A Yakuza (immár Like a Dragon) játékok 2005 óta vannak jelen a játékipar egy eldugottabb szegletében, és azt gondolná az ember, hogy szépen lassan azért elkezdenek kifulladni ezek a címek. Ehhez képest egy éven belül három epizód is érkezett/érkezik: idén februárban landolt az Ishin! remake, most itt van Kiryu Kazuma visszatérése, és jövő februárban jön a fősodor újabb része, az Infinite Wealth (ami a nyolcadik rész, de közben meg az új éra második epizódja is egyben... ki érti ezt?). Szóval mondhatni, elég szép időszak ez a rajongóknak, de a széria is részről-részre képes javulni, és pont annyira megújulni, hogy ne érződjön feltétlenül ugyanannak a játéknak, mint az előző felvonás. Sokak számára monoton lehet a téma, de néha több kreativitást lehet találni ezekben, mint sok más nyugati, de akár keleti alkotásban. Persze nem könnyítik meg a ráfüggést, mivel mai alanyunk is egy évtizedeken átívelő kaland folytatása, amihez szükség van az előző részekhez, hogy igazán értékelje az ember – de mit is nyújt pontosan Kiryu-chan legújabb ámokfutása?
Soten Bori néni máglyarakása
A sztorit tekintve természetesen a hatodik rész után járunk, ahol is Kiryu véglegesen (gondoltuk akkor) visszavonult a "yakuzásditól", és afféle intézője lett a Daidoji névre keresztelt politikai árnyékhadseregnek. Furán hangzik, de ez a leginkább megfelelő szó rájuk, még ha a játék során próbálják is árnyalni a témát (érted, árnyalni az árnyékot). Ők intézik a piszkosabb melókat, speciális bevetéseket, és ez picit sem tűnik jobbnak vagy tisztességesebbnek, mint mondjuk a Tojo klán, esetleg a jelenlegi alvilágot irányító Omi szövetség. Főszereplőnk sem örül annyira a helyzetének, de mindezt az általa alapított árvaház biztonságáért teszi, szóval az egyik főbb sztorivonal ez. A másik a titokzatos Kastély (Castle) nevezetű teherszállító hajónak álcázott Las Vegas-jellegű csodák palotája, aminek vezetőjével kerül Kiryu (álnevén Joryu) konfliktusba. A Kastély mellett a főbb helyszín ezúttal Sotenbori lett, ami szintén nem újdonság, de kevésbé agyonhasznált, mint Kamurocho. Viszont a legutóbbi részekben behozott Isezaki Ijincho is tiszteletét teszi egy rövid kis küldetés erejéig. Ilyen téren nincs nagy újdonság, ez a rész nagy százalékban egyfajta gyökerekhez való visszatérés, ami bizonyos szempontból jóleső érzés, és látni fantáziát a döntés mögött, de közben mégis azt érezheti a játékos, hogy kellett volna valami komolyabb újítás – de ezt majd jövő februárban úgyis megkapjuk!
Suszter, hajléktalan, yakuza, kém
A harcrendszer is a régi gyepálás, annyi különbséggel, hogy most bejöttek a kütyük. Hasonló a két Judgment-játékhoz, de azért nem annyira fajsúlyos a téma. Harcok közben lehet drónokat idézni, amik... nekimennek az ellennek? Oké. Cigarettának álcázott bombákat lehet hajigálni, Kiryu cipőjébe rakétameghajtást pakolhatunk, és ezeket természetesen jópézé’ fejleszteni is javasolt. Jobban hangzik, mint ahogy működik, de értékelem a próbálkozást. Talán a legfontosabb ilyen eszközünk a Pók névre keresztelt valami, ami lényegében Pókemberhez hasonlatos mozdulatokat enged meg öreg harcosunknak. Nyilván nem fogunk lengedezni össze-vissza, inkább csak játékmeneti szempontból alapból elérhetetlen helyeken heverő tárgyakat lehet ezzel berántani, illetve a harcok közben tudjuk hajigálni, esetleg megkötözni ellenfeleinket. Emellett a harcot felesleges részletezni, olyan amilyen lenni szokott: vagy szereted, vagy halálosan unod.
A hetedik epizódhoz hasonlatosan fontos tematika a hajléktalanság, de most erre egy konkrét mechanika is épül, aminek az Akame Network nevet adták. Akame egy fiatal lány, akit a játék korai szakaszában ismerünk meg, és egy afféle hajléktalanokból álló információs hálózatot épített ki. Ezt a hálózatot kell Kiryu-val segíteni, fejlesztgetni, és ezáltal juthatunk Akame pontokhoz, amiből képességek vehetőek, meg mindenféle egyéb jóság. Invesztálhatunk is bele pár millió yent, amivel extra bónuszokhoz juthatunk, mondjuk gyakrabban dobnak pénzt az agyonvert ellenfelek, vagy kevesebb pontra lesz szükség a képességek fejlesztéséhez. Ez már csak azért is jó, mert ezek mellett a pontok mellett yenbe is kerül, hogy Kiryu táposabb legyen. A pontok Sotenbori utcáin található "random" mini küldetésekből esnek, amik többnyire annyiból állnak, hogy "fotózd le nekem ezt, fotózd le nekem azt", de sosem ennyire egyértelmű. Kapunk még olyan mini küldiket is, amikben az adott járókelőnek kell beszerezni valami tárgyat, kaját, akármit, esetleg be kell öltözni fura szerkókba, hogy felvidítsunk egy nyolcéves kisiskolást, és ehhez hasonló kis színes bolondságok. Az Akame hálózaton keresztül juthatunk hozzá a rendes mellékküldikhez is (kvázi mint a Judgment-játékokban, amikor elvállalunk egy ügyet), szóval itt nem kell a városban flangálni ezek megtalálásáért.
Yakuzátonyra futottunk?
A Kastély maga sok szórakoznivalóval kecsegtet – az első és legfontosabb a kolosszeum. Igen, ez is szerepelt már korábban ilyen-olyan formában, de talán itt az eddigi legjobb és legélvezetesebb ez a ketrecharcolás. Többféle verzió van, azokon belül mindenféle kihívások, tömeges csatajelenetek, és mindenféle ínyenc betegállatság, ahogy azt már megszokhattuk. Ezen a helyen is fontos lépdelni felfelé a ranglétrán, nemcsak az Akame Hálózaton belül, hiszen Kiryu minél több rajongóval rendelkezik, annál több részéhez fér hozzá az álcázott szerencsejáték paradicsomnak. Itt lehet a főhőst mindenféle göncökbe öltöztetni: végre valahára testreszabható a kinézete is, még ha nem is lehetséges végtelenségig pimpelni, de van pár szélsőséges idiótaság, amik mindig jól jönnek. Egyébként maga a játék meglepően mérsékelt az ökörségek terén, sőt, talán az egyik legvisszafogottabb Yakuza-játék, ami valaha készült.
A legnagyobb problémám talán ezzel az egésszel, az az újdonságok hiánya. Egy rakás tennivaló akad (bár még szerintem ezen a téren sem eresztették el magukat a készítők annyira, mint más esetekben), de ezek nagyon nagy része olyan, ami korábbról már ismerős lehet. A szokásos minijátékok jelen vannak (karaoke, golf, biliárd, SEGA Arcade), de a lányokkal való randizás, vagy mondjuk inkább úgy, hogy luxusprost... akarom mondani, hostessekkel való flörtölgetés is visszatért, ezúttal valódi lányokkal. Értem ezalatt azt, hogy valós, élőszereplős felvételeket használtak ezekhez a jelenetekhez. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó döntés volt, mert néhol egészen kellemetlen a helyzet, de abban viszont biztos vagyok, hogy sokan ezt kifejezetten díjazzák majd, ilyen-olyan okokból kifolyólag, amibe nem biztos, hogy illene belemennem. Szóval a játék tartalmilag sem nyújtja az átlag szintet, de még igazi újdonságok is csak elvétve kerültek bele.
Ez az epizód a régebbi részek fényében fürdőzik, ami talán már megfakult annyira, hogy ne legyen kiemelkedő. Hiába a nagyszerű, csavaros történet, érdekes alaphelyzet, egy rakat cameo, meg utalás, picit zavaró a játékmenetbeli visszalépés, cserébe még a sztori is egy jó 10-12 óra alatt végigpörgethető. Habár azt hiszem, a Lost Judgment után mondjuk minden visszalépésnek érződhet. Nagyon örülök, hogy visszahozták a kiskocsi versenyeket (Pocket Circuit), és konkrétan megint elvertem erre annyi órát, hogy szégyellem bevallani, de ha objektíven állok hozzá a játékhoz, akkor kellett volna még pár ötlet és pár komolyabb mechanika mögé. Pont, ahogy máskor szokták. Ettől függetlenül a rajongóknak kötelező, jó érzés újra az öreg bőrébe bújva csapatni. Találkozunk februárban, amikor is újra ránézhetünk Ichiban történetére... ja, és Kiryu is ott lesz!
