Ugyanis mikor első, Kinect Joy Ride nevű inkarnációja kijött 2010-ben, a legtöbben azt mondták rá: "hm, micsoda remek játék, ha nem lenne köze a Kinecthez még élvezném is"! Nem meglepő, mozgásérzékelőkkel autóversenyezni szerintem csak annyira jó ötlet, mint Kinecttel vasalni. A kinecttelenítés tömeges igényét érzékelve született meg a sima Xboxos Joy Ride Turbo, hátha tényleg jobb lesz így. És az lett. 

Nem mindegy, hogy jobb, vagy jó is

Ha már játszottál a Kinectes verzióval, akkor semmi újat nem mutat a Turbo. Ha nem, akkor a Mario Kartot képzeld magad elé, csak itt a saját avatarod ül majd a járművekbe, a pályák pedig vagy a vadnyugat, vagy Ázsia hangulatát idézik meg. A Microsoft általában jól hozza a rajzfilmes stílust, a látvánnyal itt sem lehet problémánk, illik a komolytalan, vidám, színes miliőhöz, ami a motorzúgás hátterében felcsendülő, változatos dallamokkal együtt szerethető környezetet teremt. 

Az alap tehát remek, de mi a helyzet a játékélménnyel? Nos, realitásra természetesen nem szabad számítani, a kocsik egy marék asztalra dobott gumicukor fizikai adottságaival rendelkezve pattognak a kanyonok és bonsai fák között. Az irányítás nem örökölt sokat a Kinecttől, automata gyorsulás helyett folyamatosan nyomva kell tartani a gázt, a levegőben a két stickkel tudunk trükkös forgásokat bemutatni, a kézifék gombbal pedig driftelhetünk. Elég standard felállás, de jól passzol a játékmechanikához, ami maga sem Nobel-díj gyanús találmány. 

Bármely játékmódban rójuk a köröket, közös pont bennük hogy a stuntok, vagyis trükkök (driftelés, ugratás közbeni pörgés) bemutatásáért járnak pontok, melyek feltöltenek egy kis csíkot a képernyő alján. Ezt a felgyűlt nitrót pár másodperces, lökésszerű gyorsításokra lőhetjük el, amit verseny közben taktikusan fordíthatunk előnyünkre. Amúgy a stuntok kábé kimerülnek az autó előre vagy oldalra forgatásában, ami közben a kormány mellől kiugró avatarunk az üléstámlába kapaszkodva lóg a levegőben - aranyos, de lehetett volna cifrázni.

Gyorsulás és trollkodás keveréke

Közös még a könnyed, de pusztító arzenál is, amivel versenytársaink lassításának legkevésbé sportszerű módjait valósíthatjuk meg. A versenyek alatt felvehető, kérdőjellel ellátott ládák előreküldhető rakétától a hátrahagyható aknáig sokféle fegyvert és bónuszt rejtenek, ezekkel értékes másodperceket, végső helyezésünket befolyásoló előnyt szerezhetünk. 

Egyetlen választható járgánnyal kezdődik minden, így az igény az új masinák megnyitására igencsak sürgető. Ezt kissé furcsán oldották meg - minden új autóhoz három darab alkatrészt kell begyűjteni, ezt megjelölt ládák rejtik, melyek a pályák titkos részein, az útról letérve lelhetők fel. Ám sajnos az összetartozó alkatrészek az összes játékmód pályáin vannak szétszórva! Vagyis lehet, hogy egy bizonyos modellhez rég megtaláltad a kereket, de a motorja még a teljes Championship végigtolása után is hiányzik. Szóval szemfülesség, mázli és kitartás egyaránt kell egy-egy gép megnyitásához, az összes, vagyis 45 létező modell kinyitása pedig nevetségesen sok időt és erőfeszítést igényelne… 

Márpedig a Championship Series, vagyis az alap körbe-körbe vezetős autóversenyzés csak a kezdet. Az unikumnak szánt rész a Stunt Park, egy nagy és részletgazdag sandbox helyszín, ami felszedhető érmékkel és trófeákkal egészül ki a versenyhez képest. Itt az egymásba érő alagutak, ugratók, gyorsítómezők, félcsövek és más, trükkös mutatványokat lehetővé tevő pályaelemek várnak, rengeteg felvehető alkatrésszel. Remek szórakozás ez az agyatlan, szabad száguldás egy darabig, hisz az egyetlen cél a pályánkénti 40 trófea begyűjtése. Ám a gyűjtögetés itt is hamar irreálisan időigényes, frusztráló feladattá válik. A második Stunt Park megnyitása engem már fel sem csigázott.

Van baj Kinect nélkül is

Versenyezhetsz még önmagaddal is (vagyis az óra ellen) egy harmadik játékmódban, akár a végtelenségig róva a köröket az általad választott ringben. Nem tudnám ötlettelenséggel vádolni a pályadizájnt, ám az összesen 10 különböző helyszín már az első bajnokság közben (ami után még kettő van, melyek nehézségben térnek el) unalmassá válik. 

És itt is van a Joy Ride Turbo mételye, hogy bár a tartalom benne annyira nem kevés, viszont közel sem elég szórakoztató ahhoz, hogy megérdemelje újabb órák beleölését, miután egyszer-kétszer kipróbáltuk. Ezen még a 4 fős lokális, vagy 8 fős online multi sem segít. Rá kell jönnünk, hogy ami nem volt kiemelkedő a tévé előtt kalimpálva, az hiába jobb, nem lett instant klasszikus kontrollerrel sem - közkívánat ide vagy oda.