Tényleg csak a rend kedvéért: a játék nem rúgja ki a Diablo szabta tér oldalát, itt is megyünk, hentelünk, egyre durvább szörnyek hulláiból egyre durvább tárgyakat, ruhákat és fegyvereket nyerünk, míg végül le nem fejezzük az utolsó renitens rosszarcút is, és el nem kezdjük az egészet újra – egy szinttel nehezebben. A grafika szerintem tetszetős, bár nem nélkülözi a hülye megoldásokat sem. Teljes három dimenziót kapunk, foroghatunk, ráközelíthetünk, csakhogy a többnyire nagy számban támadó ellenfelek megkövetelik a minél távolabbi nézőpontot – őrült pech, hogy így lépten-nyomon lombkoronák, tetők és kupolák takarják ki a lényeget. Távolsági harcra beállított karakterrel nehéz belőni az arany középutat, mert ha túl közelről nézzük, akkor nem látjuk a távoli célt (ami ugye elég baj), ha meg felmegyünk madártávlatba, akkor a motor csak egy kisebb foltban „metszi meg” az aktuális plafont – így megint csak a cipőnk orráig látunk el. Amire nem lehet panasz, az a hang. Egyszerű, de nagyszerű zene, és dögös effektek: nagyszínpad, nagyszínpad!

Mixtológia

Az intróban láthatjuk, ahogy egy kámzsás alak rosszban sántikál, bemegy a sivatag közepén álló piramisba, afféle inverz Dumbledore módjára egy pisszenés nélkül gyújt tüzet a kandeláberekben, majd hadovál és sátánian kacag. Első blikkre a játék alapötlete, a négy ókori mitológia keverése is furcsa, hiszen hogy kerül a görög harcos a skandináv télbe, mit keres egy azték Európában, pláne egy angol New Yorkban? A titok nyitja az, amit a fejlesztők meglehetős nagyvonalúsággal non-lineáris játékmenetként reklámoznak: a választott karakter először a saját világának problémáit oldja meg, és amint lenyomja a személyre szabott főnököt, máris választhat, hogy azték tollas kígyókat, skandináv jegesmedvéket vagy görög nőket szeretne-e gyilkolni a továbbiakban. Ha mind a négy helyszínt kibelezzük, megnyílik az ötödik, az időn túl helyet kapó terület – még jó, hogy ez sem hasonlít a Diablo II-re.
 

Csak mint a diszkóban

Karakterek: Egyiptomi varázsló

A tűz, a sötétség és a vihar erejének ura, nem mellesleg múmiák sietnek a segítségére.

Ré: A napisten a tűz hatalmát adja nekünk - egy tűzlabda mindig jól jön.

Széth: A gonoszság istene a sötétség erejét használja fegyverként - ez színtiszta fekete mágia.

Hórusz: Az ég istene a mennyek erejét adományozza követőjének - senki sem örül, ha hatalmas villámok csapkodnak körülötte.

A játékmeneten látszik, hogy a hangsúly a pörgős szeletelésen van. Egészen újszerű például a karakter élet- és varázserő-pontjainak regenerálódása: egyrészt persze van a szokásos, gyógyitalos megoldás, harc közben is kortyolhatunk, illetve ami a lényegesebb, hogy ha van időnk kicsit nyugodtan állni, a piros és kék csík pár pillanat alatt visszaszalad magától is. Eleinte ez kicsit csalásszagú volt, de aztán rájöttem, hogy egyszerűbb ez, mint állandóan a faluba teleportálni egy újabb hordónyi löttyért. Az akció folytonosságát biztosítja a jobb felső sarokban elhelyezett radar is, mely az aktuális küldetés helyes iránya mellett a környéken ólálkodó szörnyek pontos helyét és mennyiségét is mutatja – nincs is más dolgunk, mint odanyargalni, és szétcsapni köztük.

Deus ex macheta

Karakterünk fejlődésének két jellemzője van, egyrészt a szokásos erő-ügyesség-intelligencia-satöbbi, másrészt áldozhatunk az isteneknek is (karakterenként háromnak), akik cserébe mindenféle remek képességgel ruháznak fel minket. Lefordítva ez annyit jelent, hogy a képzettségfa és a specializáció külön rendszert kapott, a tapasztalati pont egynegyede megy az aktuális istennek, akik közt a városokban található szentélyben váltogathatunk. Ha már arra járunk, ne felejtsünk ajándékot vinni a választott égi tüneménynek, főleg a ritkább tárgyaknak örülnek. Mielőtt furán néznétek, hogy de akkor miből lesz pénz: egyrészt lesz a hétköznapi cuccok eladásából, másrészt nem kell pénz: a hatékony felszerelést mindig a hulláktól kapjuk.

Agent Smith

A féktelen öldöklés azonban nem elhanyagolható mennyiségű tárgyat eredményez, amivel csak-csak kezdeni kellene valamit. Itt jut szerephez kovács barátunk, aki immár nem egyszerű kereskedő, hanem igazi mesterember. Segítségével mindent alkotóelemeire szedhetünk, és ezeket kombinálva az eredeti tárgyak legjobb tulajdonságait egyesíthetjük (természetesen csak egyező kategória esetén). Ha kalandjaink során speciális alapanyagra bukkanunk, akkor azzal ötvözhetjük a kardokat és páncélokat, sőt (nagy újdonság, kapaszkodni), rúnákat is kovácsoltathatunk a fegyverekre.

DiabLoki

Kicsit többet vártam, valószínűleg a nemzetközi felhajtásnak köszönhetően, amit vagy egy éve csapnak a Loki körül. Ez sem lett a műfaj messiása, de jó próbálkozás: én már tudom, mivel húzom ki a Diablo háromig. (A Civilizationnel, he-he...)