Meg persze azért sem, mert a hóesésben, egy szál pendelyben megpróbálni életben maradni, amíg a mentőcsapatok remélhetően megérkeznek… Hát, finoman szólva is erősen kétesélyes dolog. Pláne úgy, hogy a társaságot sem válogathajta meg az ember, ugyebár.
Márpedig éppen ebben rejlik a Help Will Come Tomorrow szerintem zseniális csavarja. Ez ugyanis nem csupán egy klasszikus felfedezős-gyűjtögetős-építkezős-harcolós túlélőjáték (mint amilyen az Another Try vagy a Last Haven), hanem bezony egy (magyar szemmel nézve legalábbis) remek kis történetszálat csempésztek be: méghozzá a forrongó, a bolsevizmus felé tartó, szétesőben lévő cári Oroszországét. És ez nagyon bejön, mert finoman ugyan, de a játék szinte minden elemét átitatja.
A természet lágy ölén
Eleve ott van a négy karakterünk: miután minden új indításnál változik a csapat összetétele, így nem válik repetitívvé a játék. A három fokozat között az alapvető különbség a fellelhető nyersanyagok mennyiségének csökkentése, cserébe egyre agresszívebek a támadó fegyveresek. A legnehezebb fokozatnál azért erősen lestrapálva kapjuk meg a vonatroncsok közül a mesés, hóeséses éjszakába elrohanó embereinket, s hát később kibontakozó jellemvonásaik is... hát, hogyan is mondjam... kevésbé hízelgőek. Ja, és havazni-viharzani is többet fog, én szóltam.
Oh, ez a kedvencem: a négy karakter (mondjuk egy idősödő úrhölgy, egy echte leninista munkás, egy kalandor-felfedező és mondjuk egy tudós) nem csupán teljesen eltérő (ráadásul a játék elején teljesen ismeretlen, csak később, fokozatosan kibomló) képességekkel rendelkezik, de hát emberek is. Szóval lesz bőven gondunk. Ki kit utál és ki kivel hajlandó egyáltalán elvégezni bármilyen, legalább kétemberes melót, mondjuk, egy normálisabb menedék megépítését. Ha nem figyelünk, szabályosan behisztiznek. Marha jó, elvetteakismackómat: haver, a túlélésrő van szó, ami csapatmunka, vagy mindenkit betakar a sűrűn hulló hópelyhek hófehér leple. És nem csak irodalmilag.
Mozgás!
Minden, amit embereink az elején még meglehetősen kopár táborban tesznek, mozgáspontokba kerül. Lesznek olyan feladatok (mint például a hóeltakarítás), amihez egy fő is elég. Az összetetteb melók már kétemberesek, és azt se feledjük el, hogy az elkészült építmények (műhely, menedék, kerítés vagy éppen a betegek kuckója) minősége nem csupán az alapanyagok mennyiségétől, de az építőinek ügyességétől is függ. Lesz, aki például remek mesterember, de másvalaki az ismétlődő munkákat szereti, harmadik társunknak meg kohó van a gyomra helyén és bármit megeszik.
Ugyanis nem csak építkezni, hanem élni is kellene: ehhez meg inni és enni szükséges. Meglepően rendszeresen. A táborban, illetve a térkép segítségével indítható expedíciókkal a nehézségi foktól függő mennyiségű élelmiszer, ital és nyersanyag, hasznos tárgy (mondjuk, lőszer vagy horgoknak, nyílhegynek faragható csontok) szedhető össze, amivel utána óvatosan kell gazdálkodni. Minden dolognak vannak értékei: az élelmiszereknek például a tápértéke és a mérgezési foka. Ja, Iria Ivanovna drága, ez nem egy díszvacsora Pityerben (fiatalabbak kedvéért: Szentpéterváron), hanem zuzmó- és gyökérfalatozás a szibériai tajga közepén. Én kérek elnézést.
A másik dolog, amire erősen kell figyelni, az a tábor láthatósága. Ha túl kicsi a tábortűz, embereink betegek lesznek, esetleg megfagynak. Ha túl nagy, akkor meg a nyakunkba esnek a környéken ólálkodó, vonatrobbantó banditák – akik, mint említettem volt, azért a nehézségi fokozattal arányosan lelkesek a támadásban. Szóval itt is az arany középutat kell valahogy megtalálni.
Ez egy lassan csordogáló, kombinálós, agyalós, nagyon szépen, képregényszerűen megrajzolt stratégiai-túlélős játék. Szerintem sikerült tényleg megfűszerezni a klasszikus túlélős receptet, éppen annyira, hogy az íze megfogja az ínyenceket. Sok szerencsét, és ne feledjétek: ha gombára vodkát isztok, az segít, de utána már ne építsetek semmit!
