Fekete porhüvelyként feltápászkodva először önmagunk megtalálásával bíz meg minket a oneoreight és a Team EARTHWARS közös alkotása, mielőtt megvetnénk a lábunkat eleinte megtévesztően élénk és színes, de hamar komor arcát is megmutató világában. Egy éves korai hozzáférés után ugyanis a Lost Epic végre készel áll, hogy teljes pompájában nyissa meg titkoktól, halálos csapdáktól és ellenfelek hordáitól hemzsegő kapuit a játékosok előtt.
Az istenek a fejükre estek
A rövidke bevezetés során kiderül, hogy Sanctum háború szabdalta vidékeit barangoljuk be kalandjaink során. Nem éppen biztató módon ezt a világot még a régi istenek is hátrahagyták, a helyükre pedig újak érkeztek – Pantheon of Six –, akik kényelmesen berendezkedve kialakították saját kis birodalmaikat, és a kiválasztottakat oltalmuk alá vették. Persze nem kapott mindenki meghívást a mézesbödönhöz, például a játékosok irányította karakter sem, ahogy halálunkra várva, a The Perishing néven emlegetett kitaszítottak egyikeként rójuk a kietlen vidékeket. Azonban végül úgy döntünk, hogy szembeszállunk az istenekkel és kiharcoljuk szabadságunkat.
Nagyjából ennyi körítést kapunk a sztorihoz az itt-ott elkapott párbeszédek mellett, melyhez igazán mutatós, kézzel rajzolt grafika, és a fantáziavilág hangulatát remekül megidéző dallamok társulnak. A koncepció, a látvány és a megoldások miatt a Lost Epic sok tekintetben a Dark Souls-sorozat és a Vanillaware-játékok (Dragon's Crown, Odin Sphere) érdekes elegyének érződik, ahogy eleinte erőtlen gyalogként vesszük vállunkra a világ terhét, és nézünk szembe kérdés – és többnyire nyílt válaszok – nélkül elképzelhetetlen borzalmaival. A hasonlóság nemcsak inspirációként érhető tetten, de konkrét tárgyakban, helyszínekben és más elemekben is, a játékmenetről már nem is beszélve.
A szerteágazó, zónákra bontott térképet 2D-s stílusban bebarangolva egy erősebb és egy gyengébb támadást – no meg a kitérést – kombinálva kell megpróbálnunk túlélni a fogakkal, kardokkal és egyéb eszközökkel ránk rontó veszedelmeket. Természetesen lehetőségeinkhez, vagyis a rendelkezésre álló nyersanyagok és a lelkek szerepét betöltő anima mennyiségéhez mérten felszerelésünket is fokozatosan fejleszthetjük, cserélhetjük. A harcokban emellett a fegyverek típusonként eltérő, és körülöttünk drónként keringő varázskezünk képességeit is bevethetjük, ahogy a zsebünkben lapuló különböző főzeteket és tárgyakat is. A fegyverek különleges csapásainak bevetését érdemes jól időzíteni, ugyanis ellenfeleink sárga előjelzésű technikáit remekül háríthatjuk velük, a pirosak elől viszont már csak a kitérés jelent menekvést. A célzott és kellően kitartó kaszabolással állóképességüket megtörve egy látványos, és igencsak fájdalmas sorozatot is bevihetünk ellenfeleinknek.
Előbb vágj, aztán kérdezz
Anima felhasználásával a tábortüzek szerepét betöltő szobroknál szintet léphetünk, amiért képességpontok ütik a markunkat. Ezeket passzív képességekre és státuszpontjaink növelésére szórhatjuk el karakterünk vaskos kötetének oldalain, amiknek tartalmából bizonyos mérföldkövek elérésével, vagy épp adott ellenfelek legyőzésével egyébként játék közben is megnyithatunk jó párat. Emellett némi jutalom reményében mellékküldetéseket és az utunkba akadó NPC-k megbízásait is elvállalhatjuk, lazításként kedvünkre horgászhatunk az erre az alkalmas pontokon, fogásunkból és tarsolyunk emberi fogyasztásra alkalmas tartalmából pedig a tábortüzeknél egy kiadós vacsorát is összerittyenthetünk magunknak. Ha valahol nem boldogulnánk, akkor akár legfeljebb két játékost is segítségül hívhatunk.
A Lost Epic alapvetően egy érdekes koktél, amibe érdemes belekóstolni, még ha néhol kissé ízetlennek is érződik. A látványra nem lehet sok panaszunk, még ha nem is üti meg a Vanillaware szintjét, és igazából a játékmenet is szórakoztató – legalábbis egy ideig. A különböző fegyvertípusok, képességek, helyszínek és egyebek ellenére ugyanis a harcok – részben az összecsapások gyakorisága miatt – igencsak monotonná válnak, amin az sem segít sokat, hogy az ellenfelekből is jó pár visszaköszön újrahasznosítva, kicsit eltérő gúnyában. Igazság szerint gyönyörű és a maga módján ötletes a Lost Epic, de persze vannak hibái és hiányosságai, valamint nem is kifejezetten eredeti. Viszont még ezeket figyelembe véve is érdemes lehet adni neki esélyt, főleg a soulslike műfaj/2D-s akció-RPG-k rajongóinak. Különösen, hogy az árazása is egész barátira sikerült.
