Épp ezért volt izgalmas, hogy a Dreamcast/PC vonalról indult Kao the Kangaroo most, 2022-ben visszatért, és méretes bokszkesztyűjével a képernyőre csap. Az eredeti fejlesztők keménymagja jött vissza a Tate lengyel gárdájának formájában, és a csapat arra adta a fejét, hogy a kengurus kalandot a modern kor követelményeinek szintjéhez igazítsa. Ha nem is egy teljes újrafeldolgozásról van szó, sokkal inkább úgy lehetne mondani, hogy egy teljes rebootot kapunk az első és második Kao-játékokból ismerős részletekkel.
A kor követelményeihez való igazodás sikerült is, meg nem is – ahogy a népmesében mondják. Pofozkodó barátunk egész korrekt látványt kapott, ami Unreal-alapokon áll. A tesztelt verziónak köszönhetően például Xbox Series konzolon éles és részletes grafikával, kellemes színpalettával és animációval találkozhatunk. A látvány természetesen nem törhet, mondjuk, egy új Ratchet babérjaira, de nem is kell neki. Az előző generáció átlagos színvonalát hozza, bárkit pillanatok alatt vidám hangulatba ringat, és emellett kedves figurákat, jól kinéző környezetet prezentál. A gyerekek is elégedettek lehetnek a Kao vizuális stílusával, amit simán oda lehet tenni egy-egy átlagos CG mese mellé.
Viszont a játékmenet tekintetében csak ott maradtunk valahol a 2000-es évek elején. A Kao the Kangaroo nem tud és nem is akar többnek látszani annál, mint amit mondjuk, az első Jak-játék, vagy a sok PS2-es ugrabugra felmutatott. Egy relatíve lineáris, egyszerű, de jól felépített platformjáték áll össze szemeink előtt, amely pont ugyanolyan jól esett volna 2002-ben egy CRT tévén, mint amilyen jól esik most, húsz évvel később, egy méretes OLED kijelző előtt ülve. A pályák felépítésében nincs semmi szájtátós csavar, a mechanikák sem újítják meg a platformerekkel kapcsolatos elképzeléseinket, de a figyelmet végig fenntartva, változatos keretek között, dukát érmék ezreit gyűjtögetve zajlik a móka – ami sajnos egy kicsit túl hamar véget is ér, hogy megint mondjak valami rosszat a jó tulajdonságok mellé.
Kao-nak a kaland során a mágikus kesztyű sztoriját és édesapja elvesztésének történetét, illetve annak kirakósát kell darabról darabra összeillesztenie, közben pedig a klasszikus platformjáték-biomokat járjuk be, a tengerparttól a sziklás barlangon át a téli terepekig. A sztori kicsit zagyva, és a környezet kultúrákat összemosó stílusának keveredése is furcsa, de a bohókás hangulat és a mindent átjáró felhőtlen stílus ezeket gyorsan feledteti. A karakter mozgatása és az ugrabugra is jól működik, nemcsak funkcionálisan. Kao lépéseiben és támadásaiban van dinamika, bár az Arkham-lite tömegbunyók annyira egyszerűek, hogy ezeket nyugodtan kihagyhatták volna a készítők. A nehézség egyébként nem magától értetődő. A játékban bőven vannak magasabb kihívást jelentő részek, de semmi teljesíthetetlen feladatot nem kínál a Kao the Kangaroo; így – ahogy mondani szokás – a gyerekek is belevághatnak.
A Kao a tökéletes példája egy hétpontos játéknak. A közepes szinttől jobb, de nem mer és nem is akar többnek látszani egy jól csúszó, kicsit kopottas 3D platformernél. Nyáridőre épp jó figyelemelterelés lehet a hónapok óta húzódó Elden Ring-végigjátszásunk mellett.
