A hazai sci-fi fogyasztók zöme előtt gondolom nem ismeretlen a Holdról támadó űrnácikat felvonultató Iron Sky, a cirka hatévnyi munka után tavaly moziban és optikai adattárolókon támadó filmet ugyanis már készítése alatt erős hírverés övezte (olyannyira, hogy a 7,5 millió eurós büdzséből majd egy millát végül a rajongók dobtak a hadikasszába). Ennek tükrében a visszafogott mozis szereplés és a (finoman szólva) vegyes fogadtatás kissé csalódást keltő volt, a lehúzó kritikák pergőtüzét pedig a játékváltozat sem kerülte el, a Reality Pump adaptációja ugyanis épp olyan kihagyott ziccer lett, mint celluloid nagy testvére.
"Machines we are sending to the skies"
Ez főleg azért zavaró, mert a felütés a játék esetében is remek, az ISI ugyanis perspektívájában a Freelancert, akció közben pedig a Conflict: Freespace játékmenetét eleveníti fel. A sztori a film vége felé játszódik, azon űrcsata alatt, amelyből a nagy vásznon zavaróan keveset látni – bár az ütközet több fejezetre osztott, a játék ténylegesen egyetlen pályán, egyetlen küldetés alatt játszódik, a fő cél pedig annak megakadályozása, hogy a Hold felől érkező náci űrflotta elemei elérjék a Föld légkörét (bár van rendszeresen frissülő és változó feladatlistánk is).
Névtelen, ámde nagy dumás főhősünk természetesen a földi flottát erősíti, a játék során pedig a haderő majd összes űrhajóját kezelésbe vehetjük némi Untertasse-darabolásra. Ilyen téren az ISI-vel nincs gond, ausztrál könnyűbombázóval, dél-koreai elfogóvadásszal, vagy épp állig felfegyverzett kanadai (!) csapásmérővel vethetünk véget az Endlösungnak, a gépek tűzerőben és sebességben kellően eltérnek egymástól, akárcsak a holdnácik Föld felé igyekvő flottarészei -- a képlet persze egyszerű, vadászszázad ellen nyilván elfogóval megyünk, kilométeres aszteroidákat és/vagy csatahajókat pedig rombolóval és atomtöltettel zúzunk porrá. Az akció ezt leszámítva egyszerű, mint az űrszemét: a térképen a Földhöz legközelebbi csapathoz ugrunk, szétlövünk mindenkit, akit a HUD pirossal jelez, és felkapjuk a náci járgányokból konvertált űrszemetet, amit aztán valamelyik űrállomáson eladva feltápolhatjuk az éppen hajtott vas pajzsát, tűzerejét, sebességét, és így tovább.
"We come in peace!"
Mindez jól is működik az első két órában -- a problémát az jelenti, hogy az invázió menetében a későbbiekben sem áll be változás: a nácik jönnek és jönnek, lecsapjuk őket, felszedjük a roncsdarabokat, bedokkolunk egy űrállomásra, tápolunk, majd a folyamat újrakezdődik. A rutint csak az időszakonként felbukkanó küldetések törik meg, kevés sikerrel, mivel bevetésekből is csak két fajta létezik: szétlőni mindenkit a megjelölt helyen, vagy a jelzett űrhajó/műhold közelében maradni x másodpercig. Nos, az utóbbi még a szakadatlan lövöldözésnél is fantáziátlanabb, az előbbi viszont tartogat némi pluszt, a náci hajógigászok leverése ugyanis ezek keretében történik, e csaták pedig nemcsak nehezebbek, hanem trükkösebbek is, a túlméretes ellenfeleknél ugyanis majd mindig a hajótest valamely gyenge pontjára kell koncentrálni a tüzet. No persze itt is sikerült átesni a Hold túlsó oldalára, a nehézségi szint ugyanis eléggé egyenetlenül emelkedik, 2-3 sétagalopp küldetést olykor ötszörös túlerővel operáló bevetés követ, ami azért gáz, mert szövetségeseink hiába kétszer-háromszor nagyobbak nálunk, épkézláb MI híján mindig túlóráznunk kell helyettük...
B-film, B-játék, B-Mashina
A felemás játékélmény szálkáit a technikai megoldások sem fedik el, bár különösebb probléma sincs velük: a képi világ, az űrhajók dizájnja és a zene felettébb jól sikerült (mondjuk nem csoda, elvégre a filmből érkeztek), a népesebb űrcsaták igen jól mutatnak, az irányítás pedig egérrel és billentyűzettel is kényelmes. A színészi munka viszont a filmhez hasonlóan felemás: bár a játék legnagyobb fegyvertényét a film szereplőivel felvett átvezetők jelentik, azok minősége erősen ugrándozik, bár összességében a poénosra vett snittek zöme inkább erőltetett, mint vicces (mindenesetre Julia Dietze igéző árja naivája itt is kellemes látvány).
A náci űrinvázió tehát nemcsak filmen, hanem PC-n is felemás élmény, aminek kétségtelenül megvannak a maga jó pillanatai -- hogy végül senkinek sem ajánlom beszerzésre, arról kizárólag az árcédula tehet, dacára ugyanis a budget-kategóriás megvalósításnak és a kínált tartalomnak, a Topware nem átallotta 40 eurós áron piacra dobni a játékot, ami nagyobb pofátlanság, mint zeppelinekkel vontatott aszteroidákkal bombázni Finnországot...
