Néha egy fejlesztőcsapat annyira komoly ígéreteket tesz készülő játékával kapcsolatban, hogy azonnal kételyeim támadnak, egyáltalán lehetséges-e mindezt jó minőségben összehozni. És gyanakvásom sajnos gyakran bizonyul jogosnak, bár a Fable például remek kaland volt, attól függetlenül, hogy nem lett 100 éves tölgy az eldobott makkból, és a No Man's Sky is jó lett… pár évnyi frissítés után. Főleg utóbbi eset jutott eszembe a Legends of Ellaria kapcsán, a béta utolsó és a megjelenés első napjaiban.
Marty Stue kalandjai
A Legends of Ellaria lényege, hogy a fejlesztők beleraktak mindent, amit szeretnek a játékokban. Főszereplőnk egy birodalom feje, akit ellenségei már majdnem legyőztek, de ekkor egy portálon átlépett egy másik világba, hogy ott erőt gyűjtsön. Ennek érdekében koronás főként kezdetben le-fel rohangál, például fát gyűjteni a hatalmas mezőkön, vagy barlangokból kitakarítani a pókszerű idegeneket. Ezt teheti TPS és FPS nézetben is, használhat kardot, íjat, többféle varázslatot. Vagy éppen követőket, akiket minimálisan ebben a nézetben is irányíthat, de RTS-re váltva jobban átláthatóvá válhatnak a nagyobb csaták. Mellesleg falvainkban is átválthatunk RTS-be, hogy úgy építsünk a nekünk tetsző helyekre, mivel birodalmi nézetben az istenadta nép dönti el, hova kerülnek az új házak. Birodalmi nézetben viszont könnyebb irányítani a falvakat, ahogy hősünket is így küldhetjük felfedezni az újabb helyszíneket. Viszont a küldetések teljesítéséhez vissza kell váltanunk „akciónézetbe”, hogy beszélgethessünk a karakterekkel, harcoljunk, gyűjtögessünk satöbbi-satöbbi. És ki tudja, talán idővel lóverseny is lesz benne, meg a birodalmi focicsapatot is menedzselhetjük – hátha valakinek pont ezek hiányoznak.
Mindez ugyan kissé melósnak hangzik, de egyben érdekesnek is. Csak éppen egy óriáscég kiemelt stúdiójának kellene dolgoznia rajta pár évet, hogy kezelhető és élvezetes legyen a rengeteg váltás. Persze óriáscég ritkán vállal ekkora kockázatot (pedig a Ubisoft-féle tucat-homokozók felváltására remek lehetne valami hasonló). Nem túl meglepő tehát, hogy a Legends of Ellaria egy olyan apró stúdió szerelemgyereke, amely nagyjából 9 éve kezdett bele a játékba, majd 2015-ben vitte Kickstarterre, és 2017 óta igyekszik tökéletesre csiszolni. Az eddigiek nem éppen lelkes hangneméből sejthető, hogy nem igazán sikerült.
Íriszt bezárni!
Nem akarok nagyon rugózni az egyes gyengeségeken és problémákon, de úgy általában a Legends of Ellaria minden egyes eleméből süt valami alapvető kidolgozatlanság és lepukkantság, szakkifejezéssel: jankység. Ami nem feltétlen gond, elvégre rengeteg játék akad, aminek van 1-2 gyengébb vagy akár kínos eleme, de mégis szórakoztató, ha azon sikerül túllendülni. Itt azonban egyszerűen nem találtam olyan elemet, vagy 5-10 percet, amitől ne éreztem volna magam kellemetlenül.
A jó hír, hogy nem azért, mert boltban vett elemekből gyors meggazdagodásért összerakott szemétről van szó (akkor legalább élvezettel cincálnám szét). Sokkal inkább az volt az érzésem, hogy nagyon lelkes amatőr fejlesztők munkáját látom, akik valamiért a legalapvetőbb játékmechanikákat sem látják át teljesen, vagy éppen meg akarták reformálni a saját ötleteikkel, netán túl sokat hallgattak egy-két támogatóra, akire nem kellett volna. Ennek eredménye, hogy minden egyes elem gyengébb, furcsább és zavarosabb, mint azt a jobb indie címektől megszoktuk. Van, ami csak egészen kicsit, van, ami brutálisan. A képek nem igazán tudják visszaadni a teljes „életérzést”, de azért talán sikerült megörökítenem 1-2 pillanatot, ami miatt az első pár óra, pontosabban a mentett állásom szétesése miatt újrakezdett néhány óra után már nem bírtam rávenni magam, hogy tovább próbálkozzak.
Jövőre veletek ugyanitt
Ha ez az állapot a korai hozzáférés indulása lenne, azt mondanám, ígéretes játékról van szó, ami bár kicsit sokat vállal, de hátha sikerül néhány éven belül élvezhető szintre hozni az eredményt. Azonban több mint három év EA után ez az állapot elkeserít. A netes értékelések, sőt a béta verzió támogatóinak véleménye alapján lesz, akinek annyira bejön ez a féltucat műfajt felölelő alapötlet, hogy lazán figyelmen kívül hagyja a játék minden hiányosságát. Én egészen biztosan nem tartozom közéjük, akármennyire is próbáltam megszeretni. Csak annyit ígérhetek, hogy évente visszanézek, hátha a most felpörgő frissítések célt érnek. Addig jobb, ha mindenki inkább az egyes zsánerek klasszikusaival üti el az idejét.
