Míg a nagy, AAA kategóriás címek mögött ma már nem ritkán fejlesztők százai állnak, addig az indie szcénában még az sem számít meglepőnek, ha egy-egy játékot mindössze egyetlen ember készít el. A közelmúltban is akadt erre nem egy példa, gondoljunk csak a Bright Memory - Episode 1-ra, az Axiom Verge-re vagy a Stardew Valley-ra! Ezeknek a játékoknak a sorát erősíti az idén áprilisban megjelent Leaf is, hiszen a játék mögött álló fejlesztőstúdió, a Simondtd, valójában csak egy embert takar. De vajon mire elég egyetlen fejlesztő a mai világban?
Kalandozás minimálban
A Leaf lényegét tekintve egy akciójáték, melyben a felfedezésen van a hangsúly. Az enyhén szólva is minimalista történet szerint két párhuzamos világ a szétesés szélére sodródott, egy igen nagyhatalmú medúza pedig pont minket bíz meg az áldatlan állapot helyrehozásával. Azonban tőle csak feladatot kapunk, útmutatást már nem, így azt már nekünk magunknak kell kitalálnunk, hogy egész pontosan mihez kéne kezdenünk.
Mint az a fenti sorokból is kiderül, a program itt bizony nem fogja a kezünket, mindenre saját magunknak kell rájönnünk, általában a környezet felderítésével. A Leaf világa egyetlen egybefüggő pálya ugyanis, ahol általában különböző kapcsolók aktiválásával, esetleg ellenfelek szétverésével tudunk tovább haladni a célunk felé, melyről az elején maximum csak sejteni tudjuk, hogy pontosan mi lehet az. Elveszni azért nem fogunk: a legtöbb szituációban nincs olyan sok választási lehetőségünk, így a tapasztalataim alapján úgy is gond nélkül rá lehet lelni a továbbjutást jelentő ösvényre, ha csak kóborlunk a pályán, és megnézünk minden érdekesebbnek tűnő dolgot.
A pályán szétszórva továbbá monolitokat is találhatunk, ezek fix mentési pontként funkcionálnak, sőt, még az életerőnket is újratöltik, ha felkeressük őket. Nem árt azonban csínján bánni a használatukkal, hiszen minden egyes mentés után az addig már legyőzött ellenfelek is újjáélednek.
Harc minimálban
Bár a fenti sorok alapján a Leaf egy kifejezetten kellemes és hangulatos indie címnek tűnhet, azonban sajnos a kalandozás és felfedezés mellett helyet kapott még egy apróság a játékban, mely hajlamos hazavágni az amúgy ígéretes összképet, ez pedig a harcrendszer. A Leaf világában az előrehaladáshoz ugyanis sokszor öntudatra ébredt robotokon kell keresztülverekednünk magunkat, az összecsapások lebonyolítása pedig meglehetősen fapadosra sikeredett.
Az alap meglehetősen egyszerű: bal egérklikkel tudunk odavágni az ellenfeleinknek, a space segítségével pedig kitérhetünk az ő támadásaik elől. Csakhogy az irányítás elég körülményes, így nagyon nehezen tudunk a támadásainkkal eltalálni bárkit is, a kitérés pedig túlságosan rövid hatótávú, így az ellenfelek sokszor akkor is eltalálnak, ha használjuk. Némi öröm az ürömben, hogy a harc egyáltalán nem kötelező, sőt, elég könnyedén elkerülhető. A legtöbb ellenfelünk ugyanis lassabb nálunk, és sokszor nem is érzékel minket, így a főellenfelek kivételével gyakorlatilag mindenki mellett el tudunk rohanni, még csak nagy ügyesség sem kell a mutatványhoz.
Játék minimálban?
Mindent összevetve a Leaf egy hangulatos és érdekes indie cím, pofás grafikával és a felfedezésre épülő játékmenettel, melyet sajnos visszahúz a fapados harcrendszere. Így elsősorban csak azoknak tudom ajánlani, akiknek a trailer alapján bejön a hangulata, esetleg szeretik a nagyobb önállóságot megkövetelő, a felfedezést a középpontba emelő címeket.
