Ezzel a felvezetéssel már elég sok reklámot láttam, ami különféle italokat, üdülést, vagy simán csak nosztalgiát árult. És tulajdonképpen most is utóbbi kettőről van szó, ugyanis a városi életbe és a feltörekvő számítástechnikai cégnél végzett munkájába belefáradt Meredith hazautazik gyerekkora kisvárosába, hogy átvegye a kézbesítői feladatokat, amíg szülei nyaralnak. A nosztalgiafaktor pedig abból ered, hogy mindez a nyolcvanas években történik.
Lékvárak helyett
A feladatunk egyszerű: minden reggel hétkor kezdünk a postán (remek nyaralás…), ahol beülünk a kézbesítőmobilba, hogy kiszállítsunk pár levelet és csomagot a kisvárosban, valamint a tó körül elszórt helyekre. Közben néhány emberrel beszélgethetünk is egy keveset, néha segíthetünk nekik ebben-abban, vagy egyeztethetünk valami programot délutánra. Este pedig többnyire izgalmas tévéműsor vagy romantikus regény vár minket. A kézbesítés valódi kocsikázást jelent, ami után még odasétálunk a megfelelő postaládához, vagy kivesszük a furgon csomagteréből a megfelelő helyre szánt küldeményt, és becsöngetünk vele – majd számomra érthetetlen amerikai szokás szerint csak lerakjuk az ajtó elé, ha senki nincs otthon. Ez kellemes, békés munka, jóformán nulla forgalommal az utakon, szép környezetben, de azért akad néhány teleport pontunk, ha túl lassú lenne a tempó. A beszélgetéseket szokás szerint 2-3 válaszlehetőség valamelyikével tudjuk előrébb gördíteni. Ami pedig az extra eseményeket illeti, a történet alakításában fontosabb elfoglaltságoknál tényleg összefutunk és elbeszélgetünk a szereplőkkel, a kevésbé lényeges eseményekről viszont pár mondatnyi felvezetés után hazateleportálunk, hogy nekilássunk esti fontos teendőinknek.
Ennyi is elék
A postás feladatok segítenek belerázódni a kisvárosi nyugalomba, a színes egyéniségek és régi ismerősök pedig ráerősítenek a hely varázsára. Másra azonban – spoilers, dear! – nem érdemes számítani. A játék egyetlen komoly feladata a 14 nap után eldönteni, visszatérünk-e régi éltünkhöz, vagy maradunk békés, álmos szülővárosunkban. Az ide vezető választások ugyan néha számítanak valamennyire, de sok teljesen zárt, apró kört eredményez, amivel alig egy sor változik a beszélgetések során. A fő karakterek miatt sem kell aggódnunk, ha nem vagyunk velük kimondottan ellenségesek – és ki tudja, talán még azt is kikanyarogná a program. Ennek kiderítése megnövelheti a játékidőt, mert a történet egyszeri végigvitele kb. 5-7 óra még úgy is, hogy a párbeszédeket nem tudjuk gyorsítani. Elsőre nem is érdemes, mert a szinkronszínészek többnyire kiváló munkát végeztek, de ismétléskor azért kissé idegölő mindent újra végighallgatni. Az újrajátszás esélyeit az olyan apróságok is rontják, mint például a lassú séta még „gyorsítással” együtt is, a viszonylag komoly, ám nem túl indokolt GPU terhelés, és főleg, hogy nem lehet megsimogatni a macskákat. 2021-ben!
Másrészt a hangulat sikerrel magával ragadott, bár ez betudható annak is, hogy nagyjából egyidős vagyok a főszereplővel, így a '80-as évek nekem is szép emlék, és örömmel láttam a hozzánk többnyire valamivel később begyűrűző filmek szerzői jogilag elfogadható verzióit. A grafika kissé darabos, de nekem bejött (bár a legtöbb figura szemét furcsán nagynak éreztem). A zene pedig – és ilyet ritkán írok – kimondottan tetszett. Remek '80-as évekbeli USA-kisvárosi összeállítás volt, vagy legalábbis olyan, amiről én így Budapesten elhiszem, hogy USA-kisvárosi lehetett egykor. Összességében jólesett ez a kis kikapcsolódás két háború, gyilkossági ügy meg világmegmentés között. Azonban a Lake eléggé rétegjáték, amin a hazai viszonyok között kicsit magas, 20 eurós (vagy Epicen 5520 forintos) ára sem segít. De akciósan azért érdemes lesz belenéznie annak, akit nem rettent el a játékmenet-lite kivitel.
