Gyuri PC-n is ijesztget
A mester
George Andrew Romero (akinek az imidzséhez hozzátartozik a gigantikus szemüveg) az 1968-as, még fekete-fehérben felvett Night of the Living Deaddel indította el az egész zombis érát, azóta a számtalan részt, remake-t és klónokat megért sorozat tovább dübörög, hiszen 2009-ben jön a Holtak Szigete, és szerintem utána sem esti meséket fog írni Mr. Romero.
A vidék nyugalma (?)
A játék története hasonlít a filmekéhez. Egy egyszerű embert alakítunk, nevezetesen Jacket, a farmert, akire ráillik az „átlagamerikai” jelző. Egy kis farmon él vidéken, unalmasan tengeti napjait, ám egy nap az udvarán megjelenik egy meglehetősen gyanús viselkedésű ember. (Már ha gyanúsnak lehet mondani, azt, hogy mereven egy helyben áll az udvar közepén). Jack elhatározza, hogy megnézi, mit akar a jóember, ám hamar kiderül, hogy az idegen nem fog válaszolni, inkább csak meg akarja enni hősünket. Mivel Jack nem akarja magát az étlapon látni, előkapja a padlásról a rég használt puskáját, előkotor a sufniból kaszát-kapát, és kezdődik a túlélésért folytatott harc! Eleinte csak a szomszéd földeken, kukoricásban, nem sokkal később pedig a városban is meg kell állnunk a helyünket az életünkre törő járkáló hullákkal szemben, míg végül eljutunk a körzeti „Egyetlen reményünkhöz”, az Élők Városába, ahol a címben említett Fiddler's Green felhőkarcoló megtisztítása után mondhatjuk, hogy túléltük a poklot.
Az ásótól a gépágyúig...
A túlélésünket pedig jó pár kedves és szimpatikus eszköz fogja segíteni. Többek között ilyen a sárga-piros színkombinációban pompázó tűzoltófejsze, az ólomcső, sportkedvelőknek baseballütő és golfütő, Molotov-koktélok, a forgótáras revolver, shotgun, és az elmaradhatatlan (ám ócska) redneck fegyver, a Winchester-puska – sőt, az egyik pályán még egy forgócsöves minigunt is kezünk közé kaparinthatunk (yikes!). A fegyverek grafikája korrekt, az animációk is rendben vannak, habár számomra érthetetlen, hogy egy állítsa szerint halálra rémült ember miért tölti úgy a puskáját, mint egy akcióhős…
Kicsit a realitás ellen szól az is, hogy míg közelharci fegyverből egyszerre csak egy lehet nálunk, emellett elfér rajtunk 2 pisztoly, 6 gránát, 3 Molotov-koktél, shotgun, géppisztoly és mesterlövészpuska. Ha erre a készítők jobban odafigyelnek, sokkal komolyabb lett volna a játék: választanunk kellett volna a fegyverek között, annak tudatában, hogy melyikhez találhatunk több lőszert. A történet során két helyszínen (a rendőrségen, illetve az Élők Városában) gyakorlatilag mindenhez több, mint elég lőszert találunk, a többi helyen kissé ritkábban. Szükség is lesz erre, ugyanis a játék sebzési mechanizmusa eléggé szeszélyes. Olykor mellkaslövés hatására lerepül a zombi feje, máskor 3-4 fejlövés után is boldogan vicsorog ránk. Említésre méltó még a sebzési modell végtagokra vonatkozó része is: az élőholtak lábait és kezét lelőhetjük/lecsaphatjuk, ilyenkor természetesen lassabbak lesznek, vonszolják láb nélküli testüket, vagy csapkodnak előrefelé, hátha még elkaphatnak minket..
...mikor egy asztal is elég lenne
"I know kung-fu!"
Kis „easter egg”-et találhatunk a szomszédunk házában, a 3. pályán. Egy sötét szobában van egy könyvespolc, amin egy Zombie Kung-Fu könyvet találunk. Nem jelzi a játék, de felvehetjük, és innentől David Carradine-t megszégyenítő módon csaphatjuk le a zombikat, mókás hangeffektet kíséretében.
Tetézi a bajt, hogy az MI besokkol, amint az ellenségeknél magasabb ponton helyezkedünk el, például felugrunk egy asztalra. Ilyenkor a szerencsétlenek vagy egy helyben állnak és bámulnak, vagy pedig körbe-körbe járkálnak. Egyszerűen szánalmas. Pedig van itt nekünk négykézláb mászó, fejszét cipelő, vagy éppen szétrobbanó és/vagy minket leokádó zombi, mind ugyanúgy megtéveszthető egy asztalra ugrással vagy egy törhetetlen ajtóval...
Mindig kell egy barát
A játék során négy élő emberrel találkozunk: a kórházban egy dokival, egy katonával, az Élők városát vezető Mr. Kaufmannal, illetve egy Otis nevű elítélttel. Egyik sem nőhet igazán a szívünkhöz, ugyanis az első három komával maximum fél percig vagyunk együtt, egy átvezető erejéig. Kivétel ez alól Otis, akivel együtt irthatjuk a zombikat két pályán keresztül, melyek elve ugyanaz: alkalmi partnerünk szalad lent, mi pedig fedezzük a távolból. Kis színt visz a játékba, bár nem annyira forradalmi ötlet. Természetesen nem lövök le nagy poént azzal, hogy Otist megharapják és minket kér meg, hogy végezzük be a sorsát, mivel „nem akar olyan izé lenni”. Ismét jó jelenet – bár az, hogy két fejlövés után is tovább könyörög, az már nem kicsit durva.
Hogy nézel ki?
Nos, a grafikát a mai csodákkal természetesen nem ér összehasonlítani, így nézzük meg a 2005-ös évet! A Doom 3, Far Cry, Half-Life 2 már egy éve megjelent, tehát elkezdődött a next-gen korszak. Így már érthető, hogy szúrja a szemünket az Unreal 1 (!) motorral hajtott meglehetősen steril és szürke környezet. Ebben a kategóriában is a játék eleje a legjobb rész. A naplemente, az első pár zombi még úgy-ahogy jól néz ki.. de utána talán csak a demóban is látott színház lesz említésre méltó. A kettő között a 70-es éveket idéző hotelek, gusztustalanul berendezett szobák, és dögunalmas csatornarendszer (ez utóbbi kétszer is). Speciális effekteket nem nagyon láthatunk a játékban, egyedül talán a zombik kinézete miatt kaphatnak a fejlesztők vállveregetést, de a sok ismétlődő skin miatt ezt is hamar abbahagyjuk. Azt meg végképp nem értem, hogy kerül egy városba ennyi punktarajos fiatal...
Reszket a fülem...
A horrorjátékok másik kritikus pontjához érkeztünk, a hangeffektek és zenékhez. Ezen a téren a játék egész jól teljesít, kiválóak a zombik hörgései, ahogy csapkodnak a földön, a négykézláb közlekedő élőholtak hangos csattanással ütik ki a szellőzőrácsokat, majd ropogó ízületekkel megindulnak felénk. Az itt-ott található rádiókból baljós híreket hallhatunk, ez is ad valamennyit a hangulathoz. És a zene… Romero 70-es és 80-as évekbeli klasszikusaihoz hasonlít ezek többsége, de vannak szimplán hétköznapi hangokból összetákoltak, például csobogó víz és csilingelés keveréke. Így elmondva elég furcsán hangzik, de higgyétek el, félelmetes!
A kék sarokban pedig...
Multiplayer is van a játékban, nem is akármilyen! A szokásos (Team) Deathmatch és CTF mellett van egy Invasion nevű mód is. Ebben a játékosoknak egy kisebb helyszínen (metróállomás, farm, stb.) kell harcolniuk a hullámokban érkező élőholtak ellen. Ennek a módnak a legmókásabb része kétségkívül az Arena nevű pálya, ahol egy modern kori gladiátorharcba csöppenünk bele, CSAK közelharci fegyverekkel. Igazi partijáték lehet belőle, egyébként hosszú távon a kevés pálya és monotonitás miatt megunható ez is.
Összegzés gyanánt
Egy zombis játékban a hangulat a legfőbb szempont, azonban a többi játékelem építi fel azt. Ez a játék sajnos minden szempontból átlagos, illetve a sok elfuserált és átgondolatlan elem miatt olyan, amilyen. Jelenlegi állapotában esetleg a budget kategóriában, illetve a fanatikus zombirajongók körében szerezhet elismerést magának. Mellette szól, hogy ezidáig ez az egyetlen romerós zombis játék, és a maga kategóriájában egyedülálló, ugyanis zombis FPS túlélőhorror nem sok volt mostanában. Az első néhány pálya tényleg ott van a szeren, csak kár, hogy a többi elfeledteti velünk mindezt.
