Két évvel ezelőtt indult a Good Company korai hozzáférése, és ahogy azt mindannyian tudjuk, roppant viharos időszak volt ez egy játék fejlesztésére (vagy úgy általában bármire). Megmondom őszintén, napi-heti-havi szinten ugyan nem követtem a játékkal kapcsolatos változásokat, de erre a végeredmény értékelése szempontjából igazán nincs is szükség. Összehasonlítási alapnak bőven megteszi az, amit induláskor láthattunk, és ahhoz képest bizony meglepetés ért, méghozzá jobbára a kellemes fajtából.
Startup
Mert annak idején, egész pontosan 2020 áprilisának elején, a Good Company korai hozzáférésű szakaszának indulásakor, mondjuk úgy, nem voltam lenyűgözve attól, amit láttam. Na, nem a látványvilág és az animációk egyszerűsége okán – melyek egyébiránt maradtak érintetlenül, avagy mindenki légkaratézva végzi munkáját, legyen szó SMD-beültetésről és a csavarozásról –, hanem sokkal inkább a játékmenet felesleges összetettsége okán. Csak egy példát mondok: a gyártó „sorok” mellett elhelyezett polcokat egyesével kellett összekötögetni az oda szállítandó, és az onnan felhasználandó anyagokkal, ami egy elképesztően bonyolult és idővel áttekinthetetlen pókhálóhoz vezetett. És nem mellesleg iszonyatos mennyiségű, felesleges mikromenedzsmentet jelentett, főleg akkor, ha más, vagy csak javított termék gyártására álltunk át, mert húzhattunk újra mindent.
Mostanra ennek nyoma sincs, a polcok feltöltéséről és az áruszállításról már okosan, önállóan gondoskodnak alkalmazottaink, de ez nem jelenti azt, hogy logisztikai feladataink teljes egészében megszűntek volna. Az árubeszállításról, eladásról, később a csarnokok közötti árucsere megszervezéséről továbbra is nekünk kell gondoskodni. Ezen a ponton még mindig érződik a rendszer rugalmatlansága, csak szerencsére nem olyan mértékben, mint korábban, mert nem minden polcot, hanem csak minden raklapot kell beállítgatnunk és átállítgatnunk, ha változás történik.
A gyártási lánc során a nyersanyagból alkatrészeket készítünk, azokból modulokat gyártunk, végül az összeszerelésnél készterméket állítunk elő. Az egész folyamat felgöngyölítéséhez alapvetően háromféle beosztottunk van: a munkás, aki mindenfélét gyárt és kutat, ha kell; a raktáros, aki egy zónán belül hozza-viszi az árut a raklapokról a polcokra és azok között; valamint a szállító, aki a csarnokok között hurcibálja az cuccokat. Ezeknek az utaknak a lehető legrövidebbre szabása, és a lehető legkisebb létszámmal való ellátása az egyik legfőbb feladatunk.
De a gyártás optimalizálása mellett a piackutatás, vállalat- és termékfejlesztés is tevékenységünk részét képezi. Kár, hogy csupán néhány eszközt (számológépet, kézi számítógépet, hordozható játékkonzolt, ilyen-olyan robotokat) fogunk gyártani, melyek vásárlói megítélésének javítgatásával ugyan mindig lesz dolgunk, de alapvetően a számológép mégiscsak számológép marad. Mindenesetre itt is alapos bővítésen esett át a játék, méghozzá előnyére, mert a különféle rendszerek szépen épülnek egymásra. Ahhoz, hogy új technológiákat, felszereléseket nyithassunk meg, vállalati célokat kell kitűznünk magunk elé, melyek teljesítéséhez egy olajozottan működő rendszerre és folyamatos termékfejlesztésre (vagy a meglévők leárazására) van szükségünk.
Vállalat-menedzsment alapfokon
Mindezekkel a folyamatokkal és rendszerekkel való ismerkedéssel a kampány 12 pályájának majd’ a fele el is megy, a második felére marad a lényegi játék; aki nehezebb feladatokra vágyik, azt pedig a hat kihívás állíthatja erőpróba elé. Két nehéz év alatt a Good Company fejlesztői gyakorlatilag minden kritizált ponton javították a játékmenetet, de ahogy fentebb utaltam is rá, a gyártható termékek listája elég karcsú. Nagyobb változatosság, vagy az egyes termékmodellek közötti, a külső eltéréseken felüli különbség is jót tett volna a játéknak. Ezen felül nagyon lassan folynak az események, így még a játék felgyorsítása mellett is van, hogy hosszú perceket kell ülni tétlenül, mire elkészül az n+1 darab kütyü, ami az éppen aktuális célkitűzés. Aztán megkapjuk az új részfeladatot, szorgoskodunk egy sort az új gyártósor felállításával vagy a logisztikai lánc egyszerűsítésével és gyorsításával, majd újabb üresjárat következik.
Félreértés ne essék, néha kell egy kis lazítás, de jó lett volna, ha sikerül ezt a játékidőt is kitölteni úgy, hogy az ember ne érezzen késztetést arra, hogy elmenjen lefőzni egy újabb kávét, mert különben elalszik a monitor előtt. Erre a problémára szokás a menedzsment-játékok műfajában egy újabb réteg felhúzását alkalmazni, méghozzá dolgozóink/vendégeink szükségleteinek kielégítését. De ezt csak zárójelben jegyzem meg, mert a Good Company alapötlete jó, a korai hozzáférés alatt sokat fejlődött és javult, de vannak gyermekbetegségei, melyekből remélhetőleg a következő játékára okul majd a Chasing Carrots kicsiny fejlesztőcsapata.
