Tíz éve, hogy a nagy múltú Law & Order tv-sorozat első játékadaptációja megjelent, s habár a program nem aratott osztatlan sikert, 2005-ig összesen három folytatás jelent meg hozzá a Legacy Interactive fejlesztésében. Hét évnyi szünet után idén a kalandjátékairól híres Telltale támasztotta fel a sorozatot, a tőlük megszokott epizodikus formában, azonban az első részek után számunkra nem világos, hogy mi szükség volt erre.
Ez nem egy játék
Ha valaki nem lenne képben a Law & Ordert illetően, akkor egy bűnügyi sorozatról van szó, ahol a néző egyaránt betekinthet a nyomozók és az ügyvédek (konkrétan a vádat képviselő ügyészek) munkájába. Nincs ez másképp a játékban sem, ahol minden egyes epizód egy adott bűneset körül forog. Első körben a rendőröket „irányítva” kell megtalálni az elkövetőket, majd a második menetben az ügyészekkel kell elérnünk, hogy a bíróság elítélje a begyűjtött rosszarcúakat.
Sokszor leírtuk már, hogy a mai kalandjátékok már csak árnyékai a műfaj nagyjainak, és inkább beszélhetünk interaktív moziról, mintsem valódi kalandról, és ez hatványozottan igaz a Legacies-ra is. Szinte a teljes program statikus háttér előtt álló, általában mellmagasságban mutatott karakterek beszélgetéséből épül fel, és néhány bizonyíték begyűjtésén túl semmi más dolgunk nincs, mint, odafigyelni arra, hogy mit mondanak az egyes szereplők, majd az így begyűjtött információk segítségével a megfelelő irányba kell terelnünk a játék 95%-át kitevő párbeszédeket.
Sok beszédnek sok az alja
A nyomozás (a sok kihívást nem tartogató bizonyítékbegyűjtésen túl) a szemtanúk, érintettek és gyanúsítottak kihallgatásából áll, lehetőségünk van kérdéseket feltenni, és a diskurzus során a program rendszeresen rákérdez, hogy hiszünk-e a beszélgetőpartnerünknek, igazat mond-e, megegyezik-e a mondandója a korábban elhangzottakkal, stb. Minden egyes kérdésre igen vagy nem lehet a válasz, ha jól döntünk, akkor a korábban szerzett infók alapján alá is kell támasztani a választásunkat, ha pedig mellényúlunk, akkor a játék felír nekünk egy fekete pontot (3-4 ilyen után pedig kezdhetjük elölről az egész jelenetet). Ha tényleg odafigyelünk a részletekre (és kellő angoltudás birtokában vagyunk), akkor a nyomozós rész igen gyorsan elvezet minket a gyanúsítotthoz, akit aztán könnyen sarokba szoríthatunk, és jöhet a tárgyalás, a játék egyetlen érdekesnek nevezhető része.
Tiltakozom!
A bíróságon egyrészt lehetőségünk van kérdéseket intézni a tanúkhoz/vádlottakhoz (újfent csak a korábbi infók észben tartása a lényeg), másrészt a megfelelő pontokon tiltakozhatunk a védőügyvédekkel szemben. Nem elég azonban közbeszólni (objection), a feltett kérdések alapján azt is meg kell határoznunk, hogy miért (szóbeszéd, inzultálás, befolyásolás, vita, stb.) szakítottuk félbe az ellenfelünket. Ha jól végezzük a dolgunkat (mind a tanúk kikérdezése, mind a tiltakozás során), akkor a bíróság mérlege felénk billen, ha viszont elbénázzuk a tárgyalást, akkor az ítélet a vádlottnak fog kedvezni. Mindezt egy kis mérleg jelzi a képernyő tetején, és ha a nekünk kedvező zöld mező telik meg, akkor lehetőségünk van a lehető legzordabb ítéletet összehozni a vádlott számára, ha viszont egyre inkább pirosba hajlik a mutató, akkor be kell érnünk egy enyhébb büntetéssel (vagy akár felmentéssel). Habár a játék szinte végig lineáris, a tárgyalások kimenetelét befolyásolhatjuk, az egyes ügyeknél a teljesítményünktől függően vádalkut köthetünk, vagy eljuthatunk egészen az esküdtszéki ítéletig is. Van tehát némi szabadság a játékban, akár többször is nekifuthatunk az esetnek, végigzongorázva az egyes lehetőségeket, azonban mindez csak leírva hangzik jól, a valóságban rendkívül monoton és előre kiszámítható ügyeken kell átverekednünk magunkat, miközben a kezünk szinte végig meg van kötve, és nem csinálunk mást, mint kérdésekre válaszolunk felugró (kifejezetten csúnya) ablakok segítségével.
A játékélmény tehát minimális, kevés logikával és kis koncentrációval pikk-pakk letudhatjuk a párbeszédeket, ráadásul a körítés is kopottas, a Telltale játékmotorja felett már rég eljárt az idő, a környezet mindenhol jellegtelen, a karakterek kidolgozatlanok, grafikailag az egész játék össze van csapva. A bűnesetek se nem egyediek, se nem izgalmasak (pedig van egy átívelő szál is), és hiába változtathatunk az egyes ügyek végkimenetelén, a sótlan, és az interaktivitást teljesen mellőző játékmenet miatt szinte biztos, hogy senkinek nem lesz kedve újra belevágni a nyomozási és tárgyalási procedúrába. Habár a cikk írásakor még csak az első pár epizód érhető el a teljes évadot kitevő hétből, de annyi már most biztos, hogy a Law & Order nem éri meg az érte kért nagyjából 6000 forintot, még a legnagyobb sorozatrajongóknak sem.
