Bevallom, életemben először hallottam a JetCat nevet, amikor utánanéztem, Chocho mit is fog hozzám vágni a tesztelés végett. Nos, tessék őket megjegyezni: számomra eddig az év meglepetését volt szerencséjük a képernyőmre tolni. A cikkírás hetét egy nemzetközi konferencia szervezésével és levezénylésével töltöttem, higgyétek el, nem könnyű meló. Mégis, alig vártam, hogy éjfél körül hazaérjek a céges mikrobusszal és a három négylábú megetetése után csapassak egy jóízűt a Heliborne-nal. Hogy miért? Nos, nem keveset WoT-oztam, és valahogy az az érzés kapott el úgy az 5. játékóra után, hogy ez a game a sokat szidott, de mégis százezrek által imádott tankos lövölde sokkal jobb kiadása – helikopterekkel. Így 35 óra után még a mézesheteket élem, lehet, de akkor is magával ragadott az, hogy egy rakat alig-alig ismert, és pláne játékba vett forgószárnyast nyüstölhetek. Tedd a szívedre a kezed, kedves olvasó: mikor hallottál a Jak-24 tandemrotoros szovjet szállítóhelikopterről? Vagy a Kamov-15-ös felderítőgépről? Hát a H-34 megvan? A Scout AH Mk1? Na ugye… A fejlesztők – csakúgy, mint a már említett WoT esetén – pöpec fejlesztési fát alkottak. Igaz, itt csak négy generáció van, illetve csak amerikai és szovjet oldalt választhatunk, de kérem, a cikkírás idején, nemes nemzeti ünnepünk reggelén alig másfél hete „véglegesedett” a játék. Persze ha belegondolunk, épkézláb ágat már csak francia és brit gépekből lehet összerakni (esetleg Kínát, ha a lopásos másolás is ér): helikoptert kevesebben voltak képesek fejleszteni és gyártani, mint lánctalpast.
Szép szárnyasok
A második jó pont a grafikáért jár. Direkt megnézegettem a játszható helikoptereket: nem csak tök jól néznek ki a képernyőnkön csattogó, majd lángolva lezuhanó ’kopterek, de szinte tökéletesen élethűen lettek lemodellezve. Oké, a hajtóművek és a forgószárnyak hangja néha kicsit egyforma, de most komolyan, honnan szedjenek az 1950-es évek végéről, a Szovjetunióból, egy alig 100 példányban hadrendbe állított katonai helikopterről tökéletes repülés közbeni hangmintát? Na, ugye. A táj, a hegyek, az afgán kopárság (voltam kinn, repültem felette Mi-17-essel, tényleg ilyen), a rotorszéltől fodrozódó vízfelszín (ha jót akarsz, maradsz 10 méter magasságban, padlógázon és talán tovább életben maradsz…), a bázisok, a felismerhető járművek mind-mind sokat dobnak a játék hangulatán. Ej, már csak az kellene, hogy a színes, a szélirányt jelző füstgránátot is szétkavarja a leszálló helikopter keltette légörvény, amikor átrepülök a füstfelhőn… Érdemes megjegyezni, ha már grafika, hogy a helikopterek és a játékos avatarját jelentő sisak is csinosítható: részben tapasztalati pontokért beváltható álcázófestéssel és díszítésekkel, részben megvásárolható skinekkel. Jelenleg a gépekhez kilenc festéscsomagot (lengyel és csehszlovák van – magyar még nincs) lehet venni, pakkonként csekély 4 euróért. Itt is bevések egy jó pontot: a WoT-tal ellentétben itt nincsenek megvehető szovjet szuperhelikopterek, melyekkel a profik csukott szemmel letarolják a csatamezőt. Minden kifejleszthető, mindenki számára elérhető.
Árkádok közt
A harmadik pozitívum a játék repülési modellje. Figyelem, ez nem szimulátor, hanem egy helikopteres shoot’em up. Ezzel együtt egy egészen kellemes és – szavamra – nem is olyan egyszerű irányítási mód került a billentyűzetemre és egeremre. Meg kell szokni, ráadásul nem is egyszer. A parancsok berögzülése után ugyanis gyakorlatilag szintenként és gépenként kell memorizálni a csapatunk tagjainak mozgását. Ég és föld a különbség mozgékonyságban, sebességben, gyorsulásban és a tehetetlenség miatti csúszkálásban, sodródásban, „féktávolságban” mondjuk egy Ka-26-os aprócska felderítő és a 20 katonát szállító, rakétablokkos Mi-8T között. Ez nekem is többször okozott hegynek csapódós meglepetést, de megtanulható, mi merre, hány mérföld… Nagyon érezhető a különbség a fürge és erős csatagépek, illetve a böhönye, katonákkal és rakétatárakkal megpakolt szállítók között.
Apropó, a csapat: az egyes szintekhez külön-külön háromgépes rajt szervezhetünk. Jellemzően egy-egy felderítő, támadó és csapatszállító alkotja a Dream Teamet. A pálya betöltésekor választhatunk, mivel kezdünk: ha lelőttek, akkor marad a két másik, míg a lezuhant gép megjavul. Ez jellemzően néhány percet jelent, így, ha nem vagyunk nagyon fakezűek, akkor mindig van mivel visszatérni. A fejlesztők reményei szerint a játékosok rájönnek, hogy a csapatmunkával többre mennek, hiszen például a felderítőgépre tüzelő ellen az őt támogató csatahelikopter számára is látható, megjelölt lesz. Ez persze a vegyesfelvágottas random csatákban a lehető legritkábban fordul elő, de néha-néha találkozni értelmes arcokkal. A helikopterek mellett lövészkatonáink is vannak: ők egyrészt a győzelmi pontokat termelő bázisok elfoglalására alkalmasak, ha sikerül kiirtani az őket védő légvédelmi géppuskákat, járműveket, Sztrelásokat, majd épségben leszállni a már emlegetett, füstgránátos helipadekre. Másrészt vannak specialistáink, akiket csak korlátozott darabszámban vásárolhatunk és telepíthetünk. Van távolról minket támogató aknavetősünk, légvédelmi rakétásunk és RPG-sünk. Ez utóbbi (mint azt a 2011. augusztus 6-án egy ilyen fegyverrel Afganisztánban megsemmisített amerikai CH-47-es, az „Exortion 17” 38 áldozata is tanúsítja) életveszélyes a lebegő vagy lassan és alacsonyan haladó helikopterekre. Tényleg. Én szóltam.
Készülj a harcra…
A játék szerencsére sokféleképp játszható: eleve van 4 nehézségi fokozat, szokni a dolgokat. Lehet sima kooperációs játékkal indítani, akár egyedül, akár 2-4 fős csapatot összeszedve. Érdemes végigjátszani a Vietnamban játszódó amerikai és a természetesen afganisztáni szovjet (hogy kerül Ka-50-es 1988-ban oda?!) történelmi hadjáratot. Ha már eltöltöttünk úgy egy tucat órácskát az alapok megtanulásával, jöhet a húsdaráló. Jó tanács: csak akkor menjünk neki az online ellenfeleknek, ha már az adott szinten a helikoptereinkhez mindent kifejlesztettünk a single bevetéseken, oldallövésztől az infracsapdán át a maximális fegyverzetválasztékig. Főleg a III-as és IV-es szinteken pillanatok alatt bedarálnak a stock helikoptereddel….
A játék lehetőséget ad a csatákban megsérült vagy lőszer nélkül maradt gépek javítására, feltöltésére, az elfoglalt bázisokra kirakott lövészeink pótlására. Ehhez haza kell menni az anyareptérre, ahol egyébként az újjászületés is megtörténik. Itt mindenkinek saját kis leszállóhelye van, ahova lehuppanva minden megint szép fényes lesz.
… és vele a kudarcra?
Végül már csak két (na, jó, három) jó tanácsom lenne az idáig eljutott olvasóknak. Az első: tanuljatok meg nem irányított rakétával pontosan lőni, földi célpontokra és mozgó helikopterekre egyaránt! Sokkal nagyobbat ütnek, mint a géppuska vagy gépágyú, és ha kifejlesztettél mindent, el sem fogy a készlet, amíg le nem lőnek. Mert le fognak, hidd el. A másik fontos dolog, hogy meg kell tanulni egy bejövetelből, azonnal és elsőre leszállni bárhova. Nincs időd az ellenséges bázis fölött csigatempóval forgolódni: valaki oda fog érni és meghalsz. Tapasztalat. És mi a harmadik? Fogod a bankkártyádat, és 20 euróért letöltöd és tolod hajnalig! Jó lesz. Ez is tapasztalat…
