Üss, fuss, rejtőzz

A Hidden & Dangerous 2-t akár jellemezhetnénk ezzel a néhány sorral, hiszen kétségtelen, hogy elsősorban a lopakodásra épít a program. És azt kell hogy mondjam nektek: hála a jó Istennek! Nem vagyok egy FPS utáló ember, de valami katasztrófa, hogy a második világháborús FPS-ek tömkelege az esztelen öldöklésre épít. Ezekre is szükség van, de miért ne játszanánk szívesen egy olyan játékal, mely a világégést dolgozza fel, amiben lopakodnunk kell, terveznünk és taktikáznunk, ráadásul mindeközben - valamicskét - fejlesztjük a taktikai/logikai érzékünket is. Már pedig az Illusion Softworks, ez a cseh félisten-cég mindezt elénk rakja, mi pedig szíves örömest elfogadjuk. Mint már írtam fentebb, itt bizony nem kapunk se orosz hősöket, se amerikai tengerészgyalogosokat, akik több tárat lőnek ki, mint a sztálingrádi csatában az szovjet hadseregek együttvéve. Ehelyett kapunk egy angol különleges egységet, a SAS-t! És azt hiszem, ezzel a lépéssel a fejlesztők meg is találták az arany középutat. Az angol hidegvér tökéletesen illik a küldetésekbe, hiszen itt megfontoltan kell cselekednünk. Nincs végtelen muníció vagy kanyarokba nyúló mentőcsomag, ahogy embereink sem bírnak ki 4-5 golyónál többet. Egyetlen rossz lépés is végzetes lehet, sőt, előfordulhat, hogy egy rossz mozzanatra építjük a további tervet, s később ez bizony visszaüt ránk.

Négy bátor ember...

Tehát a játék elején 4 tettre kész embert kell kiválasztanunk, kik idővel fejlődnek majd, ahogy a küldetések után tapasztalatot szereznek a harc hevében. Felfoghatnánk puszta XP szerzésnek is az egészet, de itt azért többről van szó. Folyamatosan fejlődnek embereink több féle módon, mint pl. életerő, teherbíró képesség, gyorsaság, ranglépés, stb. Talán a teherbíró képesség az egyik legfontosabb ezek közül, hiszen sokat számít hogy mit viszünk magunkkal a küldetésekre, és mekkora mennyiségben. Márpedig akár egy plusz tár is életet jelenthet, és bizony ezt véresen komolyan kell venni! Magát az inventory-t ugyanúgy kell elképzelni, mint a Diabloban, tehát elég egyszerű és áttekinthető, ám sose feledjük, hogy minden egyes tárgynak súlya van! Talán még említést érdemel a rangok része a játéknak, hiszen embereink folyamatosan lépnek előre a ranglétrán, ahogy a küldetések és a háború folyamán folyamatosan tapasztalatokat szereznek. Így lett pl. főhősömből (én ugyanis mindig ugyanazt a négy embert vittem a csatatérre, és azon belül is egy emberre koncentráltam legjobban) 1945 elejére őrnagy, aki rendelkezett egy halom kitüntetéssel és egyéb plecsnikkel.

Szépség és muzsika

A játék grafikájára kitérve megállapítható, hogy egy az egyben Mafia Engine-ről van szó! Le se tagadhatná a játék, hogy rokona a Mafiának, mely szintén egy bizonyos cseh apa leszármazottja, és szintén sikeres játék lett. Mondhatnám hogy csúnyácska a grafikája, és valóban annak idején voltak szebb játékok is, de a játékélmény olyan szinten kárpótol minket, hogy dobjuk is a kukába a grafikai értékelést. Mellesleg annyira azért nem rossz, egy 2003-as játéktábort átfürkészve rájövünk, hogy simán az elfogadható kategóriába sorolhatjuk. A játék zenei világa szintén elismerést érdemel. Természetesen remekül illeszkedik a játék akciós részeibe, bár megjegyzem, hogy időnként roppant idegesítő volt. Hogy pontosan mit is értek ez alatt? A zene olykor egyszerűen nem hajlandó leállni, még videók alatt is néha bugból szólt tovább. A másik komoly gond vele, hogy addig kell hallgatni, amíg az utolsó német katonát le nem lőttük! Ha csak egy is életben marad, elmenekül a szomszéd épületbe, akkor addig hallgathatjuk a muzsikát - mely szép lassan saját idegeskedésünk miatt nyikorgássá alakul át -, amíg meg nem öljük őt is.

Pozitívumok és negatívumok

Sajnos, ennél a játéknál is kapunk hideget és meleget egyaránt. Az egyik legszebb dolog a játékban az, hogy a hadszínterek igen változatosak lettek. Egyaránt ellátogatunk Franciaországba, Németországba, Ausztriába, Afrikába, Burmába, Norvégiába és a sarkvidékre is. Ha ez nem elég változatos, akkor nem tudom hogy mi az. Az ellenség színeiben elsősorban németek bukkannak fel, de ezen kívül időnként módunkban áll majd olaszokat és japánokat is öldökölni. A legszebb dolog pedig az, hogy szinte mindenféle járműbe beszállhatunk és használhatjuk őket, mint pl. tankok, mini-tengeralatjáró, autók, stb. Az pedig csak hab a tortán, hogy ehhez rengeteg fegyver és egyéb tárgy társul, melyeket leírni felesleges, olyan hosszú a lista. Az átvezetők szintén nagyon hangulatosak lettek, és az MI is úgy ahogy megállja a helyét. Szerencsére a játék FPS/TPS beültetést kapott, ami hasznukra vállhat, hiszen a TPS által időnként picit csalhatunk. Én személy szerint FPS nézetet használtam 90%-ban, de van ott az a bizonyos 10%, amikor jól jön kilesni a fal mögül úgy, hogy lássuk is az előttünk lévő teret. Számomra még az volt rendkívűli pozitívum, hogy nem tűnnek el a játékban a hullák! Ez nekem valami hihetetlen 'fílinget' adott, gépigény ide vagy oda, de ez alapkövetelmény lenne mindenhol. A pozitívumok zárásaképp pedig megemlítem a módokat, melyek ékesítik a programot. Ugyanis nem csak sima kampányt kapunk, hanem van itt még "magányos farkas" mód is, melyben a kampány küldetéseit kell egyedül elvégeznünk; Carnage mód, melyben szintén a kampány küldetéseit kell elvégeznünk, de itt mindenkit kötelező likvidálni; végül pedig a multiplayer móka, hiszen ez sem maradhatott ki belőle. No persze muszáj rátérni a negatívumokra is, hiszen akadnak bőven. Talán az egyik legfontosabb dolog, az a saját csapattársaink. Bizony hajlandóak beakadni mindenféle pixel-kavicsba, melynek eredménye az, hogy vagy halomra lövik, vagy 2 km után észrevesszük hogy egyik emberünk "eltűnt". A zenei rész problémáira már kitértem feljebb, így még annyit írhatok negatívumnak, hogy a küldetések alatt néha nem elég egyértelmű a cél. Vagy ha mégis, akkor van úgy, hogy az istenért se találjuk meg a hozzávalókat, mint pl. a robbanóanyagot az egyik ágyúhoz. Az eredmény az, hogy időnként muszáj mindent átfésülni a pályán, ha sikeresen akarjuk befejezni a missziót. Végül talán a legfrusztrálóbb dolog az, hogy egy kicsit bonyolultra sikerült az irányítás. Legalábbis számomra eltartott egy darabig, míg hozzászokott a kezem a változatos irányításhoz, és itt nem a konkrét mozgásra gondolok. Annál inkább a számtalan gombra, melyet nem árt alkalmazni a siker érdekében...

Végeredményként

Összességében egy igazi cseh gyöngyszem, mely fantasztikusra sikeredett! Ugyan vannak csúnya "keleti" hibái, de ezek elfogadhatók, és időnként elfelejthetők. Minden azon múlik, hogy mennyire tudja beleélni magát az ember, számomra könnyen ment...