Mutasd az autód, megmondom, ki vagy

A lengyel székhelyű Red Dot Games játékában nem kisebb feladatra vállalkozhatunk, minthogy a kezdeti minimális összegből megvásároljuk első autónkat, és lépésről lépésre kihozzuk belőle a maximumot a környék többi versenyzőjétől elnyert pénzből. Idővel aztán újabb, nagyobb teljesítményű járgányokat vehetünk, hogy aztán mindenkit lehagyva mi legyünk a ranglisták első helyén és megmutassuk, ki is a legmenőbb lowrider.

Miután induláskor kézhez kaptunk pár dollárt, első utunk a használtautó-kereskedéshez vezessen. A telepen az egyes autókra kattintva részletes ismertetőt kapunk a tulajdonságaikról, ezek alapján és a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeinkhez mérten válasszuk is ki a legmegfelelőbbet. Összesen egy tucat jármű található a játékban, és ugyan a neveket némileg elferdítették a készítők, azért felismerhető, melyiket honnan is mintázták.

A garázsba visszatérve neki is állhatunk átalakítani friss szerzeményünket. Egyes módosítások pusztán esztétikai értékkel bírnak (például a kocsi színe vagy a tükröződő ablakok), mások azonban (mint a motor, a váltó, vagy a kipufogó) jelentősen befolyásolják a menettulajdonságokat. Amennyiben maradt némi tőkénk, érdemes feljavítani, amit lehet. A képernyő jobb felső sarkában láthatjuk, mennyi kreditünk maradt, illetve az adott alkatrész megvásárlásával mennyit változik az autó teljesítménye. Ne költsünk el minden pénzünket, mert az ellenfelek kihívásához is kell majd némi tét.


Ha mindennel megvagyunk, guruljunk ki az útra és hívjuk ki az első versenyzőt. Összesen háromféle terepen mérhetjük össze tudásunkat: az első, legegyszerűbb mód a sima gyorsulási verseny (itt csupán az előre billentyűt kell nyomni), a második a külvárosi, hegyi út, ahol már a kanyarokra is ügyelni kell, a harmadik, rengeteg lóerőt igénylő pályának pedig csak egy izmosabb járgánnyal vágjunk neki. Van még egy negyedik lehetőség is a pénzkeresésre, ez maga a lowrider mód, ahol a hidraulikával felspécizett verdával mutathatunk be különféle mutatványokat -- vagy a zene alapján kell az iránygombokat időben lenyomni, vagy amolyan freestyle stílusban kápráztathatjuk el a közönséget az ide-oda mozgó, pattogó négykerekűvel. Az utcán az ellenfelek maguktól jelentkeznek küzdelemre, de magunk is választhatunk valakit rangunknak és teljesítményünknek megfelelően. Érdemes megjegyezni, hogy egy legyőzött komát később újra ki lehet hívni, igaz, csak kisebb összegért.

Ha egy adott kocsival már nem tudunk feljebb lépni és elegendő pénzt szedtünk össze, bátran térjünk vissza az autókereskedésbe, és cseréljük le egy erősebb típusra. Ár alapján ugyan középkategóriásnak számít, de nekem a Caddie-ből sikerült a legtöbb lóerőt kihoznom. Amellett, hogy minden alkatrészből érdemes a legdrágábbat megvenni, szenteljünk figyelmet a helyes differenciálmű-beállításra is, értékes másodperceket nyerhetünk vele. Egy-egy éles verseny előtt lehetőségünk van letesztelni, mennyit változott a teljesítmény. Amennyiben nagyon fej-fej mellett haladunk, meg lehet próbálkozni az ellenfél leszorításával, ám egy menet alatt összesen három alkalommal koccanhatunk, utána újra a startvonalnál találjuk magunkat.

Az utak (kis)királya

Jómagam remekül szórakoztam a Lowrider Extreme (más néven Ride’em Low) végigjátszása alatt, ám számos oka van, amiért ez a játék nem lesz szélesebb tömegek sikerjátéka. Az első szembeötlő probléma a grafika, az ugyanis némileg puritánra sikerült. Sajnálatos módon a járgányok nem törnek, még csak meg sem karcolódnak, hiába csapódunk a korlátnak kétszázzal. Változó időjárási körülményekre, esetleg látványos átvezető videókra nem számíthatunk, és szerintem elég csúnya a játék által használt betűtípus is, nem is beszélve a közönség ábrázolásáról a lowrider-arénában. Az éjszakai versenyek elengedhetetlen kelléke, a zászlót lengető miniszoknyás lány sajnos szintén kimaradt. Többszemélyes összecsapásra sincsen lehetőség, a karriermód mellett csupán bemelegítő köröket futhatunk, mely a játékkal való ismerkedésben segíthet. Az aláfestő zenék különösebb nyomot nem hagynak a játékosban, kellő jogok birtokában passzolt volna, ha felcsendül a Cypress Hill Lowrider című nótája.

Zavaró, hogy a versenyek előtt nem tudunk semmit a kihívó fél autójának a teljesítményéről, csupán utólag, ha már legyőztük. Az sem lehetett volna elképzelhetetlen, hogy nem csak pénz jár a nyertesnek, hanem adott esetben az ellenfél kocsiját is elnyerhetnénk -- ezzel megelőzhető lett volna, hogy fillérekért versenyezzünk régebbi alakokkal. Szerencsétlen megoldásnak tartom azt is, hogy a kereskedésben a rendelkezésre álló 12 autónak mindig csak a felét találjuk meg; ha végre megvan a pénz a kiszemelt verdára és kinézünk a telepre, előfordulhat, hogy csak második-harmadik alkalommal tudjuk megvenni, amit szeretnénk.

Mindezektől függetlenül nem egy rossz próbálkozás a játék, de egy picivel több odafigyelést a készítők részéről megérdemelt volna még. Az ezeréves Street Rod továbbra is etalonnak számít ebben a műfajban -- mindazonáltal egy második részt szívesen látnék a lengyel srácoktól.