Ha listát kellene készíteni arról, mely japán játékokat kellene lokalizálni, nem tudni, hol lehetne megállni – vagy elsősorban elkezdeni, hiszen a japán játékpiacnak nem egy olyan szeglete van, amit nyugati ember nemhogy nem ismer mélyrehatóan, de talán soha nem is hallott róla. Vagy ha mégis, akkor semmiképp sem kapott róla átfogó képet: ebbe a kategóriába esnek azok a vizuális novellák, amely hallatán elsősorban a lengén felöltöztetett diáklányok és a boltok letakart/eltekert 18+-os sarka jut először az ember eszébe, és nem a fordulatokban, érzelmekben, drámában gazdag történet, vagy az a típusú témaválasztás, amire egy nagyköltségvetésű videojáték sem vállalkozik. És itt nem polipokra és térd fölött végződő szoknyákra kell gondolni. Hogy miről is maradtunk le az elmúlt évtizedek során, azt talán sose tudnánk meg az olyan kiadók nélkül, mint a Devolver Digital, akik örömmel karolnak fel furcsa szerzeteket – és a Hatoful Boyfriendnél furcsább dolog nemigen létezik. Az eredetileg áprilisi tréfának szánt, aztán 2011-ben teljes értékű játékká átformált kaland tavaly felújított és kibővített formában végre a nyugati partokat is elérte, és újabb egy esztendőnek kellett eltelnie, hogy utódja is erre a sorsra jusson.
ÚJRATÖLTÖTT GALAMBOK
Utód, és semmiképp sem folytatás, hiszen a Hatoful Boyfriend: Holiday Star címe mellett nem véletlenül nincs ott szám. Eredeti változata nem sokkal követte elődjét, alig pár hónap különbség volt a kettő között, ami pont annyira kevés idő, hogy ne lehessen második részként tekinteni rá. Bár az első játékot hagyományos értelemben véve folytatni nem is nagyon lehet: egyrészt, mert a története tulajdonképpen véget ért, másrészt játékmenete annyira egyszerű és korlátozott, hogy nem is nagyon indokolja semmi egy tradicionális folytatás belógatását.
Na de hát a Hatoful Boyfriend minden, csak épp nem tradicionális, és ezt a Holiday Star már az első másodpercben az ember fejébe sulykolja: még mindig galambok a főszereplők, akik továbbra is elborultabbnál elborultabb helyzetekbe keverednek. Az új epizód nem is nagyon igyekszik elmagyarázni, hogy mi történt, készpénznek veszi, hogy a tisztelt játékos tisztában van az előzményekkel, tudja, hogy ki-kicsoda, és milyen világ is ez, és a program ennek megfelelően építkezik. Például úgy, hogy igazából teljesen mindegy, ismerjük-e a szereplőket, a hangsúly ugyanis ezúttal nem rajtuk, hanem az eseményeken van.
LECSAP A GRINCS
Ez két okra vezethető vissza. Egy: nem egyetlen összefüggő történetet kapunk, hanem négy önálló minitörténetet. Kettő: a Holiday Star azt a minimális interakciós lehetőséget is elvette, ami az elődjében volt, így ez most már szinte vegytiszta visual novel, azaz lényegében egy ábrákkal megtámogatott kisregény, ahol szinte semmi beleszólási lehetőségünk nincs az eseményekbe. Rosszabb emiatt a folytatás? Nem igazán, elődje sem azért volt remek szórakozás, mert annyira sok mindent lehetett benne csinálni. Hanem a jó írás, az őrültebbnél őrültebb helyzetek és a remekül felépített karakterek miatt, mindezt pedig most is megkapjuk. Az egyik fejezetben karácsonyfatolvajokat kell lefülelni, a másikban egy megalomán mangakiadó vezérével kell leszámolni, a maradék kettőben pedig... nos, az legyen meglepetés.
A program kicsit drága, a Holiday Starért elkért 10 euró meglehetősen sok pénz négy történetért. Még úgy is, hogy kapunk mellé miniepizódokat, és egy a világgal kapcsolatos kérdéseket megválaszoló kérdezz-feleleket. De hát ilyen ez a galamblét: kőkeményen meg kell küzdeni minden egyes falatért.
