A Nintendo egyszerűen nem tud hibázni, ha sorozatok feltámasztásáról, vagy teljes megújításáról van szó. A modern platformereknek életet adó Mario-szériának 1996-ban sikerült a lehetetlen, az, ami addig senki másnak: át tudták költöztetni a játékot a háromdimenziós térbe. Habár ez sem kis érdem, az igazán nagy teljesítmény a Metroid átszabása volt, elvégre ott szinte már a stílus is változott. Csakhogy a Prime tökéletesen működött belső nézetből is -- ilyen sikersorozat után pedig már senki nem lepődik meg azon, hogy a Kid Icarus visszatérése is fantasztikus lett.
A jövő hírnöke
Visszatérés, elvégre Pit, a Kid Icarus fiatal angyal-főhőse az 1991-es gameboyos rész óta pihent, és azóta sem érti senki, hogy miért is kellett két, nemcsak hogy jó, de kifejezetten sikeres fejezet után nyugdíjazni. Hiába azonban az eltelt évek, Pit mit sem öregedett, az Uprisingban is ugyanaz a nagyszájú, de szerethető, végtelenül jóindulatú kölyök, aki íjjal, baltával és fegyverek egész arzenáljával száll a felhők alá, hogy beleszóljon az emberek életébe, az istenek cselszövéseibe, csatlósaik világrongálásába. A játékban Pit már képtelen repülni, az első rész fő gonosza, Medúza pedig visszatért, hogy ismét megpróbálja az uralma alá hajtani a világot, bármi áron. A feladat tehát adott, de nem lesz egyszerű menet, hiszen Medúza az összes korábbi gonoszt visszahozta a sírból, így Pit lényegében a 25 évvel ezelőtti kalandjait éli át újra.
Sínen mentem meg a világot
Ám hiába hasonló a gerinc, a megvalósítás hajmeresztően más. A Kid Icarus annak idején oldalra scrollozós platformer volt, ezzel szemben a mostani nemcsak, hogy elszakadt ettől a kamera nézettől, de még a játékstílusát is megváltoztatta, sínen futó shooterként mesélve el az új történetet. Legalábbis részben, mert a rögzített mozgás és a célkeresztes lövöldözés csak az egyes fejezetek első felére vonatkozik, a landolást követően Pit gyalog, az irányítást a játékos kezébe adva folytatja, sorra győzve le az alvilág és más földek urait és hölgyeit. Ellenfelekből rettenetesen sok van, a több mint két tucat fejezet mindegyike összecsapással végződik. A kezdetben könnyen, pusztán pár lövéssel a padlóra küldhető ellenfelekből később egyre nehezebb, egyre változatosabb játékstílust megkövetelő mészárszék lesz, alakváltó vagy épp különleges támadásokat eregető rondaságokkal, nem éppen stabil, csapdákkal, szakadékokkal tarkított helyszíneken. A legyőzésüket segítő arzenál ehhez mérten változatos, sőt, egyenesen gigantikus. Nem elég, hogy menet közben, a nagyobb ellenfelek is kidobják magukból az újabb és újabb íjakat, baltákat, puskákat és ágyúkat, de a pályák során szerzett szívekből még vásárolni is lehet, sőt, a megszerzett cuccok fuzionálása sem jelent akadályt. Utóbbi lényegében két, akár teljesen szélsőséges darab kombinálását jelenti, létrehozva ezzel egy harmadik, különleges tulajdonságokkal bíró eszközt.
Katonák voltunk
Hogy épp melyik is a leghasznosabb, azt általában az dönti el, hogy Pit milyen típusú ellenfelekkel néz szembe, illetve, hogy mennyire fejlett, hiszen nem csak a fegyverek változtathatók, de az éppen aktív képességek is. Ez jelenthet életerő-visszatöltést, extra sebzést, bombát, különleges ugrást, aktívabb golyókerülgetést, szinte bármit -- már az is egy külön játék, hogy az ember megtalálja a jó egyensúlyt a képességek terén, hiszen erősen korlátozott, hogy egyszerre mennyi is lehet aktív. Külön érdekesség továbbá, hogy a nehézségi szint egészen egyedi módon skálázható: minden pálya elején te magad határozhatod meg, hogy mekkora kihívást is szeretnél. Minél magasabbat, annál több szívet szerezhetsz.
Problémát csak az irányítás okozhat, amely a levegőben, a sínen futó részeknél még tökéletesen megállja a helyét, de a földön már gondot okozhat az egy érintőképernyőre rakott, szinkronban mozgó kamerával és célzással. Ennél már sokkal fájóbb -- jelen esetben szó szerint -- a bal analóg kar és a bal ravasz folyamatos használata, mert pár perc is elég ahhoz, hogy az embernek intenzív kézfájdalmai legyenek, így hosszútávon kizárólag a játék dobozában található állvánnyal lehet elkerülni a bajokat. Ez azonban a circle paddel kombinálva már olyan monstrumot csinál a gépből, amit csak egy hajszál választ el az öntudatra ébredéstől és az emberiség leigázásától. De megéri: a Kid Icarus remek folytatás, kiváló játék, amely a még mindig kissé szegényes 3DS kínálat legjobbjai közé sorolható -- vagy épp lőhető, ha épp a közelben van Pit íja!
