Szuperhősös VR-játékot készíteni nem egyszerű. A Batman: Arkham VR például azért volt kiemelkedően jó, mert főként a nyomozásra épített, és a Denevérember amúgy sem egy olyan képregény-karakter, aki emberfeletti képességekkel lenne megáldva. Nem repkedhettünk benne fel-alá, de az élmény mégis maximális volt. Nem úgy, mint a Spider-Man: Far From Home – Virtual Reality Experience esetében, ahol pont a hangulatot nem tudták eltalálni. Sokáig lebegett előttem a kérdés, hogy miként lehetne élvezhetővé tenni egy olyan VR-játékot, amiben jó szuperhős módjára kedvünkre röppenhetünk egyik helyről a másikra, és mindez nem lóg ki szervesen a játékmenetből. Hiszen ami működött Batmannel, az egyáltalán nem biztos, hogy működhetne például Supermannel, aki, ha kedve tartja, simán felszáll a sztratoszféráig. És most befutott Vasember. Ő valahol a két említett szuperhős között van: emberi, de speciális kütyüi révén szabadon szállhat, akár a madár. Éppen ezért rendkívül kíváncsi voltam, hogy az Iron Man VR miként tárja elénk ezt a szabadságot úgy, hogy közben végig élvezetes és szórakoztató tud maradni. Vajon sikerült neki?
Siker, pénz, csillogás
Szakítva fegyvermágnás múltjával, Tony Stark boldogan tengeti koktélokkal és finom, gyertyafényes vacsorákkal teli napjait, szerelmével (Pepper Potts), aki még át is veszi a vállalat irányítását, így playboyunk egy másfajta, titkos hobbijára koncentrálhat. Anonimitását feladva egy népszerű szuperhős, Vasember bőrébe bújva ténykedik, mígnem egy napon furcsa csontvázak gurulnak elő szekrényéből. A múlt visszaköszön saját fejlesztésű fegyverei képében, és egy Ghost névre hallgató, maszkos hölgy kezdi vegzálni, így kénytelen jól megszokott életét felforgatni, valamint olyan ajtókat is kinyitni, amikről azt gondolta, jobb, ha örökre zárva maradnak. A sztori nem túl nagy szám, azonban, aki otthonosan mozog a Vasember-képregények világában, az örülhet, hiszen a lore egész szépen lett továbbgondolva. Noha drámai mélységekbe nem szállunk alá, egy teljesen vállalható, igazán filmszerű történetet kapunk, mely egészen a stáblistáig képes fenntartani az érdeklődést.
„I Am Iron Man”
Nagyon ötletes, hogy a Move-kontrollereket a combunk mellé tartva – és persze a ravaszt lenyomva – repülhetünk előre, ami így tényleg olyan érzést kelt, mintha az ikonikus páncélban lennénk. Ez a játék legjobb része, és tényleg egy az egyben olyan, mint a filmekben láthattuk. Aki rajongója Vasembernek, az egyes jelenetektől garantáltan le fogja tenni a haját, hiszen már attól is végigfut az ember hátán a hideg, mikor a sisak a fejünkre zárul. Még boostolhatjuk is a sebességünket, viszont itt szeretném megjegyezni, hogy akik érzékenyek a VR-ban történő magasság/mélység-változásokra, esetleg korábban hányingert tapasztaltak a szabadon repkedős játékokban, azok rövidebb szüneteket mindenképp iktassanak be a végigjátszásba, mert bizony az Iron Man VR könnyedén kikezdheti a gyengébb gyomrúak vagy tériszonyosak tűrőképességét. Én például rendre leültem picit a kanapéra, amíg betöltött egy adott misszió. A játék egyébként egyáltalán nem rövid: 12 hosszabb fejezetre van osztva, és mindegyikbe legalább egy-egy órát lazán bele lehet tenni, szóval nem mondhatnánk, hogy követi az eddigi trendeket, és beállna az egyetlen hosszabb délután alatt kipörgethető kalandok sorába. Egyszer a luxus villánkban eszegetjük a szőlőt, pár perc múlva már egy lezuhanni készülő repülőgépet próbálunk megállítani, aztán meg Nick Fury-nak segítünk be a Helicarrier légibázis fedélzetén – a változatosságra szerencsére egyáltalán nem lehet panasz. A töltési idők viszont indokolatlanul hosszúra sikeredtek.
Az eddig csupán audio formájában létező program, F.R.I.D.A.Y., itt holografikus karaktert kapott, rózsaszínben izzó személye pedig szó szerint színesíti a játékteret. Ilyen érdekes „személyiség” még a Gunsmith névre hallgató programsor, mely páncélunk fejlesztéséért felel. A küldetések után, elért eredményeink alapján fejlesztéspontokat kapunk, amik a legendás ruha kedvelt fegyverit és tulajdonságait módosítják. Jópofa, hogy csuklónkat más helyzetben tartva csalhatók elő a kívánt támadási metódusok, így a feloldott arzenál és annak alkalmazása eléggé látványosra és taktikázásra alkalmasra sikeredett.
Nagyon szeretem, mikor egy VR-játékban több interakcióra van lehetőségünk, mint amennyit a játékmenet megkövetel. Például a Blood & Truthban is remekül elszórakoztam az olyan apróságokkal, mint az autórádió tekergetése, vagy a különféle tárgyak felvétele és vizsgálgatása. Szerencsére erre az Iron Man VR készítői is odafigyeltek: rengeteg mindent kézbe foghatunk, megforgathatunk, akár még gyümölcsöt, szendvicset is ehetünk, vagy edzhetünk a külön erre a részre fenntartott helyiségben. Nüansznyi apróságok ezek, de képesek nagyon hatásosan megdobni a játékélményt. Sajnos ez a változatosság a játékmenetben már kevésbé köszön vissza. Legtöbbször annyi a feladatunk, hogy az adott pályán szitává lőjük az összes ellenfelet, majd otthonunkba visszatérve diskurálunk kicsit segítőtársainkkal, fejlesztjük páncélzatunkat, és már mehetünk is tovább a következő fejezetre. A sztori befejezése után pedig újra ellátogathatunk a korábbi helyszínekre, akár különféle kihívásokat teljesíteni (azért ezeknél a legjobb értékelés elérése kifejezetten izzasztó feladat), akár csak szabadon repkedni, ami az összes páncélzat feloldásához jön jól.
Rozsdásodó panelek
A harcoknál a repülő ellenfelek egész változatosak lettek (például van olyan is, amelyik védőpajzsot von maga köré, és csak hátulról lehet sebezni), viszont érthetetlen számomra, hogy földi tankokat miért tettek a játékba. Ezekhez le kell mennünk az utcára, ahol viszont kiütközik, hogy mennyire borzalmasan ronda minden. Az utak üresek, a textúrák elmosottak, és amíg mindez a magasból egyáltalán nem zavaró, addig lent már rögtön szemet szúr. Az irányítással semmiféle problémám nem akadt, a Move-kontrollerek jelen esetben tökéletesen funkcionálnak (nem csoda, hogy közös csomagban is árulják őket) és jelentősen hozzátesznek az élményhez. A látvány (alap PS4-en) összességében közepes, akadnak meglehetősen csúnya háttérelemek, de a karakterekben is találni némi kivetnivalót. Tony Stark elég fura fizimiskát kapott, de Nick Fury is inkább emlékeztetett Wesley Snipes-ra, ám míg Pepper egész vállalható lett, addig Gunsmith olyan, mintha baltával faragták volna. Persze a legnagyobb rajongók megtalálhatják a nekik szóló easter eggeket és referenciákat, hiszen a Marvel teljes szabadságot adott a fejlesztőknek, akik így jó néhány képregényes utalást belezsúfoltak a programba – a fanservice tehát köszöni, jól van.
Ha Vasember elkötelezett rajongója vagy, és akad otthon egy PSVR, akkor mindenképp érdemes beruháznod a játékra. Le kell nyelni hozzá a kissé monoton harcokat, és hogy minden egyes misszióban lényegében pontosan ugyanazt kell csinálni, mint az előtte lévőben, de ha ezeken túl tudod tenni magad, akkor egy igazán szórakoztató VR-élményben lehet részed, ahol tényleg Vasember bőrébe – azaz inkább páncéljába – bújhatsz.
