A Microids alaposan ráfeküdt az utóbbi időben a gyerekkori kedvenceken alapuló licencek lehetőségeinek kiaknázására, a Hupikék Törpikék után ugyanis most a belga André Franquin 1952-ben képregényként debütált, majd később rajzfilmként is életre kelt alkotását dolgozta fel videójátékként. A Marsupilami egy azonos nevű, a kihalás szélén álló képzeletbeli állatfaj kalandos életét, és a rájuk leső orrvadászokkal való mókás konfliktusait mutatja be. Ezeknek a pöttyökkel tarkított bundájú, majomszerű lényeknek a különleges ismertetőjegye éles eszük mellett rendkívül hosszú farkuk, amit plusz végtagként a legkülönbözőbb módokon tudnak hasznosítani.
Egy platformhez nyilván senki sem vár világmegváltó, csavarokkal teli körítést, hacsak nem kifejezetten arra épít, mint mondjuk a GRIS, így a Marsupilami Hoobadventure is letudja azzal a felvezetést és a történetet, hogy egy nap egy rejtélyes szarkofágot sodor a víz Palombia partjaira, amiből kíváncsi hőseink véletlenül kiszabadítanak egy rejtélyes szellemet, mely uralma alá vonja a helyi élővilágot. Feladatunk innentől adott: átverekedni magunkat a bezombult állatseregen és a halálos környezeti kihívásokon, hogy eltakarítsuk az általunk generált galibát és annak okozóját.
A Marsupilami Hoobadventure abszolút hozza az alapanyagtól megszokott színes, aranyos és bájos látványt, no meg hangulatot, ahogy a három választható karakter egyikével ugrándozunk a dzsungelben, ősi romok között, vagy épp egy tengerparti városban, miközben ínycsiklandó gyümölcsöket és elrejtett tollakat gyűjtögetünk. Különösen jól mutat a minimalista, árnyjátéknak ható szakaszok megjelenítése, de erre térjünk vissza később.
A játék összesen három, pályákkal tarkított világot – vagyis pontosabban szigetet – tartogat, feladatunk pedig ezeken átverekedni magunkat, és mindegyik végén kiütni egy ékkövet a gonosz szellem koronájából, míg végül el nem tűnik a túlvilági bajkeverő. A fő küldetések mellett minden sziget tartogat egy, a megszokottnál nehezebb alternatív pályát, ami a helyszíneken elrejtett, megadott számú tollat összegyűjtve oldható fel. Emellett gyümölcsökkel teli kvázi bónusz szakaszok is megnyithatók, ehhez azonban jegyeket kell szereznünk. Utóbbira a tollakhoz hasonlóan, ugyancsak a pályákon eldugottan heverő portálok kihívásainak teljesítésével tehetünk szert, mely során a korábban említett árnyjátékos stílusban, relatíve szűk kis termekben, cirkuszi állat módjára kell karikákon átugrálnunk, az idővel versengve, és akadályokat kerülgetve.
A pályák felépítése egyébként relatíve egyszerű és szórakoztató, valamint nem kell megszakadni ahhoz sem, hogy egy macskafalkánál is több plusz életet összefarmoljunk a felszedett gyümölcsökből, egy elvétett ugrást követően pedig a legutóbbi ellenőrzőponttól folytathatjuk kalandunkat. A pályaelemek inkább változnak, mint egymásra építenek a különböző szigetek tematikájához igazítva, mechanikák tekintetében pedig az ugrándozás mellett a farkunkkal való csimpaszkodásra és a gumiabroncsként száguldásra, valamint a levegőből lefelé irányuló támadásra/dobbantásra alapoznak. A fő ellenlábasunkkal való három „összecsapás” is inkább csak egy hajsza, melyben az akadályokat túlélve kell utolérnünk ellenfelünket.
A Marsupilami Hoobadventure összességében egy tisztességes, színes és aranyos kis platformer, ami hozza a kötelezőt. A műfajt ugyan nem váltja meg, és újdonságokat sem mutat fel, viszont abszolút kellemes élményt nyújt. Mondanám, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott, viszont elég sok olyan szakasz van benne, amin a gyerkőcök valószínűleg elég hamar elvéreznének, és a végén még a TV kijelzőjében kötne ki kontroller, úgyhogy inkább csak szigorú szülői felügyelettel. Az mindenesetre sajnálatos, hogy a kooperatív lehetőség teljesen kimaradt, és igazság szerint a mindössze 20+ pálya után a feloldható zenék, művészeti rajzok és 3D-s modellek sem jelentenek túl nagy motivációt az újrajátszásra.
