Ehhez a sikerhez azonban hosszú és nehéz út vezetett. A Square Enix két évtizeddel ezelőtt azon tanakodott, hogy hogyan tudna olyan játékot alkotni, amely megszorongathatná a Nintendo akkori üdvöskéjét, Super Mariot, aki a Nintendo 64-es résznél már minden irányba tudott futni. A gondolkodást felismerés, majd tett követte: a Final Fantasy és a Disney világának összemosása működhet, hiszen mindkettő remek címeket adott a világnak: a Final Fantasy 1987-ben mutatkozott be, Mickey egér pedig – aki a Kingdom Hearts történetében is fontos szerepet kapott – jóval korábban, 1928-ban. A Disney is áldását adta a projektre, a Kingdom Hearts sorozat első részének fejlesztése pedig 2000-ben kezdődött el, hogy a premierre két évvel később kerüljön sor: a játék siker lett, bármennyire is furcsának tűnt elsőre a crossover cím ötlete. Annál a karácsonynál az egyik legkeresettebb program a Kingdom Hearts volt az Egyesült Államokban, pár hónappal később pedig átlépte az egymilliós eladást a kontinensen. A pozitív fogadtatás és a zöldhasúak garantálták a folytatásokat, amelyek az évek alatt sorban jöttek. A gond csak az volt, hogy a részek nem egy platformra jelentek meg, a történetet a fő- és mellékjátékok mesélték el, így nehezítve azok dolgát, akik még a PlayStation rendszeren kezdték el a történetet, de valamiért nem rendelkeztek más gyártók konzoljaival.
A Kingdom Hearts 3-ról, a trilógia záródarabjáról már 2006-ban pletykálni kezdtek, de Nomura Tecuja, a sorozat kreatív direktora azt csak 2013-ban jelentette be hivatalosan, a várakozás pedig tovább folytatódott. Az évek teltek, az pedig nem csillapította a rajongók éhségét, hogy a rendező évente egyszer-kétszer közölte, hogy a játék még mindig készül… Nem, ez nem volt elég a rajongóknak. Ők Sorát, Rikut, Kairi-t, Donald kacsát, Goofy-t és Mickey egeret akarták látni, azokat, akiket az évek során megismertek és megszerettek. A késésnek azonban megvoltak az okai: a játék 2014-ben motort váltott, ezért a teljes kódot újra kellett írni. Azok, akik gyerekként játszottak először a Kingdom Heartsszal, mára felnőttek, és január végén megkapták az eposzi kaland konklúzióját.
Az események egyébként 2017-ben gyorsultak fel, egyre több videót és információt kaptak a széria elkötelezett rajongói, de aminek legjobban örültek, az a premierdátum volt. A 2018-as megjelenést persze nem sikerült tartani, a három hónapos késést azonban sokkal könnyebben vették a rajongók, mint a Square Enix azt, hogy a megjelenés előtt a játék jó néhány példánya kikerült a terjesztési láncból, erős fejfájást okozva ezzel a fejlesztő-kiadónak. A Kingdom Hearts 3 tizenhárom év fejlesztés után, január végén jelent meg, és azonnal elvarázsolta a játékosokat. A programnak két dolgot kellett teljesítenie: egyrészt választ kellett adnia a régen feltett kérdésekre, úgy, hogy a történet megfelelő módon záruljon le, másrészt pedig a játékmenetnek kellett elég újdonságot nyújtania, hogy az élvezetes és érdekes legyen. Bár nem sikerült mindkét feltételt maradéktalanul teljesítenie, a Kingdom Hearts 3-ra (KH3) megérte várni. Lássuk, hogy miért!
Egy második kulcsháború küszöbén
A Kingdom Hearts mindig is az elképesztően kiterjedt történetmeséléséről volt híres. Xehanort, Organisation XIII, Szívtelenek, Senkik, kulcspengeforgatók, sötétség birodalma, különböző idősíkokból jött karakterek – csak néhány fogalom, amik mind a Kingdom Hearts világának szerves részét képezik, és amelyek ismerete nélkül az új felvonás ugyanolyan sötétséget fog ültetni a játékba újonnan kostolók szívébe, mint amit Xehanort próbál a világra erőltetni. Ez elsősorban azoknak lehet gond, akik Xbox One-on játszanak, mert bár van egy pár perces összefoglaló, ez közel sem elég a Kingdom Hearts 3 történetének megértéséhez. Bizony, itt sajnos a Square Enix által megálmodott, kiterjedt világ nem szolgál a játék előnyére. PS4-en ugyan megjelent egy gyűjteményes kiadás, ami mindent tartalmaz, de azért elég súlyos elvárás egy második konzol vétele (esetleg egy rakás YouTube-videó átnyálazása) egy játék történetének megértéséhez…
Persze így is lehet, hogy azok is kurtán-furcsán fognak nézni, akik ismerik a sorozatot, hiszen a játék kezdetén több a mozgóképes be- és átvezető, mint maga a játék. Indítás után így rengeteg türelem kell az új felvonáshoz, de ha sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken, akkor a KH3 megmutatja azt, hogy miért lett sokak azonnali kedvence…
És hogy mit kínál a sztori? Xehanort és az Organisation XIII egy második Kulcsháború kirobbantására készül, de nem a háttérből szervezve az eseményeket, hanem nyíltan felfedve a célokat. Azonban a jók serege szétszóródott, a kedves, kékhajú Aquát elnyelte a sötétség, Mickey egér, Riku és a páratlan hármas, Sora, Donald kacsa és Goofy kénytelen külön utakon járni, egészen a végjátékig. A Kingdom Hearts mindig is egyértelmű üzenetet hordozott: nem szabad hagyni, hogy felülkerekedjen rajtunk a sötétség, mert csak így maradhatunk tiszták, fényesek. A harmadik részben ez talán még fontosabb, mint eddig bármikor, és ezt a főhősök is megtapasztalhatják, ahogyan világról világra utaznak, készülve a döntő összecsapásra.
Világok harca
A történet tehát hagy némi kívánnivalót maga után. Amiben viszont a Square Enix most sem tudott hibázni, az az egyes világok és konfliktusaiknak bemutatása, valamint a játékmenet tökéletesítése. Ez már az új generáció, így Twilight Town mellett hőseink olyan helyeket járnak be, mint Arendelle (Jégvarázs), Monstropolis (Szörny Rt.), az Aranyhaj és a nagy Gubanc királysága vagy éppen a Toy Box (Toy Story – Játékháború). Utóbbi pedig egy saját, vadonatúj történetet kapott, érdemes megnézni! És ez még csak a kínált világok kevesebb, mint fele, és ezeken sem lehet 20-25 perc alatt végigszaladni, hiszen mindegyiken temérdek tenni- és felfedeznivaló, no meg harc vár. Harc pedig van bőven, hiszen ez egy akció-RPG-platformjáték. Sorának és barátainak rengeteg ellenféllel kell megküzdeni hosszú utazásuk során. A küzdelmek valós időben zajlanak, tapasztalatot és néha más jutalmakat adnak, és a csapat összes tagja részt vesz bennük, nem beszélve az egyes világokon mellénk szegődő társakról. Utóbbiakra nagy szükség volt, hiszen a főellenfelek nagyobbak és erősebbek, mint eddig bármikor, és nem elég őket egyszer leverni, előfordulhat, hogy tucatnyi alkalommal kell padlóra küldeni egy titánt vagy más csúnyaságot, hogy végleg kidőljön. Néhány külföldi kritika a játék hibájának rótta fel, hogy az összecsapások egy idő után unalmassá válnak, de ez közel sem igaz!
Ez egyrészt köszönhető a Dream Drop Distance-ből visszatérő Flow Motion nevet kapott mozgásrendszernek, amivel még egy falon futva is le lehet csapni tucatnyi szívtelenre, méghozzá hihetetlenül látványos módon! Sora a levegőben ugrál, pörög, egyik ellenfélről a másikra szökken, kulcspengéjével halálos csapásokat mér mindenkire, majd a Flow Motiont aktiválva visszajut a kezdeti helyre. A másik ok pedig az, hogy a fejlesztők a kulcspengén kívül annyiféle támadási módot építettek be a játékba, hogy minden egyes harci helyzetre más és más megoldást tudunk alkalmazni.
Rengeteg ellenféllel kell egyszerre megküzdenetek? Aktiváljátok azt a kulcspengét, amellyel szabadjára engedhetitek Sora dühös énjét! Levegőből jönnek az ellenfelek? Vegyétek elő a dupla nyílpuskát, és támadjatok vissza azzal! És ez még csak a lehetőségek egy apró szelete. Persze előfordulhat, hogy egy-egy konkrét szituációban nem pont ezek az opciók fognak előjönni, de mindig lesz valami, ami kihúzhat az esetleges szorult helyzetekből. A szorult helyzet persze sok ellenfelet jelent egyszerre, ez pedig azzal jár, hogy nagy hirigek esetén a frame rate lecsökken, de egyébként a stabil 60 fps-t a játék lelkesen tartja. A másik következménye a tucatnyi résztvevővel rendelkező harcoknak, hogy a hősökből alig lehet látni valamit, különösen egy attrakció aktiválása esetén. Utóbbiak a leglátványosabb harci mozdulatok, de egyben a legnehezebben irányíthatók is. Képzeljetek el egy titán elleni csatát, amit úgy fejeztek be, hogy egy levegőben száguldó hullámvasút ülésébe pattantok, majd a feje körül repkedve sorozzátok meg, egészen a haláláig! Elképzeltétek? Tetszik a gondolat? Nos, akkor próbáljátok ki!
Világok varázsa
Ez persze egy Disney-játék, így nemcsak a harcok számítanak, hanem azok az érzések, élmények is, amiket évtizedek óta nyújtanak a mesék, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezeket pedig bőven adagolja a Kingdom Hearts 3. Egyik pillanatban Aranyhajjal táncolunk egy gyönyörű téren, a következőben már azt nézzük, ahogy szegény lányt csapdába csalja Nyanya Banya. Órákkal később egy gyárban lopakodunk, hogy elkerüljük a halálos lézersugarakat, aztán Olaf darabjait keresgéljük a hóban, utána hódeszkázunk, majd a Karibtengeren egy kalózhajót kormányozva próbájuk meg elkerülni az ellenséges ágyúk tüzét. Az aggodalom, a derű, a fülig érő mosoly váltja egymást folyamatosan, mi pedig csak nézzük a televízió képernyőjét, és azon gondolkodunk, hogy a Square Enix szakijai hogyan tudtak ennyiféle játékstílust ilyen tökéletesen összeilleszteni. Persze vannak olyan részek, amelyek kicsit gyengébben muzsikálnak, de az összkép még így is hihetetlenül pozitív.
A világok mindegyikének megvan a maga sajátos karaktere: Thébában a romokban heverő város után napsütötte területeken át vezet az út az Olümposz tetejéig, Arendelle hóval borított tájain egy lélek sem található, míg Port Royal kikötője tele van emberekkel, a védelmi toronyban pedig posztoló katonák tartják fenn a rendet. A játékban helyet kapott szereplők mindegyikének megvannak a jellemvonásai. Rexnek mindenre rá kell készülnie, Buzz Lightyear kételkedő típus, Anna csak a nővére miatt aggódik, Aranyhaj életének egyetlen célja, hogy kijusson a tornyából, és megnézze a lámpásfesztivált, Sora pedig, nos, ő gyakorlatilag ugyanaz a jellem maradt, mint amikor megismertük. A Kingdom Hearts 3-ra tökéletesen igaz a mondás, hogy minél többet foglalkozol vele, annál többet mutat meg magából, annál többet kínál. Bármikor úgy dönthettek, hogy kiszálltok a fő történetből, hogy egyéb – játékon belüli – szórakozás után nézzetek. Ez persze a Square Enix részéről fanservice, de tény, hogy remekül sikerült!
A tökéletes JRPG?
Nem, de nagyon közel áll hozzá. A Kingdom Hearts 3 egy csodálatos, több mint másfél évtizedes utazás végére tesz pontot, és teszi ezt úgy, hogy a történeten kívül másba nem igazán lehet belekötni. A Square Enix az évek alatt akkorára hizlalta a Kingdom Hearts világát, hogy csodának számítana, ha minden kérdésre választ tudtak volna adni. Ez nem is sikerült, az viszont igen, hogy a fejlesztők rengeteg műfajból válogattak, és az apró részeket olyan egésszé gyúrták össze, aminek jelenleg nincs párja. A Kingdom Hearts 3 egy csodálatos tiszteletadás a Disney és a Pixar közelmúltbeli, legjobb meséinek (ezt bizonyítja az egész tálalás – nézzetek csak a képekre –, a hangok összessége, a feledhetetlen zene), amit mindenki élvezhet, kicsik és nagyok egyaránt. Mert bár a gyerekekből idővel felnőttek lesznek, de a mesék iránti szeretet ezzel nem tűnik el, és ez így van jól. Felidézik a gyerekkor élményeit, amikor ezek tanítottak alapvető dolgokra: barátságra, szeretetre, a jó megtartására. Azok, akik nem ismerik Kingdom Hearts-sorozatot, gyakran nevezik azt komolytalannak, értelmetlennek, így nekik csak egy tanácsot adhatunk: próbálják ki, és meglátják, hogy a rajongóknak miért lett a kedvence a hosszú évek alatt.
Ők könnyek között fognak búcsúzni a Kingdom Hearts világától. Sorától, Mickey egértől, Donald kacsától, Goofytól és mindenki mástól. Egy hosszú és sikeres együttműködés végét jelenti a Kingdom Hearts 3, az pedig, hogy egyszer lesz-e még erre példa, a jövő ködébe vesző kérdés. Az viszont biztos, hogy Nomura Tecuja sorozatának a videojátékok dicsőségcsarnokában van a helye, méghozzá teljesen megérdemelten.
