GTA 5 Online teszt

Amióta csak bejelentették a GTA V-öt, a Rockstar Games mondhatni külön játékként kezelte a multiplayer komponenst. Eleinte nem beszéltek róla, majd érkezett egy kedvcsináló videó, amiben mint Grand Theft Auto Online hivatkoztak rá – bizony, az aláírással is felérő római ötös sehol sem volt, és úgy tűnt, a program csak Los Santosban osztozik a múlt hónapban bemutatott gengsztertrió kalandjaival. Nos, a végleges változat megérkezte után bebizonyosodott, hogy ez tényleg így van: a Rockstar számára a GTA V és a GTA Online két külön termék, egyetlen dobozba csomagolva, valahogy úgy, ahogy a Portal sem része a Half-Life 2-nek, de mégis egyazon lemezen debütáltak. S bár ez elméletben olyan, mintha két játékot kapnánk egy áráért, az igazság az, hogy a GTA Online-nak még sok idejébe kerül majd, mire tényleg kiforrott alkotás válik belőle.

(Fontos: a teszt a PC Guru magazin 2013/11-es számában jelent meg, tehát nem friss, így a benne írt dolgok változhattak a GTA Online indulása óta!)

Én, a bűnöző

Stílusát tekintve a GTA Online egy afféle MMO-akció hibrid, amiben a játékosok saját bűnözőt formálhatnak meg. Alvilági karrierünk karaktergenerálással indul, mely során egészen a nagyszüleinkig visszamenőleg megszabhatjuk antihősünk származását. Én egy afroamerikai apai nagyapától származó, kicsit kölyökképű srácot készítettem magamnak, aki hozzám hasonlóan épp most töltötte be 27. életévét. Ahelyett azonban, hogy Chocho Robina a suliban lógatta volna a lábát, inkább az utcán töltötte minden idejét, így ma már teljes állású gengszterként éldegél. Ez persze csak rajtam múlott; akár viszonylag családszerető, részmunkaidős rosszfiút is életre hívhattam volna. A játék ezeket az adatokat kielemzi, és hozzájuk passzoló fizikai jellemzőket alakít ki a karakternek. Ha például kedvenc hobbiként a kanapén döglést jelöljük meg, gangsztánk fél méter futás után is levegőért kapkod majd. Az, hogy a nemünktől kezdve a szemöldökünk irányán át a súlyunkig mindent meghatározhatunk, szinte természetes dolog az MMO-játékok között, a hasonlóságok pedig annál tovább gyűrűznek, minél több időt töltünk Los Santosban. A GTA Online saját intróval nyit, amiben a GTA V egyik legutáltabb karaktere, Lamar oktat ki bennünket arról, hogy milyen tuti kis helyre érkeztünk. Itt ugyanis csak egy szabály van: légy menő és tisztelni fognak. A GTA Online-ban a fejlődést is a tisztelet nyelvére fordították le. A tapasztalati pontok ugyan nem oszthatók el különleges képességekre, de növelik a nevünk mellett feltüntetett számot, mely láttán a többi játékos tudni fogja, hogy mi bizony régi motorosok vagyunk a szakmában.

Rabló-rabló

„Munkásságunk” azért számít elsősorban, mert a GTA Online-ban minden az elért eredményeinktől függ. A legtöbb fegyver például magas szintű karakterhez kötődik – addig, míg nem bizonyítottunk, nem vehetjük meg őket. Ráadásul a pénz fájó lassúsággal csordogál. Ahhoz, hogy egy tíz férőhelyes garázzsal ellátott luxuslakásunk legyen, 200 ezer dollárra és nagyon sok játékkal töltött órára lesz szükségünk. A megjelenés előtt úgy harangozták be a GTA Online-t, mint több száz új küldetés kooperatív és kompetitív halmazát, ez azonban csak részben igaz, ugyanis a munkák többsége variáció egy témára. Sokszor ugyanazt kell csinálnunk, csak más színű papírba csomagolva: hozzunk vissza egy autót, szerezzünk meg egy csomag drogot, öljünk meg valakit, és így tovább. Úgy a 20. szint környékén javul a helyzet, megjelennek az összetettebb feladatok, de odáig eljutni egyrészt türelmet igényel, másrészt a későbbi missziók sem többek a már felsorolt elemek kicsit kreatívabb keverékeinél. Elmondható tehát, hogy az ember a 40. szinten már mindent látott, és csak a játékmódokként is felfogható melófajták tartják a lelket a GTA Online-ban.

Utcai versenyeken vehetünk részt, DM és TDM meccseket vívhatunk, ejtőernyőkkel röppenhetünk le a hegyek tetejéről, és természetesen a kötelező Survival sem marad ki, ahol hullámokban özönlő ellenfelek gyűrűjében kell minél tovább életben maradnunk. Mindez mámorítóan hangzik, de sajnálatos tény, hogy a GTA Online játékélménye afféle szinuszgörbét ír le: először unjuk, majd élvezzük, és aztán ismét unjuk. Az utcai randalírozás a GTA V állatkodásai után már csak ásítozást generál, a sima sétálgatás pedig nem sok lehetőséggel kecsegtet. Mivel a munkák kiragadnak a szabad játékmenetből, a bóklászás csak arra jó, hogy ruhákat, kocsikat, ingatlanokat és felszerelést vegyünk, vagy elmenjünk a fodrászhoz. Mivel azonban a többi játékos veszélyt jelent ránk, érdemes bekapcsolni az úgynevezett passzív módot, aminek eredményeképp a játék meggátolja, hogy belekeveredjünk a véletlenszerűen kitörő lövöldözésekbe. Ez elméletben jogos opció, de gyakorlatba ültetve azt jelenti, hogy pont az MMO-élmény vész oda, hisz nem tudunk mit kezdeni a nagy szabadsággal.

„Bad sport”

Jó lenne itt lezárni a negatívumok listáját, de sajnos még nem értünk a panaszok végére. A GTA Online ambiciózus játékvilága ugyanis tele van inkonzisztens megoldásokkal. Jó példa erre, hogy bármilyen szinten felvehetünk olyan küldetéseket, amik elvileg a mi szintünk feletti korláttal bírnak, sőt, akár a mobilunkon behozható gyorsmunkák is könnyen ilyen játékba dobhatnak be minket. A dolog eleinte működik, a játék elkezd tölteni, majd amikor indulna a meccs, kidob minket a partiból, mondván, hogy a szintünk nem üti meg a limitet. Hasonlóan furcsa, hogy miért erőlteti bele a játékosokat a program egy sessionbe minden áldott munka vagy meccs után, felajánlva egy szavazást, ami véletlenszerűen kínál fel pár újabb elfoglaltságot, függetlenül attól, hogy éppen egyedül vagyunk-e. Ennek a lehetőségnek opcionálisnak kellene lennie, nem kötelezőnek, különösen egy olyan programban, amiben a játékosok maguk hosztolják a játékokat, függővé téve az élményt az egyéni internetsebességüktől. Bizony, a szerverek csak közvetítő szerepet játszanak, szóval maga Los Santos amolyan multiplayer hubbá degradálódik – ezért is kell maximális jóindulat ahhoz, hogy MMOG-nek nevezzük a GTA Online-t. Ha ezzel az őskonzolos megoldással elkerülhetők lennének a technikai bakik, értenénk a döntést, de sajnos a program még a cikk írásakor, öt nagyobb frissítés után is tele van hibákkal. Laggol, kevés a játékos, a lobbi gyakran üresen tátong, a játék kidobál, fagy, teszi mindezt úgy, hogy utána minket büntet, „bad sportnak”, azaz rossz havernak bélyegezve, amiért kiléptünk a sokszor teljesen üres játékból, cserbenhagyva a „többieket”. Azt már csak fejcsóválva írjuk le, hogy az utak üresek, a város szinte kiált az élet után, ennek okát pedig jórészt az elavult technológiát használó konzolok jelentik. Hiába, a GTA Online egyszerűen kinőtte a mostani gépeket, nagyon ideje lenne már egy PC-s változatnak.

Rossz környék

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a GTA Online nem éri meg a belefektetett időt, hisz ha például egy csapat cimborával ülünk le játszani, hosszú órákon át elszórakoztathatjuk magunkat. Vásárolhatunk házat, versenyezhetünk, teniszezhetünk, golfozhatunk, és még sorolhatnánk. A későbbi, izgalmasabb küldetések is ismerősökkel játszva működnek a legjobban, és bár a lobbi csak 16 főt fogad be, egy nyolcfős csapattal még nem nehéz taktikusan játszani. Az értékeléssel viszont bajban vagyunk, ugyanis a GTA Online a Rockstar szerint sincs még kész. A gazdaság például kész katasztrófa, ugyanis az exploitokkal szórakozó csalók pillanatok alatt lerontották a pénz értékét, és a beígért, játékosok által generált tartalom sincs még sehol, miközben ezeket a sorokat írjuk. Mivel viszont a csapat folyamatosan dolgozik, lehet, hogy a magazin megjelenésére rendbe hozzák a játékot, és a lenti százalék már csak kellemetlen emléknek fog minősülni.