A Halál lesz az egyetlen állandóan jelen levő társad, de a kénköves vadnyugaton ehhez muszáj hozzászokni. Nem csak leselkedik rád, hanem folyamatosan narrálja életed történéseit. Mikor találkozol a lánnyal, aki életed szerelme lesz, mikor banditák égetik fel az otthonodat, vagy amikor kiürül az utolsó aranybánya, ami családodat tartotta távol az éhínségtől – a Halál léleksimogató baritonján, tárgyilagosan kommentálja az eseményt. Jelenléte megszokott már az első pillanatoktól, s ez így van jól, hisz előbb-utóbb te is hazamész majd vele... Ám az elátkozott történet nem itt kezdődik, hanem egy, az aranyláz legforróbb csúcspontján beütő személyes tragédiával, amit nem e világi martalócok szabadítanak rád, s melyre egyetlen válaszod a bosszú lehet. Messzire nyúlik ez az út a pokolba, de jó szándék helyett pisztolypárbajokkal, démonokkal és a sötétség lakta kanyonok közt elvesztett illúziókkal van kikövezve.
Bár a legtöbb vélemény az XCOM-hoz hasonlítja a játékot, én ezt nem tenném: a körökre osztott harcrendszeren kívül kevés közös akad bennük. A Hard West sokkal inkább egy vadnyugati Diablo, ötvözve a Wasteland felülnézetes világtérképén való utazgatás lehetőségével, és a legegyedibb hangulattal, amit játék idén nyújtani tudott számomra. A program ugyanis megvalósította a „vadnyugati, természetfeletti, stratégiai horror-szerepjáték” eddig nem létező kategóriáját – igen, hülyeségnek hangzik, de ezt a zsánerbesorolást máris részeire bontom, megmagyarázva az össze nem illő szavak kerek egységét.
Egy másik hanyatló nyugat
A harc egy magáért beszélő, körökre osztott, átgondolt stratégiát igénylő rendszer, viszont legalább egyszerű, akár az akasztófába vert szög. Bandánkban minden irányítható karakter kettő akcióponttal rendelkezik, amit mozgásra, lövésre vagy egy speckó képesség használatára költhetünk el. A bonyolultnak cseppet sem nevezhető, korabeli fegyverek igencsak hatékonyak, így érdemes fedezékbe bújni a démoni banditák elől. Főleg mert a vadnyugaton nem létezik sem elsősegély csomag, sem gyógyító varázsital – akit kábé kétszer eltalálnak, az távozik az örök vadászmezőkre, és onnantól kezdve eltűnik a rostából, hatlövetűs bandád pedig érezni fogja hiányát… Szóval az XCOM-mal begyakorolt, óvatosan taktikus megközelítés hasznodra válik majd. Egyedi fűszer ebben a jól bevált receptben az Életerő melletti másik fontos erőforrás, a Szerencse létezése, amiből ha sok van, csodával határos módon kikerülnek a golyók, viszont ha leüríted készleteidet, akkor még egy félvak csecsemő is fejbe fog találni a parittyájával. A Szerencse regenerálódását nem gyorsíthatod, de visszakapsz belőle egy adagot, ha „kisebb” szerencsétlenség ér (mondjuk térden lőnek a banditák), így ez egy abszolút random és szórakoztató eleme a lövöldözésnek.
A képességeket meg bónuszokat egy szimpla és könnyen érthető rendszer, a kártyalapok gyűjtése (és embereid közötti szétosztása) váltja ki. A viharvert pakli minden megszerzett lapja valamiféle átlagos vadnyugati extrát képvisel, mint a démoni szupererő, a holtakon elkövethető kannibalizmus, vagy a falakon átrepülő aranylövedék használatának lehetősége.
Ördögöt festeni a falra
Amikor épp nem hordók mögött bújkálva lövöldözöd halomra a kalapos démonhordákat, a játék bepillantást enged az átlag pisztolyforgató hétköznapjaiba, aki a sivár táj településeit és aranybányáit meglátogatva kereskedik, épít, bányászik, és a kaotikus nyugat számtalan fura figurájával elegyedik beszédbe. Itt senki sem normális vagy észrevétlen: a templomban természetfeletti erőkkel kokettáló pap imádkozik érted, összevart szemű vándorok árulnak különös tárgyakat a sivatag porában, és a bosszú felé vezető utadon te magad is egyre sötétebb, rémálmokból ismert erőkre teszel szert. Némi tőkével elkezdheted feltárni a táj rejtett aranykészleteit, drágább eszközökkel pedig akár vagyonra való aranyat is kiáshatsz... Vagy nem. Szerencséd bármikor elpártolhat tőled, garas és étel nélkül hagyva egész családodat a kegyetlen nyugaton. Itt minden nehéz, keserves és változó – a Hard West nevében is hordozza ezt az igazságot, s döntéseidnél figyelembe kell venned azt, hogy ahol beüthet a katasztrófa, ott jó eséllyel be is fog.
Kellemes meglepetés, hogy választásaid milyen alapvetően és véglegesen befolyásolják a kibontakozó küldetések menetét. Nehéz persze megmondani, mi a jó lépés: fizess a szerencsét hozó imádságért, vagy inkább bányádba fektesd azt a pénzt? Vedd fel a kesztyűt a banditák ellen, vagy hagyd veszni az egész mexikói falut? Írd alá a szerződést, amit a jól öltözött, kénkő szagú úriember ajánl fel, vagy tartsd meg törékeny lelkedet magadnak? Csupa nehéz kérdéssel szembesülsz két tűzharc között, a Halál pedig folyamatosan búgja észrevételeit a füledbe, miközben démonok léptei visszhangoznak a marhacsontvázakkal szegélyezett sivatag sziklái közt.
Akasztófa és virág
A játék Kickstarter projektként indult, ami mindig örvendetes jel, hisz a fejlesztő stúdió annyira közel pozicionálta célközönsége elvárásaihoz, amennyire ez lehetséges. Számomra a Hard West mégis egy félig beteljesületlen ígéret maradt, ami hátborzongatóan eklektikus hangulata és zseniális zenéje ellenére sem vonz minden este a monitor elé. Kifogásaim főleg a harcon túli játékmechanikával vannak, a viszonylag monoton térképen való kajtatással, a céltalan kereskedéssel és aranyásással, meg az egy kaptafára készült mellékszálakkal, amit a kizárólag szöveges narráció (sajnos a Halálnak nem volt ideje mindent hanggal rögzíteni) képtelen érdekesen tartani. És bár szíven üt majd első bajtársad halála, vagy legalábbis annak visszavonhatatlansága, a következő küldetésnél majd csatlakozik valaki más, hasonlóan átlagos arccal és névvel, s rájössz, hogy sem személyiségük, sem egyedi értékük nincs a melletted harcoló zsiványoknak.
Ráadásul, amint jólesően elmerültél a természetfeletti vadnyugat történetének hangulatában, a játék ezt rögtön megakasztja egy túlzóan nehéz küldetéssel, ami közben természetesen nem lehet menteni, így sokadszorra is a legelejéről kell újrakezdened… Alapvetően semmi baj azzal, ha egy játék nehéz, de a Hard West annyira kevés magyarázatot vagy tutorialt kínál, hogy (főleg a kezdetekben) idegesítően sokszor buksz majd el, mire megtanulod, mit-hogyan érdemes csinálni. Szerencsére mikor már kitanultad a trükköket, s érzed a bosszúszomjas ritmust, életed is könnyebbé válik a pusztaságban. A Halál közben végig ott van, kommentál, emlékeztet állandó jelenlétére − ellenségeid és szeretteid pedig egyenként elmennek majd vele, míg végül senki más nem marad a sivatag közepén, csak te és egy füstölgő hatlövetű.
