még több alternatíva közül is választhatjuk), és a kezébe nyomnak egy mágikus lantot, hogy annak melódiáival hívja segítségül a Felvilág erőit, és verje le a megszállókat.
Utánam zombik és creeperek!
Bár stratégiai játékról van szó, az RTS-nek azon műfajával van dolgunk, amit az Overlord, a Pikmin, a Brütal Legend és a régi Sacrifice is képviselt, avagy hősünket, aki bizonyos fokig maga is képes részt venni a csetepatékban, TPS nézetből irányítjuk. A gyorsbillentyűkre (vagy a kontroller gombjaira) lantunk dallamait oszthatjuk ki, melyekkel lényeket idézhetünk és irányíthatunk, gyűjtőmunkásokat küldhetünk a világban elszórt nyersanyagokra, vagy különböző, a játék előrehaladtával egyre változatosabb védelmi épületeket húzhatunk fel. A játékban nem kisebb csatatereken kell helytállnunk, hanem egy méretes szigeten, melyen a játékmenet a tutorialnak tekinthető rész végét követően (mely durván az első nagyobb piglin bázis és portál megsemmisítéséig tart) az alábbi, igen egyszerű rendszerre épül. Éjjelente a piglinek megvadulnak, portyázni kezdenek a térképen, és végrehajtják az előző nap során tervezett hadműveleteiket, melyek száma és változatossága függ a nehézségi szinttől, és saját bázisaik fejlesztésétől új előőrsök építésén át egészen a falvak megtámadásáig számos opció közül kerülnek kiválasztásra. Rajtunk múlik, hogy erre szeretnénk-e reagálni, megakadályozni, majd nappal békésen kalandozhatunk, erősíthetjük a falvak védelmét, illetve rajtaüthetünk a különböző piglin bázisokon. Végső célunk, hogy megsemmisítsük az összes piglin klán összes nagyobb főhadiszállását, és legyűrjük a klánok hadvezéreit is. Ezek a mechanikák pedig pont azt a problémát hidalják át bravúrosan, amit a legtöbb stratégiai játékban sokak számára kizáró tényezőnek szoktam tartani: a kimagaslóan nagy idő- és energiaigényt. A játék ugyanis tökéletesen alkalmas akár rövidebb körökre, egy-egy kisebb előörs lerombolásával vagy saját bázis megerősítésével, akár hosszabb, több órás kampányokra.
A játékmeneten viszont kifejezetten érződik a multiplayer-fókusz. Bár a fejlesztők a korábbi videókban már hangoztatták, hogy a többjátékos mód kulcsa a szerepkörök megfelelő felosztása a játékosok között, azt valahogy kihagyták, hogy ez nemcsak a kompetitív Párbaj módra vonatkozik – melyben más játékosok oldalán vagy ellenük vívhatunk skirmish csatákat a mindkét felet támadó piglinek rohamai mellett –, hanem a kampányra is. Már az alapértelmezett nehézségi szinten is nem egyszer éreztem, hogy hatalmas segítség lenne, ha legalább egy-két barát velem tartana a szükséges tevékenységek puszta mennyisége és a nappali órák limitációja miatt. A térképen ide-oda utazgatás pedig még úgy is túl soknak érződött, hogy a falvak, illetve a saját építésű kútházak között bármikor gyorsutazhattam a seregemmel együtt.
Kontrollkáosz
Az extra játékosok emellett jól jöhetnek a nagyobb csaták lebonyolítása során is, hősünk számára ugyanis nemcsak az egyszerre megidézhető lények száma limitált, hanem az egy utasítással maximálisan irányítható egységeké is, mely a UI szempontjából már kevésbé hangsúlyosan lett jelezve. Ez a mechanika egy elég értelmetlen megszorításnak érződik, és nem egy alkalommal vezetett teljes káoszhoz, amikor nem tartottam észben, épp hány lény van körülöttem, így csak seregem fele követte az utasításaimat, és oda-vissza kellett rohangálnom az ellenséges nyilak, bombák sűrűjében, hogy mindenkinek parancsot oszthassak. Ezen pedig tovább ront, hogy lényeink mesterséges intelligenciája eleve nem a legélesebb. A kihívások leküzdése, a piglin bázisok lerombolása, az új fejlesztések, épületek, egységek, hátasok megnyitása után pedig még mindig maradt bennem egy kérdés – ennek a játéknak vajon milyen utóélete lesz?
A fejlesztők láthatóan nagy tervekkel készülnek, megvásárolható vagy feloldható hős-skinekkel, időről időre érkező, letölthető extra küldetésekkel. Viszont több órányi intenzív tesztelés, és számtalan piglin legyőzése után már könyörtelenül elkezdett beütni az a fajta monotonitás, amit még a barátokkal közös végigjátszás és párbajozás is csak ideig-darabig tud elodázni. Arról nem is szólva, hogy a játékból nekem pont a Minecraft-hangulat nem jött igazán át, az amúgy kellemes-kedves prezentáció ellenére. A 40 eurós, azaz durván 15 000 forintos ár pedig nem biztos, hogy a komolyabb rajongókon túl másnak is megéri majd első körben, bár a játék a megjelenés napján egyből fent lesz Game Pass-on is.
