Loadout teszt

Nem bennetek van a hiba, ha nem ismerős a fentebb említett brigád, a texasi Edge of Reality (EoR) ugyanis főleg portolással foglalkozik, fejlesztőként a Loadout mellett csupán a Pitfall-sorozatot és a The Incredible Hulkot jegyzik. Igazi „bedolgozós” alvállalkozókról van tehát szó, akik nem mellesleg elég elborultak is, a Loadoutot elnézve legalábbis gyanítom, hogy a lányok-srácok legalább annyit röhögtek a játék hegesztése közben, mint amennyit én egy jól sikerült in-game darabolás után.

Móka az űrbányában

A Loadout ugyanis a kompetitív halálosztás mellett a mókára-kacagásra helyezi a hangsúlyt: képi világában leginkább a Team Fortress 2 komikus és a Borderlands sci-fis vonalán szórja a golyót és a halálsugarakat. Nem ez persze az egyetlen metszéspont a Valve F2P-nehézsúlyújával, történetből ugyanis a Loadoutnak sem jutott sok: a hepaj egy isten háta mögötti űrbányában zajlik, ahol három karakter, a tökös Axl, az izomköteg T-Bone, és az ellenállhatatlan (?) Helga kel birokra egymással – de hogy pontosan miért, az sem játék közben, sem a hivatalos oldalon nem derül ki. F2P online shooter esetén ez mondjuk annyira nem nagy érvágás, a hangsúly úgyis a meccseken és a fegyvereken van, ezzel pedig az EoR is tisztában volt, olyannyira, hogy a Loadout középpontjában teljes mértékig a kezünkben dolgozó lőszerszámok állnak – a mordályainkat ugyanis saját magunk rakhatjuk össze!

Mutasd a flintádat, megmondom ki vagy!

A szisztéma alapját egy brutálisan szerteágazó technológiai fa képezi, amellyel fegyverünk majd minden elemét testre szabhatjuk. Bár a halálosztók négy fő kategóriába sorolhatók (ólmot szóró karabély, rakétákat lődöző páncélököl, acélgömböket köpködő impulzuskarabély, vagy aranyló sugarat szóró energiafegyver lehet az alap), azokon túl bármely platform olyan szinten átalakítható, hogy igen nehéz olyan játékossal összefutni, aki a miénkkel azonos lőszerszámot markolászna. Válltámasz, irányzék, cső, tártípus (vagy az energiafegyvereknél a hűtés fajtája), a tüzelési módozatot befolyásoló elsütőbillentyű – mindből van vagy 5-8 típus mindegyik platformhoz. Még a torkolatot elhagyó lőszert is megpiszkálhatjuk: a normál kinetikus sebzést elektromos- vagy tűzsebzésre, illetve támogatói feladatokat ellátó gyógyító- és tuninglőszerre cserélhetjük (utóbbival társaink sebességét és ugrási magasságát dobhatjuk meg), az impulzus- és rakétafegyverek esetén pedig a meghajtás és a detonáció módja is teljesen átállítható. Kellő tőke esetén tényleg csak a képzeletünk szab határt: ugyanabból a karabélyból a megfelelő alkatrészekkel éppúgy csinálhatunk gyújtólövedékeket okádó golyószórót, mint elektromos sebzést osztó távcsöves puskát, rakétavetőnk hagyományos rakétákat, pattogó gránátokat, vagy épp tapadóaknákat szórhat, sugárfegyverünk pedig egyaránt lehet támadófegyver, illetve a TF2 medic gunjára hajazó támogatóflinta (utóbbi esetben még a konkurenciához hasonló Übercharge is elérhető).

Mondanom sem kell, hogy az alkatrészek kioldásával nincs vége a mókának, az elérhetővé tett és fegyvereinkben használt alkatrészek ugyanis (karakterünkhöz hasonlóan) a meccsek alatt XP-t gyűjtenek, adott mennyiségű tapasztalati pont összegyűlése esetén pedig új szintet vásárolhatunk számukra. Ez minden esetben valamilyen hasznos bónusszal jár, a csövek esetén pl. javuló pontossággal, a válltámaszoknál jobb stabilitással, és így tovább.

Nem a fegyveralkatrészek persze az egyedüli elemek, amik helyt kaptak a szerteágazó fejlődési fán: a mordályok kiegészítői mellett külön gombbal aktiválható kütyüket is szüretelhetünk róla, melyek játékstílusunknak megfelelően a kiosztott sebzés megdobásában, vagy épp ellenlábasaink átejtésében segíthetnek. Telepíthető lövegtornyot, személyi pajzsot, repesz- és gyógyítógránátokat, a TF2-ből ismert álcázóberendezést, vagy épp robbanócsapdával szerelt kamu elsősegélydobozokat vehetünk. Ekkora kínálatot még egyetlen játékban sem láttam, szóval tényleg le a kalappal az EoR előtt, ezen a téren nincs fogás a Loadouton.

Rutinos tűzharcok

Maga a játékmenet ellenben már más tészta, ott ugyanis a program a kötelezőt hozza, sem többet, sem kevesebbet. A nyolcfős arénákban 4-4 katona eshet egymásnak a stílus jól ismert játékmódjaiban (bár apróbb meglepetések mindegyikben vannak). A Blitz a King of the Hill helyi megfelelője, a Death Snatch pedig a CoD „Kill Confirmed” játékmódjának itteni változata (azaz pontot csak akkor kapunk, ha felvesszük a lelőtt ellenfelek által eldobott ampullákat – e módozat egyébként botokkal kitöltött kooperatív módban is elérhető). A Jackhammer a CTF helyi verziója, míg az Extraction egy gyűjtögetős VIP-játék, melynek során a kijelölt játékosnak ásványi anyagokat kell gyűjtögetnie, miközben a többiek feladata az ő megvédése.

Nagy meglepetéseket tehát a játék itt nem tartogat, érdekesnek egyedül a kompetitív menüből elérhető Annihilation hat, ami voltaképp a fenti módok keveréke. A játék célja ekkor az ellenség bázisának megsemmisítése, amit úgy érhetünk el, ha összegyűjtünk 10.000 pontot (ez a Blitz, a Death Snatch, és a Jackhammer módok szabályainak megfelelően történhet), majd azt követően ellopjuk opponensünk kalapácsát, túltöltjük azt a saját bázisunkon, visszarohanunk vele a másik fél főhadiszállására, és szétzúzzuk az ottani generátort. A többi módozattal szemben az Annihilation így erős taktikázást követel, szóval publikus meccseken nem is élvezni annyira – mindenesetre, ha három cimborával állsz neki egy menetnek, remek köröket lehet tolni vele.

De milyen a bányagép?

Technikai téren a Loadout szintén igen jól szerepel: az irányítás kézre áll, a gépigény baráti, a grafika tökéletesen megállja a helyét az F2P-kategóriában, a képi világ pedig, bár le sem tagadhatná a Team Fortress 2 behatását, mégis stílusos (és meglepően véres – bőven ömlő vörös testnedv és brutális csonkolások tarkítják az egyébként mókás összecsapásokat). A hangok és a zenék szintén rendben vannak, hozzák a kötelezőt, de ahogy a cikket körmölöm, egy dallam sem jut eszembe, ami a fejemben maradt volna.

Free-to-play játék okán természetesen ezúttal is muszáj kitérnünk a mikrotranzakciós vonulatra, amivel viszont nincs gond: a Spacebux néven futó prémium valutával egyrészt (jól sejthető módon) a meccsek után kapott XP-t és pénzt bikázó boostokat vehetünk, másrészt pedig karaktereink testre szabására verhetjük el (a ruhatár egyébként kifejezetten gazdag, simán hozza a Saints Row- és GTA-féle sandboxok kínálatát). Szerencsés döntésnek tartom ezt, mivel így a csóri játékosok nem kerülnek érezhető hátrányba a fizető vájárokkal szemben – arra mindenesetre készüljön fel mindenki, hogy a turiban elég húzósak az árak: Axl Alienst parodizáló „space marine” készlete például 14-15 eurónyi aranyba fáj, de simán elverhet akár 40-50 eurót is az, aki mindhárom karaktert át szeretné öltöztetni.

Fegyverbe!

Kifejezetten kellemes free-to-play belépőt tudhat magáénak az EoR: a rivaldafénybe állított fegyverkraftolás tényleg meglepően mély, a játékmenet szolid (ámde nem különösebben eredeti), a mikrotranzakciós vonulat nem biztosít zavaró előnyöket a kövér pénztárcájú játékosoknak, a képi világ pedig (bár erősen érezni rajta a TF2-es behatást) kellően vicces és komolytalan ahhoz, hogy ne szívjuk mellre, ha lerobbantja az arcunkat (vagy a végtagjainkat) egy spirálisan repülő, repeszekre szakadó, tűzsebzéssel megbikázott pattogórakéta. Néhány plusz pálya, játékmód és pár új karakter persze nem ártana, de ez szinte minden frissen elstartolt F2P-játékra áll. A lényeg, hogy mókás kis programot rakott le a csapat az asztalra, amit minden netharcosnak nyugodtan merek ajánlani.