A Hoodwink teljesen váratlanul, radar alatt érkezett: egyszer csak feltűnt az Origin kínálatában, egy tök ismeretlen maláj fejlesztőcsapattól. Örömmel csaptam le rá, és még a stílusos menüben is úgy véltem, jó vásárt csináltam. Aztán...
Botladozás...
Nos, indítás után jött némi cyberpunk felvezetés egy gonosz megavállalatról (gondolom valamiféle videó mellett, bár nálam csak a fekete képernyő látszott, de ez lehet az én verzióm/rendszerem hibája is), majd végre megkaptam az irányítást (itt is nagyon sötét volt a kép, a grafikus opcióknál viszont csak a felbontást lehet állítani, fényerőt nem) -- és megkezdődtek a gondok. A Hoodwink (a szó [ha gonoszkodni akarnék, azt írnám: nomen est omen], félrevezetést, átverést jelent) klasszikus point and click rendszerű, helyzetérzékeny kurzorral, nincs tehát szabad mozgás, így egy nagyobb helyszínen meg kell találnod a képernyő azon pontjait, ahová kattintva kameranézetet válthatsz, illetve odatrottyozhatsz (arra a fura mozgásra, amit hősünk végez járás közben, megfelelő kifejezést nehéz találni). Rendkívül nehézkes a dolog, ráadásul ha a kurzort picit elmozdítod, esélyes, hogy a helyváltoztatás helyett bekapcsolsz valami szerkezetet, amely fárasztó szöveget áraszt magából, és le se lehet lőni, mivel se az átvezetőket, se a párbeszédeket nem tudod átlépni.
...fejnek fogása...
Szóval ott állsz egy irodában egy ismeretlen sráccal, a feladat, hogy megtalálj egy gyűrűt. Normális ember nyilván áttúrja az asztalt, nem normális pedig előbb tűvé teszi a helyiséget egy doboz gyufa után, ezzel meggyújt egy félig elszívott szivart, az égő gyufát beledobja a szemetesbe, a füst ellen beindít egy ventilátort, amelyhez egy minijáték keretében egy percig egyenletesen kell tekernie egy kart az egérrel (jaj neked, ha lecsúszik a kurzor a karról!), hogy aztán a huzat lefújja az asztalról a papírokat, és feltűnjön az ékszer doboza. Értem én, hogy kalandjáték, de azért nem kellene a műfaj oltárán feláldozni a józan észt, mert én ettől speciel csaknem lefejeltem a monitort, pedig az előtte töltött bő három évtized alatt azért láttam már egy s mást.
...bután nézés...
De folytassuk a sztorit. Tiéd a gyűrű, ám belép az iroda tulaja--– egy ballonkabátos-kalapos, antropomorf leopárd magánszimat. Nagy levegő, nem lepődünk meg, amúgy meg van nálunk egy üveg pia, ha azt meggyújtjuk (nem, nem tömünk bele rongyot kanócnak, sőt fel se nyitjuk, csak meggyújtjuk), akkor szabadulunk. Persze csak a szituációból, az elkövetkező másfél-két órában még számos hasonló „fordulat” és őrült feladvány, vagy inkább logikai bukfenc vár ránk. Igen nem tévedés: a teljes játék kivégezhető bő kilencven perc alatt (ennek egy pozitívuma volt: az első patchig nem működtek a mentések, így ez a bug legalább nem öt órányi játékot dobott a szemétbe), és ahogy eleje nincs (komolyan, nem értem, hol vagyunk, kik vagyunk), úgy vége sem, erős cliffhanger után elindul a stáblista, én meg ülök és nézek, hogy akkor ez 13 euróért egy széria első része volt? De ez miért nincs feltüntetve sehol? És komolyan, 13 euróért?
...nehéz sóhaj
A hangulatosnak nevezhető cel-shaded grafika tényleg egy üres burok, a mechanizmus ezer sebből vérzik; hogy mást ne mondjak, gondolkodni egyáltalán nem szükséges, mert ha valamin használni tudsz a készletedből egy cuccot, a játék automatikusan kiválasztja azt, neked csak kattintani kell. Így csak annyi a dolgod, hogy felkutasd a begyűjtendőket, ez viszont rengeteg ide-oda mászkálást jelent, mert a játéktér kicsi, és csak bizonyos feladatok elvégzése után tudsz interakcióba lépni egy adott részével -- ami pedig azért ciki, mert a helyszínváltást kínosan hosszú betöltőképernyők előzik meg. Az irányítás, ahogy írtam, pocsék, a minijátékok röhejesek (a kartekerés mellett van egy „kattints kb. ötszázszor egy lengedező oszlopra”, illetve két „vidd a kurzort egy rohangáló rózsára [!] / mexikói népviseletben gitározó csótányra [!!], és tartsd rajta egy másodpercig” jellegű „puzzle”), a szinkron pedig néhol bosszantóan ripacskodó. Túl sok jót tehát nem tudok elmondani a Kuala Lumpur-i srácok első munkájáról (igaz, helyenként határozottan vicces, és maga a sztori is tartogathat még meglepetéseket, bár ha ez a forgatókönyv egy tévészéria pilotjához készül, nincs az a csatorna, amelyik berendelné a sorozatot), és ha lesz folytatás, remélem, megfogadják a kritikai észrevételeket, mert jelenleg nem sok védhető indokot tudnék felhozni, miért is kellene megvenni a második részt -- sőt, az első rész mellett sem tudok jó szívvel kiállni.
