Halo Infinite teszt (Kampány) – Master Chief’s Far Creed

A Halo egy különálló ág az FPS-ek műfaján és tágabb értelemben az akciójátékokon belül. A Halo egy legenda, mely nemcsak sikerre vitt egy új konzolt és brandet, de megreformált egy teljes zsánert is. A Halo a konzolos belső nézetű lövöldék egyik legfőbb állomása és katalizátora, amely végül PC-n is sikerrel járt. A Halo máig az Xbox egyik legfontosabb nagyágyúja, amely megjelenésével számtalan embernek okoz katartikus élményt, felejthetetlen pillanatokat, ezen a tényen pedig az sem rontott sokat, hogy a széria átkerült az eredeti alkotóktól (a Destiny-pénztemetőbe feledkező Bungie-tól) a 343 Industrieshoz, ahogy az sem, hogy a 2015-ös Guardians, az ötödik sorszámmal ellátott rész nem mindenkinél hozta a várt szinte. Lényegében érezhetően egy felvezetés volt, egy rohamtempóban, de nagyon látványos és hangulatos stílusban elkészített prológus valami nagyobb egészhez. Legalábbis ezt lehetett érzékelni. És hogy hat év eltelte után (jesszus, rohan az idő!), az Infinite mennyire nagy, mennyire monumentális? Nos, ennek járunk utána most, a kampányt kivesézve, hogy aztán hamarosan a multiról is lerántsuk a leplet. 

Infinity

Magáról a sorozatról és annak születéséről bővebben is olvashattok oldalunkon, ahogy az ötödik epizódról is, melyben elkezdődött az Infinity-vel kapcsolatos vonal, ám ezúttal szakítva a hagyományokkal, hiszen jelentős hangsúlyt kapott az Osiris-csapat, mely válogatott harcosokból állva indult meg titkos küldetésére. A harc azonban kirobbant, méghozzá elég durva eredménnyel, aminek következtében Master Chief a világűrben találja magát, ahol végül egyetlen személy segít neki, egy normál halandó, egy semmiben sem kiemelkedő férfi, aki beindítja a spartan rendszereit, majd elfuvarozza őt a darabokra robbant gyűrűre. Ott pedig, nos, kinyílik a világ.

Mert bár azt már megszokhattuk, hogy a Halo-játékok során nyílt terepeken küzdünk, megkeresve a következő célpontot, netán a továbbjutáshoz szükséges helyszínt, ez a rendszer igazából a csőpályák elvén működött, avagy nem nagyon volt alternatívánk a felfedezéshez és barangoláshoz, mivel a szkript alaposan megszabta az útvonalunkat. Nos, a 343 Industries-nál, úgy tűnik, az eltelt hat év alatt az alkotók leginkább azzal ütötték el az időt, hogy végigjátszották a Ubisoft szinte összes játékát, mellé bedobva olyanokat is, mint a Mad Max, a Shadow of Mordor vagy a Just Cause. Merthogy az a helyzet, hogy az új Halo nyílt világra váltott, annak minden jellemzőjével együtt, avagy Master Chief egy történeti szálon halad előre a kampányban, ha a megfelelő pontokhoz-missziókhoz eljutunk, de a térképen közben számos egyéb aktivitás várja az érdeklődőket, amikre le lehet csapni.

Mármint ebbe tényleg minden beletartozik. Például az őrhelyek, amik katonákat és járműveket, fegyvereket is biztosítanak, de találhatunk erődöt, éppen harcoló vagy fogságba esett bajtársakat… sőt, ez különösen vicces egy Halo-játékban, de bizony még propagandát sugárzó adótornyokat is elpusztíthatunk, hogy a növeljük a befolyásunkat. Igen, egy Halo-ban hallgatjuk a kis gruntokat, ahogy szónokolnak, majd felrobbantjuk a tornyot, ezért pedig pont üti a markunkat. És igen, valóban fura érzés. Ahogy összességében a nyitott világra váltás is. Mert részben nagyon jól lehet szórakozni, izgalmas a felfedezés, a különböző járművek keresése, majd elorozva egyet-egyet, azzal a környék bebarangolása, de azért megvannak a tipikus negatívumok is. Azt például illene elfelejteni, hogy majdnem minden egyes kampány-missziónál el kell menni valahova, majd három-négy egyéb helyen elpusztítani vagy megszerezni valamit. Ja, a Mafia 3-at nem említettem még a hasonszőrű játékoknál, ugye?

Ez még az a Halo?

Egyébként viszont azt gondolom, hogy az open worldbe, sandboxba ültetés egész jól sikerült a kisebb negatívumok ellenére is. Maga a felfedezés már csak azért is remek, mert Master Chief önmagában képes egy csáklyát kilőve közlekedni, amivel a magasabb helyekre felkapaszkodhat, a járművekbe is bele tud csimpaszkodni, sőt harc közben is kiválóan alkalmas arra, hogy odarántsuk magunkat az ellenfelekhez, majd egy csattanó tasli kíséretében küldjük őket a másvilágra. Dobálhatunk még robbanó energiatartályokat, használhatjuk a sorozat ikonikus fegyvereit és a többi, szóval lehetőségünk van bőven. Sőt, lényegében bármilyen feladatot kapunk, immáron, pont mint a Far Cry-ban, bármilyen irányból, bármilyen módon nekiállhatunk, kedvünk szerint, hacsak nem egy épület belsejében kell éppen rendet tennünk.

És az a látvány és hangulat, ami közben vár ránk! Te jó ég! Ezen a téren semmi nem változott, avagy beúszik a főtéma, amitől alapból futkos az ember hátán a hideg, meg látványos átvezetőket és brutális ellenfeleket is kapunk, sőt még a meglehetősen nagy, egyre jobban kibontakozó térképen is elénk kerül néhány nevesített rosszarcú, akik random megjelennek és igen komoly kihívás mellett várják, hogy lezúzzuk az arcukat. Megmondom kerek-perec, nem örülök a ubisoftosításnak, a nyílt világba költözésnek, de amennyire lehet, jól csinálták a 343-nál, Chief kalandja pedig ezzel a recepttel is kellőképpen jól működik. Kíváncsi vagyok, összességében mennyire jön majd be az embereknek ez a váltás, viszont az tény, hogy végre Master Chief van újra a főszerepben, vannak karakteres figurák, emlékezetes pillanatok, de kreativitással azért annyira nem lehet vádolni a végeredményt. Viszont még így is nagyszerű, így is élvezetes, pont mint a multiplayer, amiről Zoo_Lee kolléga fog írni, pár napon belül (és amit amúgy szintén nagyon élveztem, legyen szó a kisebb küzdelmekről vagy a nagyobb csatákról – pedig a legtöbbet még lanban, az első és második résszel multiztam). Szóval, ha nem is a Halo Infinite lesz a széria legjobb és legegyedibb darabja, így is markáns szelete a Halo-történelemnek, mely számos pozitív tulajdonsággal és masszív játékterülettel, multiplayerrel rendelkezik, avagy bőven megéri az árát. Sőt, messze jobban néz ki, mint az várható volt, bár a környezet a nagy és nyitott világ miatt itt-ott néha kicsit kidolgozatlan és steril, de általában jól mutat, a közeli és központi területek pedig kellően kidolgozottak, ahogy a karakterek is. Ez egy kimondottan jó játék lett, na, karácsonyra talán nem is kérhetnénk többet.