Kétfelé bontott Mega Man Legacy Collection, szintén két részletben kiadott Mega Man X Legacy Collection – a Capcom nem szórakozik, ha a legendás sorozat újkori megjelenéseiről van szó, és akkor a teljes széria még nem is lett bemutatva. Többek között hiányoztak a handheldre fejlesztett alsorozatok, így a Zero és a ZX is, amiket most hála az égnek egyetlen csomagban vihetünk haza.
Zero vagy ZX, ez itt a kérdés
Zero karaktere már ismerős lehet a korábbi játékokból, így a recept a 2002-től 2005-ig, Game Boy Advance-on futó, a főhős után elnevezett sorozatnál sem okoz hatalmas meglepetéseket. Maga a Mega Man-széria is olyan, hogy minden esetben apróbb változások érték a soron következő sorszámozott részeket, és ez ennél a két verziónál sem különbözik. Olyannyira nem, hogy az alapok mind a négy Zero-játéknál megegyeznek. Jön valami kis felvezetés, egy rövid bemelegítő harc, majd nagyjából azonos szereplőkkel futunk össze egy bázisnál, ahol a játékhoz képest meglepően sok párbeszéd fut le (megjegyzem, elnyomhatatlanul, mert miért ne…), kitapasztaljuk a mentés módszerét, a küldetések felvételét a bossokkal, aztán mehetünk Isten hírével.
A történet egyébként 100 évvel az X-ek után veszi fel a fonalat, amikor Neo Arcadia áll minden rossz hátterében, akik ellen többek között Ciel harcol, a tudós, akivel ébredésünk után mi is összetalálkozunk. A feladatokat elvállalva nekieshetünk a megszokottan sajátos környezetet és egyedi bosst tartalmazó pályáknak, utóbbiaktól a fegyvert is megszerezhetjük, sőt némi fejlesztésre is sort keríthetünk, avagy képességeinknek és az eltérő támadásoknak hála mindig akad valami olyan összetevő, ami vezeti tovább a hagyományos, 2D-s akciót. Változások természetesen vannak, így a harmadik epizódban többek között előkerülnek a különböző testrészeket jelentő chipek, amik némi testreszabhatóságot biztosítanak, de a legnagyobb újdonság a negyedikben jelentkezik, mégpedig egy teljes lezárás formájában, ami korábban soha nem volt jellemző a Mega Manekre – hozzáteszem, azért a ZX képében csak folytatódott a história.
A ZX pedig DS-en vitte tovább a hagyományokat, méghozzá egy még távolabbi jövőben, mikor az emberek és reploidok már békében éldegélnek, csak nagy ritkán adódik bármiféle probléma. Ehhez képest persze, ahogy becsatlakozunk a sztoriba, illetve választunk a két eltérő főhős közül, máris kezünkbe akad a Biometal (korabeli hősök adatait tárolják), aminek hála ismét belevethetjük magunkat az akció sűrűjébe. A két játék nagyon jól játszik a lehetőségekkel és az idővonalakkal, sőt a ZX Advent című folytatásban a legyőzött főellenfeleknek már nemcsak a fegyvereit használhatjuk, hanem a teljes alakjukat felvehetjük, minden egyes mozdulatukkal együtt. Nem is értem, miért kellett ezzel annyi epizódot várni.
Reploidokkal táncoló
Nem mondom, a Mega Man-játékoknak ma is van egy nagyon erős varázsa, ráadásul az X-től kezdve látvány terén is sokkal izgalmasabbak az epizódok, így színesebbek és változatosabbak, szebben rajzoltak. Más kérdés, hogy a PS-re készült részekkel ellentétben az Advance-ra írtak magukon hordozzák a hardver gyengeségeit, így azt a tipikus, elmosott, handheldes látványvilágot is, ami a platform jellemzője volt. A két ZX ehhez képest már jobban fest, ott a DS duplaképernyője (vagyis annyak hiánya) miatt kell szokni a megvalósítást, cserébe a kimondottan igényes átvezetők javítják az összképet.
A játékok pedig… akik ismerik a szériát, azok nem lepődnek meg a szemét húzásokon, a szigorúnál azért magasabb fokozaton lévő direkt szívásokon, mert bőven van olyan helyzet, amikor már a fele kihívás is kellően elég lett volna, de a kedves fejlesztők még csak behajítottak a láva és a potyogó kövek mellé olyan ellenfeleket is, amiket csak a villámgyors reflexekkel megáldott reploid-emberek kerülhetnek el. Mindegy, ha a tévé bánja, ne én legyek a hibás, tessék a Capcomnál reklamálni. Ja, van azért ultra könnyű Casual fokozat, aminél már mindenki érvényesülhet, csak az meg ugye nem az igazi. Ettől függetlenül viszont tartalmában, stílusában és minőségében ez egy remek kis csomag, minijátékokkal, közel 30 óra játékidővel, amit a stílus és a franchise kedvelőinek mindenképpen ajánlok, és ami Switchen a kisebb kijelzőnek hála tökéletes időtöltésnek számít. Jöhetnek az RPG-k!
